Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Önkéntelen reflexeinket különféle külső tényezők válthatják ki, azonban ha ezek között a napfény is szerepel, már betegségnek tekintik. Vannak ugyanis, akik különös módon érzékenyek a napsütésre, nem is kevesen.
Az emberek harmada képes furcsán reagálni, akár télen is, ha szembesüt vele nap. Mutatjuk a tüneteket. Magadra ismersz?
A hirtelen, intenzív fényre sokan furcsán reagálnak. Ha szimplán elég, ha behunyjuk a szemünket, és máris megszűnik a kellemetlen érzés, nincs semmi probléma. Ha folyamatosan tüsszenteni kell, amikor a sötétből a világosba lépünk, már valószínű, hogy ACHHO-szindrómában szenvedünk.
Már a görögök is ismerték
A mozaikszó a betegség nevéből származik, a hirtelen fény által kiváltott tüsszentési hajlamot ugyanis Autosomal dominant compelling helio ophthalmic outburst szindrómának nevezik. A fotikus tüsszentési reflex szervezetünk olyan, fényre adott válaszreakciója, mely tüsszentési ingerrel és önkéntelen tüsszögéssel jár. Arisztotelész volt az első, aki a jelenséggel komolyabban foglalkozott, és le is jegyezte a tüneteket Problémák című kötetében. Ő még szoláris tüsszentésnek nevezte a jelenséget. Azt feltételezte, a nap melege izzadást vált ki az orrban, ami ingerli a szaglószervet, az pedig tüsszentés útján szabadul meg a váladéktól. Francis Bacon cáfolta csak meg az ókori filozófust a 17. században, meglehetősen egyszerű kísérlet után. Ő csukott szemmel nézett a napba, és bizony nem tüsszentett. Rájött, hogy nem az orrban, hanem a szemekben kell keresni a jelenség okát. Rájött arra is, hogy a napba való nézés könnyezést vált ki, ez szivárog a könnycsatornákon keresztül az orrba, és ingerli tüsszentésre.
Baconnek sem volt igaza
A 20. századig kellett várni a reflexszerű prüszkölés és a fény kapcsolatának megfejtésére, ekkor igazolták ugyanis, hogy a reakció túl gyors ahhoz, hogy végigfolyjon a könnycsatornákon a nedvesség.
1964-ben, Henry Everett nevezte először a jelenséget fény által kiváltott tüsszentésnek, s az ő vizsgálatai alapján tudjuk, hogy ez egy idegrendszeri tünet. A szem rendkívül gyorsan küld jelet a központi idegrendszernek a hirtelen, erős fény hatására. Eredményeit később meg is erősítették, sőt tovább árnyalták. Egy 1995-ös amerikai tanulmány szerzői az Alabamai Egyetem vizsgálatai alapján rájöttek, hogy egy igencsak gyakori betegségről van szó, ami az Egyesült Államok lakosságának harmadát érinti, alapvetően genetikailag öröklődő,
és bizony nem a könnyezés, hanem a fent már említett fotikus reflex okozza.
A Zürichi Egyetem vizsgálata később árnyalta az amerikai eredményeket, az európai populációt vizsgálva ugyanis kiderítették, itt a társadalom ötödét érinti az idegrendszeri eltérés, mely egy fizikai tulajdonságnak köszönhető:
A fénytől tüsszögők látóidege és az orr nyálkahártyájának idegei túl közel vannak egymáshoz, így a fényre nemcsak a látóideg, hanem a nyálkahártya is reagál. Ez okozza a hirtelen tüsszentést.
Azt vélik, ez valamiféle ősi, öröklött tulajdonság még a prehisztorikus korból. A dohos, nehéz levegőjű barlangból kiérve ugyanis kifejezetten előnyös lehetett, ha az orr gyorsan szabadult meg a bent felhalmozott füst és por maradványaitól. Ezt a vélekedést ugyan még senki nem erősítette meg, azonban a betegséggel kapcsolatos folyamatos kutatások talán közelebb hozhatnak bennünket a jelenség mélyebb megértéséhez.
