Ő volt az első tévés sztárséf, pedig véletlenül lett belőle szakács

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tévés szakács szókapcsolat hallatán itthon keveseknek ugrik be női név: Jamie Oliver, Gordon Ramsay, Kovács Lázár, Benke László neve hamarabb jön a szánkra, mint azé a nőé, aki talán a legtöbbet tette annak érdekében, hogy a gasztronómia főműsoridőben is érdekes téma lehessen.

Ma, a tematikus tévécsatornák érájában, nem meglepő, hogy ha főzőműsort néznél, bőven van miből válogatnod, de az sem unikum már, hogy ismeretlen, de komoly hírnévre aspiráló szakácsok küzdenek meg hétről hétre egymással és az ételekkel egy kereskedelmi televízió műsorán. Két évad közt nézheted, ahogy celebek főznek egymásnak, aztán a terített asztal fölött összevesznek – a gasztroműsorok olyan színes képet nyújtanak, hogy mindenki megtalálja a maga kedvencét. Van jópofa séf, szigorú séf, félórás ételeket kínáló séf és a fine diningot képviselő séf is, akik bizonyos értelemben mind Julia Child köpenyéből bújtak ki.

Az első tévés celebszakács volt Julia Child

Julia Child nemcsak kitűnő szakács volt, de a humora is nagyszerű volt
Fotó: Bonnie Schiffman Photography / Getty Images Hungary

Julia az amerikai televíziózást tulajdonképpen forradalmasító szakácsnő volt: nőként sikerült olyan izgalmassá tennie a főzést Amerikában, hogy azzal megteremtette a tömegeknek szánt főzőműsorok műfaját. Elérte azt, hogy a háziasszonyok, akik a hatvanas évek Amerikájában leginkább konzervételeket, illetve készételeket melegítettek fel csinos konyháikban, hajlandók legyenek ennél jóval többet is tenni, és alapanyagokból főzni – from scratch, ahogy azt angolul mondanánk. Pedig Julia élete egészen másként indult, ma pedig talán bizalmat sem szavazna a nem túl képernyő-kompatibilis alkatnak látszó nőnek, aki ötven fölött kezdte meg tévés karrierjét.

Magassága egész élete folyását meghatározta

Julia Carolyn McWilliams jómódú családba született: édesanyja egy papírgyár örökösnője, édesapja pedig bankár és földbirtokos volt. Tőlük mindent meg is kapott gyermekkorában, a jó oktatás és a meleg, szerető nevelés jellemezte az 1912-es születésű lány életét.

Idézőjel ikon

Magassága azonban már egészen fiatal korától bosszantotta:

az iskolában csúfolták érte, a világháborúban hiába szerette volna országát szolgálni, emiatt tartották alkalmatlannak – amikor pedig tévés szakács lett belőle, emiatt kellett számára személyre szabott, egyedi magasságú munkafelületet kialakítani. A maga 188 centijével valóban kifejezetten magasnak számító nő azonban nem engedte, hogy ilyen körülmények befolyásolják boldogulását.

A későbbi tévésztár és férje, Paul
Fotó: Lee Lockwood / Getty Images Hungary

Előbb a Vöröskeresztnél titkárnősködött, majd később az OSS-nél, a CIA elődjénél kezdett dolgozni: Kína és India volt a területe. Itt ismerte meg férjét, Paul Cushing Childot is, akit később Párizsba helyeztek. Itt indult Julia Child, a szakács története.

Véletlenül lett belőle szakács

A francia konyha amerikai nagyasszonyának életében az igazán jó dolgok várattak magukra:

34 évesen ment férjhez, ami ebben az időben meglehetősen késeinek számított, majd amikor 36 évesen a francia fővárosba költözött férjével, valamit kezdenie kellett a rá szakadt rengeteg szabadidővel.

A Le Cordon Bleu nevet viselő szakácsiskolába iratkozott be, egyetlen nőként csoportjában, ez a lépés pedig egész további életének folyására hatással volt. Miközben megismerte a francia konyhaművészet remekeit, beleszeretett az ország kulináriájába, majd végzett szakácsként két társával elindította a L’Ecole de Trois Gourmandes nevet viselő főzőiskoláját.

Társai, Simone Beck és Louisette Bertholle szintén a Le Cordon Bleu-ben végeztek, és nemcsak együtt tanították főzni azokat, akik hozzájuk fordultak, hanem kilencévnyi megfeszített munkával összeállították a francia konyha bibliáját is – a közel 800 oldalas A francia konyha művészete című kötetet, amely a napokban jelent meg először magyar nyelven is.

Mindenkit meg akart tanítani főzni
Fotó: Rick Friedman / Getty Images Hungary

A kötet Amerikában viharos gyorsasággal lett pokolian népszerű 1961-es kiadását követően, a következő 40 évben Child meghatározó alakja volt az amerikai konyhaművészetnek, még 11 kötetet adott ki, és miután a házaspár visszatért Amerikába, Julia tévés karrierje is elkezdődhetett – 51 évesen.

Mindenkinek segít nagyon jót főzni

A The French Chef címet viselő tévéműsor tíz éven át szórakoztatta és tanította az amerikai nőket és férfiakat egyaránt. Annak története egyaránt lehet ismerős a Julie és Julia című filmből, vagy az HBO Maxon megtekinthető Julia címet viselő sorozatból, melynek második évada a napokban vált elérhetővé a streamingszolgáltatónál.

A diétában – és a sovány joghurtban – nem hitt
Fotó: Lee Lockwood / Getty Images Hungary

Child a maga termetes alakjával, lihegő beszédstílusával, szokatlan hangszínével nem épp a tévésztár allegóriája volt, mégis hatalmas sikert aratott – talán azért, mert szenvedéllyel főzött, és mert hitt abban, hogy ezt bárki utána tudja csinálni, amennyiben hajlandó az ő tanácsaira odafigyelni.

Bár Julia Child neve olyan fogásokkal fonódott össze, mint a burgundi marhapofa, hozzáállása azt sugallja, mi is képesek lehetünk bonyolult ételek megfőzésére. Szakácskönyve épp azért is olyan hosszú, mert bemutatja az alapvető konyhai eszközöket, részletesen leírja a módszereket, és figyelmeztet arra, hogy adjuk meg a főzés módját – időben, alapanyagban, figyelemben egyaránt. Első tévében főzött étele egy omlett volt, mert annak is van művészete, de aki ennél többre vágyik, azt arra is képes megtanítani Child, aki egyébként a vaj szerelmese volt, és úgy tartotta, diétázni legfeljebb addig van értelme, amíg az embere arra vár, hogy elkészüljön a steakje.

 Az életében számos kitüntetéssel elismert Julia Child egy nappal 92. születésnapja előtt hunyt el veseelégtelenségben – egy hónappal ezelőttig aktív életet élt, utolsó étkezése pedig saját receptje szerint elkészített hagymalevese volt. Ezt már asszisztense készítette, nem ő: konyháját három évvel ezelőtt szállították el a Smithsonian Amerikai Történeti Múzeumba, ahol ma is bárki megtekintheti.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!