Tömegesen pusztul a magyarok közkedvelt fája, végleg eltűnhet az országból
A szárazság és a magas hőmérséklet elérte azt a szintet, amelyet a lucfenyő már nem tud elviselni, teljesen eltűnhet Magyarországról.
A szárazság és a magas hőmérséklet elérte azt a szintet, amelyet a lucfenyő már nem tud elviselni, teljesen eltűnhet Magyarországról.
Az Antarktisz hatalmas arany-, ezüst-, réz- és vaslelőhelyeket rejt. A jég olvadásával a nyersanyagok hamarosan elérhetővé válhatnak, a világ országai pedig versenybe szállhatnak kitermelésükért.
Súlyos természeti károkat okozhat Magyarországon a rezsicsökkentés: a lakosság ugyanis túlságosan sok fát használ fűtésre az ELTE kutatóinak tanulmánya szerint.
Friss nemzetközi kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyár sok helyen jóval korábban érkezik, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A vizsgálat tíz nagyváros adatait elemezte, és arra jutott, hogy a hőségidőszak átlagosan hat nappal hosszabbodik évtizedenként. A kutatók szerint Sydneyben a nyári időszak mára csaknem kétszer olyan hosszú lett, mint az 1960-as években volt.
Riasztó előrejelzés készült, az emelkedő tengervíz egyre jobban veszélyezteti a magyar turisták által is kedvelt Dubrovnikot.
Tudjuk, hogy az egyre szélsőségesebb időjárás már nem a távoli jövő fenyegetése, hanem a jelen valósága. Tudományos szakértők szerint Európának sürgősen fel kell készülnie akár 3 Celsius-fokos globális felmelegedésre, különben a kontinens súlyos társadalmi és gazdasági következményekkel nézhet szembe.
Az állati eredetű élelmiszerek jelentős részét teszik ki az Európai Unió ökológiai lábnyomának. Egy friss tanulmányban azt vizsgálták, hogy a húsevés megadóztatása miként hatna minderre.
Sokan tapasztalják mostanában, hogy a havas, fagyos idő ellenére a kertben vagy az erkélyen kihelyezett madáretetők szinte érintetlenek maradnak. A szakemberek szerint a madarak átmeneti eltűnését több, egymással összefüggő ok magyarázza.
A Csendes-óceán apró szigetállama, Tuvalu válhat a világ első olyan országává, amely kénytelen teljes népességét átköltöztetni a klímaváltozás hatásai miatt. A mintegy 11 ezer lakosból álló nemzetet a tengerszint-emelkedés fenyegeti, amely az elkövetkező évtizedekben lakhatatlanná teheti a területet.
Az ENSZ szerint minden egyes Celsius-foknyi hőmérséklet-emelkedés 4,7%-kal több családon belüli erőszakhoz vezethet. A szervezet elemzése arra figyelmeztet, hogy a klímaváltozás nemcsak a környezetünket és a gazdaságot rombolja, hanem a társadalmi feszültségeket is növeli, amelyek elsősorban a nőkre és lányokra mérhetnek halálos csapást.
A klímaváltozás miatt néhány évtizeden belül elsüllyedhet Tuvalu szigetországa. A lakosság harmada Ausztráliába menekülne, az első csoport már meg is érkezett.
Egész Európában enyhébb az időjárás a télen megszokottnál – és ez egy jó darabig nem is nagyon változik. Tulajdonképpen januárban várható csak igazi tél.