Engedélyezték a laborban készült csirkehús értékesítését: ilyen az íze

Olvasási idő kb. 2 perc

Ezúttal nem növényi alapanyagról van szó, hanem állati sejtek felhasználásával kikísérletezett mesterséges húsról. Már vacsorát is főztek a hamis csirkéből. Ilyen lesz a jövőben egy ebéd!

Első alkalommal készítettek ételt a hamis csirkehúsból. A kísérlet célja az volt, hogy a kutatók igazolják, a mesterségesen előállított csirkehús teljes mértékben megegyezik az eredetivel. Mint kiderült, ez csak részben igaz. 

Ilyet még nem látott a világ

Korábban több alternatívát kínáltak a húsfelhasználás csökkentésére. Már a hazai szupermarketekben is árulnak növényi alapú párizsit, kolbászt és húspogácsát. Bár a fűszerek miatt ezek az ételek valóban hasonlítanak az eredeti, húsból készült termékekre, a fogyasztók szerint „nem az igazi”. Az ember az eredetire vágyik. Ezért szükség volt egy megoldásra, ami hamis húst kínál, tehát fenntarthatóbb, és a lakosság is szereti, tehát olyan, mint a megszokott. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma szerdán engedélyezte a csirkesejtekből előállított hús tesztelését.

Főételt készítettek a mesterséges húsból
Fotó: GettyImages

Acélkádban készül

A kísérlet alapját az állati sejtek adják, amiket különböző ehető adalékanyagokkal vegyítenek, mindezt laboratóriumi körülmények között, gyakorlatilag egy acélkádban. A végeredmény állagra és ízre is olyan, mint a csirkehús, csupán a színe sötétebb. A friss kísérlet egyik fontos lépése volt, hogy a tudósok egy séf bevonásával tesztelték a hamis csirkemellet. Zach Tyndall mesterszakács csirkesalátát készített majonézzel, mazsolával és dióval. Ezt követte egy újabb csirkés étel, a húst burgonyapüréágyon tálalták gombával és zöldségekkel. Elmondások szerint leginkább a csirkecombra hasonlít. 

Vége az állatok fogyasztásának?

A projektet ökológiai céllal végezték, így szeretnék befolyásolni az állattartás miatt kialakult káros környezeti hatásokat, valamint ezzel akarják védeni az állatokat. Minden jel arra utal, hogy van benne lehetőség. Prognosztizálható a hentesüzemek számának csökkenése és az állatszaporítás visszafogása. Az már más kérdés, hogy nevezhetjük-e húsnak a terméket, ami valójában nem az? Lesz új fogalom a hamis húsra, vagy az unokáink már így fogják ismerni a csirkét? Napról napra közelebb vagyunk az igazsághoz. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.