Ezeket az ételeket soha nem rendelik étteremben a szakácsok

Olvasási idő kb. 4 perc

Senki sem ismeri jobban a kereskedelmi konyhák titkait, mint a szakácsok, éppen ezért kíváncsiak voltunk arra, vajon ők mit nem rendelnének soha egy étteremben. Megkérdeztük Nagy Zoltán mesterszakácsot és Stiller Tamás kreatív séfet.

Nem csupán az iskolai menzán fordulhat elő, hanem még egy rangos, sokak által kedvelt étteremben is megeshet, hogy a finom szósz alatt nem feltétlenül egy frissen sütött hús bújik meg. Hogy ez így nincs rendben, az biztos, de vajon biztonsággal, nyugodtan megehetjük az előző nap készült pörköltet vagy a frissen sültek közül a rántott májat?

Halat, vadat, gombócot csak otthon együnk

„Amikor étteremben eszem, készételeket, például pörköltet, sült csirkecombot vagy brassói aprópecsenyét soha nem választok az étlapról. Ezek ugyanis nem mindig készülnek frissen, általában előre megfőzik vagy megsütik őket, és nem tudni, hogy hány napja tárolják már őket.”

Idézőjel ikon

A sült csirkecombnak ráadásul nemcsak az a buktatója, hogy előre elkészíthető, de tapasztaltam már olyat, hogy nem volt rendesen átsülve.

Ha otthon készítjük, akkor is kell legalább 40-45 perc, hogy a hús megsüljön. Bár sok helyen alkalmazzák az új főzéstechnológiát, a szuvidálást, amikor állandó hőmérsékleten, vákuum alatt megfőzik az ételt, hogy a tálalás előtt csak rá kelljen pirítani, ennek ellenére én biztos, hogy nem választanék ilyen ételt” – mondja Nagy Zoltán mesterszakács, aki arra is ügyel, hogy halat és tenger gyümölcseit, valamint vadat is csak és kizárólag olyan étteremben egyen, ahol erre specializálódott a konyha.

A pörkölt sem az az étel, amit egy szakács étteremben rendelne
Fotó: emicristea / Getty Images Hungary

„Mindenképpen jól mutat az étlapon, ha van egy-két olyan ritkaságszámba menő étel, ami rákból, kagylóból vagy különleges halból készül, de miután ezeket vélhetően csak ritkán kérik a vendégek, nem tudni, mióta hever a fagyasztóban. Innentől kezdve rizikós lenne megenni” – tette hozzá Nagy Zoltán, aki a levesek közül a gulyáslevest és a halászlét is csak egy nagyobb vendégforgalmat lebonyolító csárdában kérné az étlapról. Ha mégis levesre vágyik, akkor a húsleves vagy a májgaluskaleves mellett dönt, mert ezek biztos, hogy nem a fagyasztó legmélyéről vagy a hűtő hátsó részéről kerülnek elő, ahol már napokig álltak. 

Gulyáslevest csak nagy vendégforgalmat lebonyolító csárdában kérjünk
Fotó: alpaksoy / Getty Images Hungary

A mesterszakács a gombás ételekről is lemond inkább, ha étteremben kell ennie, kivéve, ha azt frissen sütik.

A desszertek közül pedig a szilvás gombócot és túrógombócot szintén csak akkor eszi meg, ha ő készíti saját magának, merthogy ezeket is csak ritkán készítik frissen, sokkal inkább fagyasztott állapotban szerzik be az éttermek, mert időigényes ételek.

Nyers és darált húsból készült ételt inkább ne kérjünk

„Én az olyan nyers húst tartalmazó ételt, mint a tatár bifsztek, biztos, hogy nem kérném egy étteremben, mert ha nem járnak el kellő gonddal a nyers hús kezelésekor, akkor annak csúnya vége lehet” – mondja Stiller Tamás kreatív séf, aki nemrég egy wellness-szálloda büféjében elborzadva tapasztalta, hogy a melegszendvicshez járó előre becsomagolt, egyadagos ketchupot beletették a tányérba, úgy, hogy a szendvics és a saláta is rá volt fektetve.

Az étlapon szereplő ételek közül a hallal is érdemes óvatosan bánni
Fotó: stock_colors / Getty Images Hungary

„Ez az eljárás több szempontból is aggályos. Egyrészt számos higiéniai kérdést vet fel, másrészt nem tudni, mi történik akkor, ha én azt a csomagot nem bontom fel, esetleg majd ők újra felhasználják, és odateszik egy másik vendég tányérjára? Nem beszélve arról, hogy a salátához még villát sem adtak. Véleményem szerint ezek a körülmények, illetve az, amit a vendég általában soha nem lát, hogy

Idézőjel ikon

milyen állapotok uralkodnak a konyhában, ugyanolyan fontosak, mint az, hogy mit eszem vagy mit nem eszem meg egy étteremben”

– hangsúlyozza Tamás, aki leginkább olyan helyre ül be étkezni, ahol valóban biztosítva érzi, hogy a lehető legjobb kiszolgálásban lesz része.

A nyers húsból készült tatár bifsztek akár csalódást is okozhat
Fotó: Gelner Tivadar / Getty Images Hungary

De bárhová is megy, darált húsból készült ételt, például kolbászt soha nem választ, mert ha nem a Nébih-előírásoknak megfelelően tárolják, könnyen gyomorrontáshoz vezethetnek. Ugyanez igaz a belsőségekre is, mert hiába szerepel a frissen sültek között a rántott máj, nem tudni, hogy azt mikor bundázták be. 

„De a halakkal is érdemes óvatosnak lenni. Azokon a helyeken, ahol kifejezetten halakra specializálódtak, és garantáltan friss halakkal dolgoznak, ott nagy esély van arra, hogy valóban megbízható minőségű étel kerül a tányérunkra. Ha nem szakértő kezek készítik elő a halat, megeshet, hogy a hal felbontása közben a bélsár a halhúsra kerül, ami nemcsak hogy nem gusztusos, de akár betegséget is okozhat” – hívja fel a figyelmet a séf, akinek a majonézes krumplisalátáról sem esik nehezére lemondani egy étteremben.

Ahogy a magyartanárt is nyilván bosszantja, ha helyesírási hibáktól hemzsegő levelet vagy üzenetet kap, úgy az illemtan szabályait jól ismerő szakembert is zavarja, ha valaki udvariatlanul viselkedik. Ha kíváncsi vagy arra, hogy egy protokollszakértőt mi hoz ki legtöbbször a sodrából, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.