Ezért lehet veszélyes antibiotikumot szedni vírusfertőzés esetén

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha tisztában vagyunk azzal, hogyan terjednek a légúti betegségek, az egészségünket is hatékonyabban megvédhetjük a kórokozókkal szemben. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy vírusokkal vagy baktériumokkal kell felvennünk a harcot.

Ha szeretnénk megúszni a közelgő influenzajárványt, jó, ha a légúti fertőzések elkerülésére szolgáló megoldások mellett azt is tudjuk, hogy a megbetegedést okozó különböző fertőzések milyen módon terjedhetnek.

Vannak jótékony és kártékony baktériumok is

A baktériumok és a vírusok a bennünket körülvevő környezetben mindenütt megtalálhatók. Éppúgy jelen vannak a testünkön, a levegőben, az elfogyasztott ételeken és azokon a felületeken is, melyeket megérintünk. Míg sok közülük viszonylag ártalmatlan, némelyik akár súlyos fertőzést és hosszan tartó betegséget is okozhat.

A vírusok és a baktériumok olyan kicsik, hogy csak laboratóriumi körülmények között láthatók
Fotó: D-Keine / Getty Images Hungary

Annak ellenére, hogy a kórokozók olyan kicsik, hogy szabad szemmel nem láthatók, hatékonyan felléphetünk velük szemben, és megállíthatjuk a fertőzések terjedését. A siker érdekében fontos tudni, hogy baktériummal vagy vírussal állunk-e szemben.

Mik azok a baktériumok?

A baktériumok élő mikroorganizmusok, amelyek sejtosztódással önállóan is képesek szaporodni. Nem mindegyik baktérium veszélyes. Vannak az emberek számára nélkülözhetetlen jó baktériumok: ilyenek például az emésztőrendszerben lévők, vagy amiket a joghurt-, a sajt- és a gyógyszergyártás során használnak. Vannak azonban olyan rossz baktériumok is, amelyek fertőzéseket és betegségeket okozhatnak. 

Sok baktérium megtalálható a gyakran használt tárgyakon, például egy billentyűzeten
Fotó: mixetto / Getty Images Hungary

A baktériumok főként a meleg és nedves helyeken szaporodnak. Ilyen például a vécé, a fürdőszoba, a konyha, illetve a gyakran használt tárgyak, például a villanykapcsoló, billentyűzet, telefon, de még a textíliákon is lehet belőlük. 

Egyes baktériumok azonban rendkívül alacsony hőmérsékleten, akár a hűtőszekrényben is képesek elszaporodni.

Baktériumok által okozott betegség például a gyomor-bél hurut, az agyhártyagyulladás, a kötőhártya-gyulladás, a fogszuvasodás, a különféle ételmérgezések, a húgyúti, bél- és bőrfertőzések, illetve az olyan fül-orr-gégészeti fertőzések, mint a hörghurut, a fülgyulladás és a mandulagyulladás.

Így védekezhetünk a baktériumok ellen

A baktériumokkal szembeni legegyszerűbb védekezés, ha szappanos vagy alkoholos kézfertőtlenítővel kezet mosunk. Különösen fontos ez vécéhasználat után, étkezés előtt vagy mások által is gyakran használt tárgyakkal való érintkezés után, például tömegközlekedés során. Fontos, hogy mindig alaposan megtisztítsuk és fertőtlenítsük azokat a felületeket, amelyek élelmiszerekkel érintkeznek, az élelmiszereket pedig hőkezeléssel csírátlaníthatjuk.

A meleg vizes alapos kézmosás elengedhetetlen, ha meg akarunk szabadulni a baktériumoktól
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

Mik azok a vírusok?

A nem sejtes szerveződésű, szubmikroszkopikus vírusok – a baktériumokkal ellentétben – nem képesek önállóan szaporodni. Ahhoz, hogy elterjedjenek az egész testben, előtte be kell jutniuk egy élő sejtbe. A folyamat során azonban a gazdasejtet elpusztítják, és súlyos tüneteket okoznak a szervezetben.
A vírusok a beteg ember sejtjeiben találhatók meg, éppen ezért bizonyos fertőző vírusok, például az influenza esetében a terjedés elkerülése érdekében ajánlott távol maradni a már megbetegedett embertől.

A vírus által megbetegített emberektől jobb, ha távol tartjuk magunkat
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A vírusok megtalálhatók továbbá a tárgyakon is, ráadásul itt igen hosszú ideig életben maradnak. Ez akkor fordulhat elő, ha egy vírusfertőzéstől megbetegedett ember megérinti például az ajtókilincset, a villanykapcsolót, a telefont vagy a korlátot. 

De terjedhet a vírus a levegőben is.

A vírus által okozott influenza abban különbözik más légúti fertőzésektől, hogy sokkal gyorsabban elterjed, mint egy „sima” vírusos megfázás. Azok, akik egy térben tartózkodnak, sokkal gyorsabban elkapják egymástól, ha például egy fertőzött ember egy másik ember közelében tüsszög vagy köhög, és ezáltal a levegőbe juttatja a vírust.

Az influenza mellett vírus által okozott betegségnek számít a megfázás, a kanyaró, a bárányhimlő, a mononukleózis, a herpesz, a HIV, a himlő vagy a májgyulladás.

Így védekezhetünk a vírusok ellen

A vírusok terjedésének elkerülése érdekében köhögéskor, tüsszentéskor használjunk eldobható papír zsebkendőt. Szintén nagyon fontos a szappanos vagy alkoholos kézmosóval történő kéztisztítás, illetve elengedhetetlen a vírustól megbetegedett személy által megérintett textíliák, tárgyak rendszeres tisztítása és fertőtlenítése.

Köhögés és láz esetén jobb, ha otthon maradunk
Fotó: Anastasiia Krivenok / Getty Images Hungary

Vírusfertőzés elkerülése érdekében ne érintsük meg mosatlan kézzel a szemünket, az orrunkat és a szánkat. Ha pedig már megbetegedtünk, a fertőzésveszély csökkentése érdekében maradjunk otthon. Különösen igaz ez akkor, ha köhögünk és lázasak vagyunk. Szükség esetén pedig használjunk arcmaszkot.

Antibiotikumok és az immunrendszer

„A megelőzés, prevenció szempontjából tulajdonképpen mindegy, hogy baktériumról vagy vírusról van szó” – mondja dr. Bodor Éva szakgyógyszerész. „Az erős, ellenálló, kipihent, egyensúlyban lévő szervezet könnyebben küzdi le a fertőző betegségeket, kórokozótól függetlenül. A higiéniai szabályok szigorú betartása is segíthet. A gyógyszeres kezelésben van különbség: baktérium okozta fertőzés ellen vannak antibiotikumok, amelyek segítik a szervezet megküzdését, és csökkentik a fertőzőképes kórokozók számát, míg a vírusokkal szemben csak az immunrendszerünkre számíthatunk, illetve néhány olyan készítményre, ami az immunrendszert támogatja a hatékony működésben. A terjedés szempontjából sincs jelentős különbség közöttünk, hiszen a cseppfertőzés, levegő, testnedvek, tárgyak mindkettőt terjeszthetik. A klasszikus náthás, taknyos betegségek 90%-át vírusok okozzák, tehát az antibiotikumok szedése teljesen hatástalan, felesleges, sőt, káros, mert az immunrendszert gyengíti a bélflóra baktériumainak megtizedelése által.” 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.