Ez a szín a leggyógyítóbb hatású: a szívbetegségek és a korai halálozás kockázatát is csökkenti

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miért megyünk épp vízpartra nyaralni? Nem csupán a víz hűsítő hatása vagy az úszás, strandolás lehetősége miatt. A parton ülve nézzük magunk előtt a zöldeskék vizet, vagy hanyatt fekve az eget, és boldogok vagyunk – nem is tudva arról, mekkora szerepe van ebben magának a színnek.

Azt már tudjuk, hogy a zöld szín milyen megnyugtató hatással van ránk. De nem szabad elfelejtenünk a kéket sem. Amikor a Homo sapiens körülbelül 300 000 évvel ezelőtt először kifejlődött, füves területeken és erdőkben élt, tavak és folyók mellett. Ahogy fejlődtünk, úgy tömörültünk településekbe, azon belül is városokba. Ma már nagyon messze vagyunk az emeleti irodánkban a laptop előtt kucorogva, mesterséges világítás és hőmérséklet mellett attól, akik eleinte voltunk. Csakhogy a testünk emlékszik, és visszaköveteli azt, amiben egészségesen tudott működni.

Ahogy nő az urbanizáció, úgy csökken a természethez való hozzáférésünk, s ezzel párhuzamosan a szorongás, a stressz, a depresszió és a mentális zavarok megjelenése is. Minél inkább elszakadunk a természettől, annál erősebben jelentkeznek a mentális tünetek. Ez sokaknak meglepő, mert általában arról hallunk, hogy a sok mozgás, a növényekben gazdag táplálkozás tesz minket egészségessé. Ám ez még nem elég hozzá: vissza kell kapcsolódnunk a természethez ahhoz, hogy testi-lelki jóllétet élhessünk meg. 

A vízpart tényleg boldogságot hoz
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Mi történik, ha a vízparton bambulunk?

Ez a visszakapcsolódás persze nem azt jelenti, hogy adjuk el a lakásunkat, építsünk kunyhót az erdőben, és igyunk forrásvizet. Már csupán a természetben létezés, a szemet, fület, bőrt érő ingerek jótékony hatásúak. Mérhetően csökken a nyál kortizolszintje, azaz megnyugszunk, de ehhez nem csak a zöld növényekre van szükségünk, a kék ég és a vizek látványára is. Ahogy ülünk a strandon – tegyük fel, hogy nem egy szállodalánc kiépített, lebetonozott partrészén, tömegben vagyunk, hanem valódi partszakaszon –, belélegezzük a párás levegőt, süt minket a nap, érezzük a szellőt a bőrünkön, a környezetben lévő mikrobák pedig a bőrünkkel érintkezve segíthetnek egy természetesebb, egészségesebb állapot kialakításában. 

A kék szín boldogságot hoz

Már az is megnyugtató, ha a színes virágokat vagy a zöld bokrokat, fákat szemléljük, de emellett a kék szín képes minket eltávolítani a mindennapi élet nyüzsgésétől. Az elménk végre leszáll a teendővonatról, és kicsit pihen. A testünk jól emlékszik még, hogy a víz élelmet, innivalót, biztonságot és egyfajta kényelmet jelent – nem véletlen, hogy a testünk nagy része is ebből áll –, és megnyugvással reagál a közelségére. Szakértők szerint a kék területeken eltöltött idő olyan érzést nyújt, mintha hazatérnénk.

Mire jó még?

A kék egészség fogalma csaknem 10 évvel ezelőtt jelent meg a köztudatban, amikor a Sussexi Egyetem kutatói 20 000 embert kértek meg, hogy véletlenszerűen rögzítsék érzéseiket. Több mint egymillió választ gyűjtöttek össze, és azt találták, hogy az emberek a lehető legboldogabbak a kék területeken voltak. A Glasgow Caledonian University szakértői ezt kiegészítik, ugyanis kimutatták, hogy a kék területeken töltött idő csökkenti a stressz, a szorongás, az elhízás, a szív- és érrendszeri betegségek és a korai halálozás kockázatát is. 

Akik terápiaként használják

Az Egyesült Királyság jótékonysági szervezete, a Sea Sanctuary 2006 óta már egészségvédő, gyógyító programokat is alapoz magára a kék színre. Egy 37 méter magas, favázas, Irene elnevezésű hajón viszik ki Cornwall partjainál a mentőmellényes delikvenseket a tengerre, ahol más dolguk sincs, mint mélyeket lélegezni, lecsendesíteni az elméjüket, és átélni a kék élményt. A legtöbb utas szorongással vagy depresszióval küzd: amelyikük önerőből képes finanszírozni a kirándulást, az úgy teszi, de jótékonysági szervezetek és szociális munkások beutalókat is adnak. 

Súlyos esetekben is segít

A korábban rendőrként dolgozó Steve Ridholls például azért hajózik a Sea Sanctuaryvel, hogy csillapítsa a szorongását és a PTSD-t, amellyel leszerelése óta küzd. Munkája során sziklákon vagy hidak szélén álló embereket próbált lebeszélni a végzetes döntésről, de így is olyan dolgokat tapasztalt, amelyeket az elméje szinte képtelen befogadni. A tehetetlenség érzése volt a legszörnyűbb számára, ez az, ami igazán a problémáját okozza. Olyan dolgokat látott, amelyek szörnyűek voltak, mégsem tudott ellenük tenni. A feszültség egyre csak gyűlt benne, míg 2014-ben mentálhigiénés okok miatt leszerelték a rendőrségtől. Most a legtöbb napot a part közelében tölti 5 méteres, vörös kenuján, Cornwall folyóin, torkolataiban és öbleiben evez. A kék víz megnyugtatja az elméjét, és úgy véli, kulcsszerepet játszik a felépülésében.

Akinek orvos írta fel

Valójában a kék terek annyira jót tesznek az egészségnek, hogy az erre alapuló terápiát már orvos is felírhatja. A nyugat-londoni, 27 éves Harune Akthar például depresszióval, szorongással, ADHD-val és borderline személyiségzavarral küzd. Korábban, ha rossz időszaka volt, az 3-4 napig tartó teljes bezárkózással és alvással járt, ki sem mozdult a szobájából, nem szólt senkihez. Akthar az évek során különféle terápiákat kipróbált, de nem talált olyat, amely segített volna neki. Aztán idén júniusban orvosa a Wildfowl and Wetlands Trust jótékonysági szervezet által működtetett Blue Prescribing programba utalta. A hathetes kurzuson egyedülálló szülők, long-Covidban, krónikus betegségekben szenvedők vagy rossz mentális egészségi állapotú páciensek vehetnek részt. Hetente egyszer vezetett sétákra indulnak vizes élőhelyeken. Emellett madarakat figyelnek meg, agyagoznak, gyógyteákat kóstolnak, illatkoktélokat gyártanak, azaz élesítik az érzékszervi észleléseiket, huzalozzák az agyukat. A Mental Health Foundation, a WWT partnere úgy nyilatkozott, hogy az emberek 65%-a egyértelmű javulást tapasztalt a víz közelében. Akthar is itt talált végre megnyugvást. Úgy érzi, hogy a vízparton az elméje megpihen. Amikor leteríti a lábáról a depresszió, az már csak 1-2 napig tart, neki pedig egy fontos új eszköz van a kezében a további javuláshoz. 

Idén nyáron tehát igyekezzünk minél több időt vízparton, vízen tölteni, és csak legeltessük a szemünket a hullámokon, a kék égen úszó felhőkön, és kapcsoljunk ki. Ha emellé még fürödni is tudunk a vízben, az újabb kapcsolódási pont a természethez, ezzel pedig a boldog, elégedett önmagunkhoz is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.