Ő lett az év legvonzóbb férfija: igazságos abban mérni egy férfi értékét, hogy jól néz ki?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A People magazin szerint Patrick Dempsey a 2023-as év legszexibb férfija. Az amerikai bulvármagazin 1985 óta minden évben megnevezi a legszexisebb férfit, függetlenül attól, hogy nyilván teljesen szubjektív, hogy kit és miért találunk szépnek, csábítónak vagy épp szimpatikusnak.

Dempsey elsősorban a Grace klinika című sorozatban játszott szerepével tett szert világhírnévre. Bár visszajutottak hozzá a nők reakciói a kinézetére, saját bevallása szerint meglepődött, hogy a People csapatában rá esett a választás. A korábbi díjazottak között volt Chris Evans, Paul Rudd, Michael B. Jordan, John Legend és Idris Elba is. Kétségkívül mindegyik díjazott jóképű, vonzó férfi. Ám ezek, a szépségversenyekhez hasonlóan látszat alapján hozott ítéletek azt sugallják, meg tudjuk ítélni egy másik ember értékét pusztán a kinézete alapján.

Gazdag szív szegény kabát alatt

Egyszer olvastam egy idézetet, amely így szólt: „Ne ítélj a látszat alapján, mert gazdag szív lehet szegény kabát alatt is.” Azóta sem tudom elfelejteni, és elégszer hangsúlyozni ezt a mondatot, aminek különösen nagy jelentősége van napjainkban, amikor szeretünk gyorsan megítéli másokat a külső megjelenés alapján. Ha jobban belegondolunk, talán nincs is ennél abnormálisabb mérőszám.

A szépség, a külső egy adottság, és nem marad velünk örök életünkre
Fotó: Hector Vivas / Getty Images Hungary

Vannak pszichológusok, akik azt állítják, az, hogy a külső alapján ítélkezünk, teljesen természetes tulajdonságunk, hiszen az elménk a rendelkezésünkre álló – általában hiányos – objektív információkból kiindulva építi fel a teljesebb képet.

Ez akár el is fogadható, csupán az a gond, hogy sokan nem is akarnak tovább látni az orrunknál. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a vizsgálat, amelynek során a kutatók egy kínai egyetem diákjait arra kérték, nézzenek szelfiket, és értékeljék a képen szereplő emberek személyiségét öt kulcsfontosságú személyiségjellemző alapján. Talán nem meglepő, hogy a diákok az esetek 80 százalékában óriásit tévedtek, ugyanis pusztán csak a megjelenés alapján nem lehet meghatározni senkinek a jellemét.

Ne a külső alapján ítéljünk!

Ennek ellenére igen sokan ezt tesszük mi is. Újra és újra becsapjuk magunkat és másokat is azzal, hogy a látszat alapján ítélünk és rangsorolunk. Tesszük mindezt annak ellenére, hogy tudjuk, igen káros a külső megjelenés alapján méricskélni magunkat és másokat. Ráadásul, pláne a mai világban, a külső megjelenés könnyen manipulálható. 

Csak azért, mert valaki ma jól néz ki, nem jelenti azt, hogy holnap is úgy fog kinézni
Fotó: Stefano Guidi / Getty Images Hungary

Ezáltal pedig az is minden gond nélkül sikeres lehet, aki egyébként nem érdemli meg az elsőséget és a figyelmet, csupán azért, mert szép vagy jóképű.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szépség mulandó. Csak azért, mert valaki ma jól néz ki, nem jelenti azt, hogy holnap is ez lesz a helyzet, éppen ezért fontos, hogy ne csak a külső megjelenés alapján ítéljük meg bárkit is. 

Ahhoz, hogy valakit megismerhessünk, hogy valakit valóban értékelni tudjunk, beszélgetnünk kell vele, és meg kell ismernünk a történetét.

A szép vonások, a sárm soha, semmilyen életkorban nem érdem, sokkal inkább adottság. Ahogy nagymamám mondta:„Kislányom, a szépséget nem eszik kanállal.” Ahogyan a belső erőt, a kedvességet, az együttérzést és a bölcsességet sem írhatják fel receptre senkinek. Azok, akik valóban értik és megtalálják a létezés értelmét, már rég nem foglalkoznak azzal, hogy egy díszes kabáttal nyűgözzék le a külvilágot.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.