Hatalmas szőlészeti génbankkal rendelkezik Magyarország, s számtalan magyar nemesítésű szőlőfajtával is. A kutatók a rég elfeledett fajták megőrzésével biztosítanák, hogy a zamatos szemeket csemegézhessük még a klímaváltozást követően is.
Bár az elmúlt évszázad során geopolitikai és mezőgazdasági okokból is lecsökkent a hazai szőlőtermesztő területek száma, a középkortól egészen a múlt század közepéig valóságos nagyhatalomnak számítottunk a fürtös gyümölcsök terén.
Talán nem is gondoltuk volna, de egykor 22 borvidéken termett a szőlő a Magyar Királyságban Fiumétől a Szerémségen és Versecen át Erdély lankáiig délen, majd Beregszászon keresztül fel egészen Tokajig és Egerig, és egy képzeletbeli körrel a Budai borvidéken keresztül végig Sopronig.
A magyar szőlőfajták majdnem kihaltak
Az egykori Magyarországot szinte körbeölelték a szőlőültetvények. Először a filoxérajárvány, majd az ország feldarabolása vetett véget a virágzó gazdaságnak. Az első nagy csapás szinte minden termőterületet utolért pár évtized alatt, és gyökeresen megváltoztatta a termesztett fajtákat szerte Magyarországon.
Az Amerikából származó kártevő, melyet gyökértetűnek is neveznek, egy rovar, mely a gyökereinél támadja meg a szőlőtőkéket. Az általa létrehozott gubacsszerű képződmények biztos halálra ítélik a növényt. A faj első magyarországi előfordulását 1875-ben egy távirdai főtiszt, Gerger Ede észlelte, egy Pancsováról, csomagban küldött gyökeres szőlővesszőn figyelt fel a kártevőre. Azonnal értesítette a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztériumot.
A filoxéra már korábban is megjelent Európában, az 1860-as években a francia mezőgazdaságban is kárt okozott, továbbterjedve pedig alig 3 évtized alatt a teljes kontinensen végigvonulva tette tönkre a teljes európai szőlőtermesztést, a gazdák 2/3-át földönfutóvá téve.
Magyarországon a pancsovai járványt követően szintén hatalmas pusztítást végzett, 1897-ig 666 820 kataszteri hold szőlőből 391 217 pusztult el a filoxérajárvány miatt. A kártevő bonyolult, több nemzedéken keresztül tartó szaporodását és működését nem ismerték a hajdani szőlészek, ezért a védekezésre is csak lassan találtak megoldást. Kezdetben a fertőzött területek irtásával, vízzel elárasztásával, és vegyszeres kezelésével próbálkoztak, sikertelenül. Ahhoz, hogy szinte teljesen eltűnjön, több mint száz évre volt szükség.
A magyar szőlő megmentői: Mathiász, Vetter, Kocsis
Jókai Mór , aki maga is szőlészkedett, így írt 1896-ban a „Kertészgazdászati jegyzetek”-ben a betegségről:
„ …azt hiszem, senkinek sem kell bemutatnom, hogy milyen a filoxéra? Aki nem látta természetben, megismerheti a népszerű füzetekből, amikben le van írva és rajzolva, sokszoros nagyításban. Nálam minden szőlőmunkás kap egy nagyítóüveget, hogy a szőlő gyökerén megvizsgálhassa a gyanús sárga foltot. […] A filoxéra elleni háborút folytatni kell, mert ami rossz van a földön, az tökéletesen el nem vész soha.”
A megoldást végül a külföldi fajták betelepítésében és új fajták nemesítésében látták. Ebben három szőlőnemesítő járt az élen, az ő munkájuknak köszönhetjük azokat a szőlőfajtákat, melyekhez ma is egyre inkább visszanyúlnak a borászok, igaz, már nem a fertőzést terjesztő rovar miatt, hanem a klímaváltozás okán. Ugyanígy terjednek a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetében őrzött, a filoxéravészt megelőző, hagyományos magyar szőlőfajták is.
Mathiász János, Vetter Pál és Kocsis Pál nevét ma már kevesek ismerik, azonban tucatnyi magyar nemesítésű szőlőfajtát köszönhetünk a munkásságuknak. Mathiászról Arany János egyenesen így vélekedett:
„Mathiász János olyan a szőlészetben, borászatban, mint Petőfi a költészetben.”
Csak ő maga mintegy 3700-féle szőlőfajtát nemesített, melyből körülbelül hetvenet napjainkban is termesztenek. A magyar borászlegenda által megalkotott szőlőültetvényt ráadásul nem csak itthon találunk, számos európai országon kívül Kaliforniában, a Krímben, Izraelben, Dél-Koreában és Dél-Afrikában is akad belőlük.
A szőlőnemesítés művészei magyarok voltak
A három legendás szőlészvalóságos művészetként űzte a növénynemesítést. Egyes, általuk megalkotott fajták, például az Irsai Olivér, a csabagyöngye, a zenit, az arany sárfehér, a generosa vagy az ezerjó.
Furcsa hangzásúak, akár a gohér, a balafánt, a purcsin, a cirfandli vagy éppen a kövidinka. De vannak a Monarchia Magyarországára emlékező nevű típusok is, mint például az Ezeréves Magyarország emléke, a Gloria Hungariae, a Pannónia kincse.
Világelsők között a magyar szőlőgénbank
A Pécsi Egyetemi Borbirtok a Dél-Dunántúl szőlészeti és borászati tevékenységének szellemi központja. Szőlőfajta-gyűjteményük Európa második s a világ hatodik legnagyobb szőlőgénbankja, Európa- és világszerte elismert, igazi kincs. A kutatóintézetben szőlőnemesítési, genetikai, szőlőtermesztés-technológiai és borászati kutatások is zajlanak.
"A múlt értékeinek megőrzése mellett innovatív kutatómunka zajlik, gyűjteményünk a genetikai sokszínűség fenntartását szolgálja, a jövő szőlőültetvényeinek bölcsője."
– összegzik tevékenységüket.
A génbankban 1570 tétel szerepel, ezek rég elfelejtett, újonnan népszerűvé vált magyar és más országokból származó szőlőfajták. Németh Márton, az Intézet első igazgatója még az 1950-es évek elején, a fajtagyűjtemény létesítése előtt bejárta az országot annak érdekében, hogy a sok kipusztulásra ítélt fajtát megmentse.
A régi, filoxéravész előtti ültetvényekből is hozott mintákat, így azokat az utolsó pillanatban sikerült megőrizni, remélhetőleg az örökkévalóságnak.
A külföldi kapcsolatai révén az alapító-igazgató a régi magyar fajtákon kívül összegyűjtötte a világ legfontosabb csemegeszőlő-fajtáit is, de helyet kaptak a magyar nemesítők később kialakított szőlőfajtái, többféle borszőlőfajta is. A gyűjtemény megőrizte a fajtakutatás és a klónszelekció során létrehozott, de azóta sem minősített különlegességeket is.
A magyarok nem csak a növénynemesítésben jeleskedtek, számtalan, ma is használt találmányt adtak a világnak. Ha kíváncsi vagy az öt legfontosabb magyar találmányra, kattints tovább!
