Ezek az ADHD jelei – sokakról hiszik azt, hogy lusta és tiszteletlen

Olvasási idő kb. 3 perc

Szétszórtság, impulzivitás esetén ma szinte divat lett azt mondani magunkra, „ADHD-s vagyok”, pedig ez a mozaikszó egy neurodiverzitást takar, melynek előfordulási gyakorisága a teljes népességben 5% körüli. Az autizmushoz hasonlóan ez is egy spektrum. Hogy mi minden lehet jellemző az érintettekre, arról Prokop Hetti Nefi neurodiverz-specifikus támogató osztotta meg lapunkkal tudását.

Az ADHD (attention deficit hyperactivity disorder) neurodiverzitás, spektrum jellege miatt mindenkire másképp hat, ám van néhány olyan vonás,ami újra és újra visszaköszön – hangsúlyozza Prokop Hetti Nefi, aki maga is autista, ADHD-s és OCD-s. Az egyik leggyakoribb ilyen a figyelem ingadozása, de nem úgy, ahogy sokan gondolják. Az ADHD-sok nem mindig figyelmetlenek, sőt: gyakran hiperfókuszálnak azokra a dolgokra, amik igazán érdeklik őket. Ami viszont érdektelen és nem motiváló számukra, azt szinte képtelenek végigcsinálni. Ennek oka nem a lustaság – esetükben a végrehajtó funkció másképp szabályozza az ingereket. Szintén tipikus jellemző az impulzivitás: az ADHD-sok gyorsan mondanak ki dolgokat, amit később megbánnak, vagy hirtelen, átgondolatlanul, meggondolatlanul döntenek. És ott van a belső nyugtalanság is – mondja a szakember. – Nem minden ADHD-s hiperaktív kívülről nézve, nem izegnek-mozognak folyamatosan, de belül folyamatosan pörögnek, a fejükben megállás nélkül kattognak a fogaskerekek. Gondolatok, ötletek, aggodalmak – mint egy soha le nem álló motor.

Az ADHD-s ember alkalmazkodik, és hozzá is alkalmazkodni kell  

Az ADHD-s ember élete tele van kifelé nem látható erőfeszítésekkel – hívja fel a figyelmet Prokop Hetti Nefi. Megtanulják visszafogni magunkat, hogy ne szakítsák félbe a másikat, miközben már hat másik gondolat kavarog a fejünkben. Megtanulják kényszeríteni magukat arra, hogy befejezzenek dolgokat, amiket rettentően nehéznek éreznek. Megtanulják, hogyan nézzenek úgy, mintha koncentrálnának, figyelnének, akkor is, ha épp lekapcsolt a fókusz.

Idézőjel ikon

A boldog együttéléshez azonban fontos, hogy a neuroritipikus emberek is próbáljanak meg alkalmazkodni,

mondjuk úgy, hogy nem hagyják az utolsó pillanatra az infókat, hogy strukturáltabban adnak visszajelzést, vagy hogy lehetőséget adnak az ADHD-soknak más munkaszervezési módokra – sorolja a tanácsadó.

A rugalmas környezet csodákra képes

Attól még, hogy adott esetben egy ADHD-s felnőtt nem tud ülni nyolc órán keresztül egy irodában, lehet kiemelkedő munkaerő, csak más a ritmusa. Vagy ha egy ADHD-s gyerek beszél az órán, nem feltétlenül tiszteletlen, csak rettentően izgul, hogy el ne felejtse a gondolatát. A rugalmas környezet csodákra képes: sok ADHD-s ember szárnyal, ha hagyják a saját tempójában működni – hangsúlyozza Prokop Hetti Nefi.

Vajon hullámzik-e az ADHD nehézsége az idővel és a környezettel? 

Prokop Hetti Nefi szerint az autizmushoz hasonlóan az ADHD is egy élethosszig tartó állapot, és hogy mennyire nehéz vele élni, az javarészt attól függ, milyen élethelyzetben vagyunk. Sok ADHD-sal éveken át elhitetik, hogy

Idézőjel ikon

„csak lusta”, vagy „nincs elég akaratereje”,

miközben valójában csak a működésmódja teljesen más. Amikor viszont megtalálják azt a környezetet, ahol nincs minden perc túlszabályozva (például egy kreatívabb, szabadabb munkahelyet), hirtelen úgy tűnhet, mintha nem is lenne többé ADHD-juk. A legnagyobb kihívás gyakran számukra is a változás: új munka, költözés, szülővé válás, és ilyenkor, ha nincs támogató környezetük, az ADHD problémái felerősödnek. De ha elfogadást, terápiát, önismeretet, szükség esetén gyógyszert kapnak, akkor a nehézségek enyhülnek, és az erősségeik is kibontakozhatnak.

ADHD-val élve a kölcsönös alkalmazkodás a környezettel teret adhat a kiemelkedő kreativitásnak
Fotó: Eugenio Marongiu / Getty Images Hungary

„Különleges, pezsgő, kreatív idegrendszer”

Az ADHD nemcsak nehézség, hanem sokszor egy különleges, pezsgő, kreatív idegrendszer – mondja a tanácsadó. Sok ADHD-s ember kiemelkedően kreatív gondolkodású. Úgy látják a világot, ahogy senki más, össze nem illő dolgokat kötnek össze, meglátják a mintázatokat, és mindig van egy még jobb ötletük. Gyakran kiemelkedő továbbá az empátiás képességük is. Ez meglepő lehet, mert az ADHD-s viselkedés sokszor türelmetlennek tűnik, de belül nagyon is mélyen éreznek. Sok ADHD-s ember empata, túlérzékeny mások hangulatára, könnyen átérzi mások fájdalmát.

Idézőjel ikon

A gyors reakcióidő, a humorérzék, a spontán problémamegoldás szintén sok ADHD-s ember sajátos vonása.

Mindemellett gyakran nagyon jól teljesítenek olyan helyzetekben, ahol gyors döntést kell hozni, vagy amikor egyszerre több dolgot kell észben tartani. Feltéve, ha nem kell ülniük közben mozdulatlanul, hanem járkálhatnak, „bukfencezhetnek”.

Aki ADHD-s, annak az agya egyszerre átok és áldás, és ha jó helyre kerül, akkor ez az áldás tud dominálni – foglalja össze Prokop Hetti Nefi.

A feltétel nélküli szeretet jelentőségéről szól ez a cikkünk, ajánljuk figyelmedbe. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.