Életem cikkek
Ez a titka annak, hogy megszülethetett Einstein relativitáselmélete
Az általunk beszélt nyelvek meglepő hatással lehetnek arra, ahogyan a világról gondolkodunk, és még arra is, hogyan mozgunk benne. Einstein úgy tűnik, teljesen máshogy gondolkodott az időről, mint ahogy azt a nyelvi környezete indokolta volna.
Minden magyar családot érint a kormány döntése
A ma délelőtti rendkívüli Kormányinfó során a rezsikérdést is érintő fontos információkat jelentettek be.
A legelegánsabb munkahelyen is felveheted a kedvenc farmered ebben az esetben
Az öltözködés eredeti célja mellett számtalan egyéb jelentéstartalommal bővült. Már nem csak a hideg ellen védekezünk ruháinkkal, öltözékünkkel kifejezhetjük származásunkat, közösségi hovatartozásunkat, társadalmi rangunkat is. Vigyázzunk, ha éles helyzetben melléfogunk, akár munkahelyi presztízsünkbe is kerülhet.
Ennyit ér most egy nyelvvizsga
A hét nyelven beszélő IV. Károly azt mondta: „Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz.” A német, angol, francia, magyar, cseh, görög, latin nyelvismerettel rendelkező utolsó magyar királynak igaza volt, de vajon a mai felsőoktatás és munkaerőpiac is így értékel-e?
Elment kutyát sétáltatni, nyolc év után került meg a fiú
A tinédzsernek 2015-ben veszett nyoma, két kutyája nélküle tért vissza egy sétából, de most mégis meglett az eltűnt fiú.
Ez okoz súrlódást, ha a szüleivel él a már felnőtt gyermek – pszichológus segít a megoldásban
Gyakran a kényszer, máskor a kényelem szüli, ha a felnőtt gyermek – gyakran családdal együtt – a szüleivel él egy fedél alatt. A súrlódások száma végtelen lehet, egy idő után pedig az ellentétek kibékíthetetlenné válhatnak. Ha nem jelölöd ki a határokat, akár a párkapcsolatod is zátonyra futhat a boldogtalan társbérlet miatt.
Így ne pornózza szét a párkapcsolatát!
A rendszeres pornónézés súlyos párkapcsolati problémákat okozhat, erre sok különböző tanulmány rámutatott már. A párokkal végzett kutatásokban azonban egy különös kivétel mindig akadt: a közös használat.
Hatékony fájdalomcsillapító és szíverősítő, ráadásul ingyen van
A magyar EGÉSZSÉG szó jól leírja azt a komplexitást, amihez egy tökéletesen működő emberi test mellett a lélek harmóniájára, a stressz és a félelmek elűzésére, az agy fitt működésére, megfelelő szívműködésre, a pozitív gondolatokra és a friss memóriára is szükség van. Ezt kevés tevékenység tudja egymagában garantálni úgy, hogy közben nem kell érte vagyonokat kiadnunk, sőt még kedvenc fotelünket sem kell elhagynunk.
Ma változik a szabály, sosem vásárolhatsz már úgy, mint eddig
Szeretjük a mindennapok megszokott rutinjait, azonban mostantól minden más lesz. Ne lepődj meg, ha a következő hónapokban ezt tapasztalod a boltokban.
A szenvedélybetegek családtagjai legtöbbször maguk is függők
Nagyon sokan vannak, mégis gyakran elfelejtünk a szenvedélybetegek hozzátartozóiról beszélni. Ha abból indulunk ki, hogy egyes becslések szerint Magyarországon 600-800 ezer alkoholbeteg él, akkor jól látszik: a családtagjaikkal együtt a probléma több millió embert érint. Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánssal beszélgettünk a hozzátartozók szerepéről, segítségnyújtásról, és arról, hogy egy szenvedélybeteg társa nagy valószínűséggel maga is függő.
Mától egyszerűbb az akciós árakat összehasonlítani, ez a honlap segít benne
Az utóbbi években egyre inkább árérzékennyé válik a magyar társadalom, egyre többen figyelik a boltok kínálata mellett azt is, hol kerülnek kevesebbe a termékek.
„Álltam én már eleget” – prostituáltaknál jártunk az Üdvhadsereg munkatársaival
Budapest határában több olyan kijelölt türelmi zóna is van, ahol prostituáltak kínálják magukat. Az Üdvhadsereg munkatársaival a helyszínen jártunk. Riport.
Jobb, ha állást váltasz, ha ezt tapasztalod magadon
Tehetetlenség, düh, depresszió. Csak néhány a tünetek közül, amelyeket a burnout szindróma miatt tapasztalhatsz magadon. Ha nem cselekedsz időben, szó szerint az élettől is elmegy a kedved.
Így kockáztatják életüket a gazdagok: a Titannél is veszélyesebb kalandok
Ötvenes-hatvanas, nagyon gazdag férfiak: ők a tipikus extrém turisták, akik számára néha már az Északi- és a Déli-sark meglátogatása sem eléggé különleges. Ez a fajta turizmus szinten minden esetben veszélyt kínál rengeteg pénzért – ha lehet, némi luxussal vegyítve, de ez nem alapfeltétel.
Skizoid, kényszeres, depresszív vagy hisztériás: te melyik típusba tartozol?
A szakállas vicc szerint kétféle ember van: azok, akik szerint kétféle ember van, és azok, akik szerint nem. Fritz Riemann német pszichológus viszont négyféle személyiségtípust különböztetett meg, és azt állítja: mind a négy típusra különböző erősségek, gyengeségek és szorongások jellemzők.
„A Tanár úr is, ha megnézi a mellékveséjét…” – aranyköpések a szóbeli érettségiről
Magyarországon 1851 óta mumus az érettségi, amikor az Osztrák Császárság iskolareformjának részeként nálunk is bevezetésre került az akkor matura néven ismert vizsga. A porosz rendszer mintájára ezt csak azoknak kellett letennie, akik egyetemi tanulmányok elé néztek. Sokak mellett báró Eötvös József is ellenezte az érettségi vizsgát a magyarság elnémetesedésétől tartva, pedig inkább az a félelmetes, mi minden hagyta el az elmúlt 172 évben a maturandusok száját.
Engedélyezték a laborban készült csirkehús értékesítését: ilyen az íze
Ezúttal nem növényi alapanyagról van szó, hanem állati sejtek felhasználásával kikísérletezett mesterséges húsról. Már vacsorát is főztek a hamis csirkéből. Ilyen lesz a jövőben egy ebéd!
Ezt a függőséget sokan nem veszik komolyan, pedig nőket és férfiakat is érint
„A szerelem öl, butít és nyomorba dönt” – életünkben hallottuk már néhányszor, sőt, van, hogy pont így is éljük meg. Legtöbbször azonban csupa jó érzés társul hozzá, pláne, ha a szerelem be is teljesedik. De akkor mégis hogyan lehet ebből szenvedélybetegség, és egyáltalán hol húzódik a határ az „egészséges” szerelem és a romantikafüggőség között? Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánssal beszélgettünk.
8 dolog, amit rosszul tudott a szexről
A többszörös férfi orgazmus igenis létezik, akárcsak a G-pont.
Itt a magyarázat arra, hogy miért nem tudjuk kidobni a régi ruhákat
Mindenkinek van olyan tárgyi emléke, amitől képtelen megszabadulni. Ennek a hátterében lelki eredetű probléma áll. Egy neves pszichológus válaszol arra, hogy miért olyan nehéz búcsút inteni a régi holminknak.
Ételérzékeny vagy? Ilyen egyszerűen igényelhetsz adókedvezményt
Havonta 11 600 forint jár a liszt- és/vagy laktózérzékeny munkavállalóknak. Mutatjuk, hogyan igényelhetsz magasabb nettó fizetést, ha téged is érint valamelyik betegség.
Ezek voltak a hétvége legérdekesebb fotói
A The Guardian összeszedte az elmúlt hétvége legjobb fotóit.
Megtalálták az okát, miért nem olyan finomak a gyümölcsök, mint régen
Biztos sokan vannak még rajtam kívül, akik az eperszezon indulásával lelkesen vadásszák azokat a lelőhelyeket, ahol a legzamatosabb gyümölcsöt árulják. Sokáig azt hittem, ez valamiféle „becsípődés” nálam, majd nemrég kutatók bebizonyították, hogy nem csupán érzékszervi csalódás, ha azt tapasztaljuk, már nincs olyan finom íze a gyümölcsöknek, mint régen.
Fontos határidő közeleg: ezrek jövője múlhat rajta
Még mindig van haladék, még nem zárult le a jelentkezés. Akik eddig halogatták a döntést, vagy egyszerűen kifutottak az időből, azoknak itt a lehetőség, hogy most nagyobb esélyekkel próbálkozzanak. Van új határidő!
Tönkreteheti a családot az Ágnes asszony-szindróma
Akár a szeretteidet is elveszítheted, ha mániásan takarítod az otthonod. A kórkép egészen súlyos lehet: előfordulhat, hogy valaki hajnali négy óráig kergeti a porcicákat vagy végzi a tisztálkodási rituáléját.