Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nagyon nehéz időket élünk. Harcok a határokon túl és innen, anyagi nehézségek, mintha az egész világ a feje tetejére állt volna. Nem csoda, ha úgy érzed, legszívesebben sikítanál egyet. Ami azt illeti, még jót is tesz, ha megfelelő körülmények között így engeded ki a gőzt.
Ez leginkább a nőkre igaz. A férfiak is tudnak ordítani, ha már túl sok a feszültségből, de ez köztük egy viszonylag elfogadott magatartás – nem úgy, mint mondjuk a sírás, amit minden küzdelmünk ellenére még mindig lányos, gyenge dolognak tartanak. A nőket viszont gyakran róják meg, amiért szinte ok nélkül visítoznak, mert nem tudnak uralkodni az érzelmeiken. Feléjük az az elvárás, hogy legyenek csendesebbek. Pedig egyáltalán nem kéne, sőt. Pragya Agarwal viselkedéskutató azt állítja, hogy a sikítozás kifejezetten hasznos.
A szakértő még a koronavírus alatti karantén időszakában vitte ki két lányát az udvarra, majd azt ajánlotta nekik, hogy sikítsanak, amennyire hangosan csak tudnak, majd ő is csatlakozott hozzájuk. A gyerekek, akiket otthonról dolgozó szüleik egészen addig állandóan csendre intettek, eleinte meglepve pislogtak, de aztán belevágtak. Végül nevetésbe fulladt a sikolyparti, de érezhetően megkönnyebbültek mindannyian. Ám ehhez túl kellett lépniük azon a rossz hiedelmen, hogy a sikoltozás valami illetlen, szégyenletesen rossz dolog. Hogyha nőként azt akarod, hogy komolyan vegyenek, és hallgassanak rád, el kell nyomnod az érzelmeidet, pláne azok kifejeződéseit.
Sikítani jó, sikítani érdemes
S hogy mit gondoltak a szomszédok? Igen, meghallották, mi folyik, és megkérdezték, minden rendben van-e. Pragya Agarwal biztosította őket róla, hogy igen, és ezzel el is rendezte az ügyet. A hangos stresszlevezetés pedig folytatódott. Minden frusztráció és stressz előtört a család tagjaiból, akik hamarosan csapkodó karokkal rohangáltak a kertben visítozva, majd lerogytak egy kupacba nevetve, összefont lábakkal. A szokatlan terápiától a gyerekek is nyugodtabbak lettek, kevesebb dührohamot és veszekedést produkáltak. A szülők is úgy érezték, hogy le tudták tenni a terheik egy részét, és a helyzethez képest békésen, a korábbinál sokkal harmonikusabban érezték magukat.
Miért jó ez terápiaként?
Pragya Agarwal régóta kutatja az emberi viselkedést és a sikoltozás, illetve férfiaknál az ordibálás hatásait. Rájött, hogy az érzelmek ilyen formájú feloldása idegi-fizikai választ vált ki, kiereszti az elfojtott haragot. Egy kiadós üvöltözés endorfinokat, azaz boldogsághormonokat szabadíthat fel, amelyek az agyalapi mirigy által termelt peptidekkel együtt csökkentik a fájdalmat és ellazítják az izmokat. Ezt egyébként már a hetvenes években is tudták, amikor egy időre népszerűvé vált a sikolyterápia – olyannyira, hogy John Lennon és Yoko Ono meséltek áldásos hatásairól. Kínában már évtizedek óta gyűlnek össze férfiak és nők csoportokban, hogy a parkok elhagyatottabb részein így szabaduljanak meg a feszültségtől. Most itt nyugaton ismét felfedezzük, hogy az érzelmek letagadása, elfojtása helyett inkább olyan terápiákra van szükség, ahol azokat biztonságosan, senkinek sem ártva kiengedhetjük.
Mégis hogy kell csinálni?
Ha kedvet kaptál hozzá, hogy így szabadulj meg a negatív érzelmektől, először is keress egy olyan helyet, ahol nem okoz gondot a hanghatás. Ha ez megvan, a kínai Nan Lu Qigong nagymester szerint remegj, mint egy furcsa, hangos fa. Állj egyenesen, vegyél lendületet, nyújtózkodj meg a karjaiddal az ég felé, rázkódj, mintha meg akarnál szabadulni a leveleidtől, és sikolts hangosan, engedd szabadjára az érzelmeidet, a dühödet. Megteheted egyedül, barátokkal, sikítótársakkal, a fára emlékeztető mozdulatokkal vagy anélkül, a lényeg, hogy megéld és kifejezd, amit érzel. Pragya Agarwal és családja már nagyon rutinos. Nemrég az erdőbe, egy tisztásra mentek el sikítani, és magasra emelt kezük ujjaiból kirázni a feszültséget. Sikítozásukat kutyájuk kísérte hangos ugatással. Néhány járókelő furán nézett rájuk, mások viszont csatlakoztak. Sikolyok, ugatások és a nevetés hangos, örömteli eufóniája alakult ki: a szakértő szerint a szertartás arra emlékeztette őket, milyen jó érzés birtokolni, és bűntudat, szégyenérzet nélkül szabadjára engedni az érzelmeket. Kéz a kézben sétáltak haza, boldogabbnak és könnyedebbnek érezve magukat, mint bármikor.
