Mások számára elég ijesztő, de hatékony módszer a stressz levezetésére

Olvasási idő kb. 3 perc

Nagyon nehéz időket élünk. Harcok a határokon túl és innen, anyagi nehézségek, mintha az egész világ a feje tetejére állt volna. Nem csoda, ha úgy érzed, legszívesebben sikítanál egyet. Ami azt illeti, még jót is tesz, ha megfelelő körülmények között így engeded ki a gőzt.

Ez leginkább a nőkre igaz. A férfiak is tudnak ordítani, ha már túl sok a feszültségből, de ez köztük egy viszonylag elfogadott magatartás – nem úgy, mint mondjuk a sírás, amit minden küzdelmünk ellenére még mindig lányos, gyenge dolognak tartanak. A nőket viszont gyakran róják meg, amiért szinte ok nélkül visítoznak, mert nem tudnak uralkodni az érzelmeiken. Feléjük az az elvárás, hogy legyenek csendesebbek. Pedig egyáltalán nem kéne, sőt. Pragya Agarwal viselkedéskutató azt állítja, hogy a sikítozás kifejezetten hasznos.

A szakértő még a koronavírus alatti karantén időszakában vitte ki két lányát az udvarra, majd azt ajánlotta nekik, hogy sikítsanak, amennyire hangosan csak tudnak, majd ő is csatlakozott hozzájuk. A gyerekek, akiket otthonról dolgozó szüleik egészen addig állandóan csendre intettek, eleinte meglepve pislogtak, de aztán belevágtak. Végül nevetésbe fulladt a sikolyparti, de érezhetően megkönnyebbültek mindannyian. Ám ehhez túl kellett lépniük azon a rossz hiedelmen, hogy a sikoltozás valami illetlen, szégyenletesen rossz dolog. Hogyha nőként azt akarod, hogy komolyan vegyenek, és hallgassanak rád, el kell nyomnod az érzelmeidet, pláne azok kifejeződéseit.

A sikítás jó, de ne a gyerekek előtt csináld, inkább velük
Fotó: Brainsil / Getty Images Hungary

Sikítani jó, sikítani érdemes

S hogy mit gondoltak a szomszédok? Igen, meghallották, mi folyik, és megkérdezték, minden rendben van-e. Pragya Agarwal biztosította őket róla, hogy igen, és ezzel el is rendezte az ügyet. A hangos stresszlevezetés pedig folytatódott. Minden frusztráció és stressz előtört a család tagjaiból, akik hamarosan csapkodó karokkal rohangáltak a kertben visítozva, majd lerogytak egy kupacba nevetve, összefont lábakkal. A szokatlan terápiától a gyerekek is nyugodtabbak lettek, kevesebb dührohamot és veszekedést produkáltak. A szülők is úgy érezték, hogy le tudták tenni a terheik egy részét, és a helyzethez képest békésen, a korábbinál sokkal harmonikusabban érezték magukat.

Miért jó ez terápiaként?

Pragya Agarwal régóta kutatja az emberi viselkedést és a sikoltozás, illetve férfiaknál az ordibálás hatásait. Rájött, hogy az érzelmek ilyen formájú feloldása idegi-fizikai választ vált ki, kiereszti az elfojtott haragot. Egy kiadós üvöltözés endorfinokat, azaz boldogsághormonokat szabadíthat fel, amelyek az agyalapi mirigy által termelt peptidekkel együtt csökkentik a fájdalmat és ellazítják az izmokat. Ezt egyébként már a hetvenes években is tudták, amikor egy időre népszerűvé vált a sikolyterápia – olyannyira, hogy John Lennon és Yoko Ono meséltek áldásos hatásairól. Kínában már évtizedek óta gyűlnek össze férfiak és nők csoportokban, hogy a parkok elhagyatottabb részein így szabaduljanak meg a feszültségtől. Most itt nyugaton ismét felfedezzük, hogy az érzelmek letagadása, elfojtása helyett inkább olyan terápiákra van szükség, ahol azokat biztonságosan, senkinek sem ártva kiengedhetjük. 

Mégis hogy kell csinálni?

Ha kedvet kaptál hozzá, hogy így szabadulj meg a negatív érzelmektől, először is keress egy olyan helyet, ahol nem okoz gondot a hanghatás. Ha ez megvan, a kínai Nan Lu Qigong nagymester szerint remegj, mint egy furcsa, hangos fa. Állj egyenesen, vegyél lendületet, nyújtózkodj meg a karjaiddal az ég felé, rázkódj, mintha meg akarnál szabadulni a leveleidtől, és sikolts hangosan, engedd szabadjára az érzelmeidet, a dühödet. Megteheted egyedül, barátokkal, sikítótársakkal, a fára emlékeztető mozdulatokkal vagy anélkül, a lényeg, hogy megéld és kifejezd, amit érzel. Pragya Agarwal és családja már nagyon rutinos. Nemrég az erdőbe, egy tisztásra mentek el sikítani, és magasra emelt kezük ujjaiból kirázni a feszültséget. Sikítozásukat kutyájuk kísérte hangos ugatással. Néhány járókelő furán nézett rájuk, mások viszont csatlakoztak. Sikolyok, ugatások és a nevetés hangos, örömteli eufóniája alakult ki: a szakértő szerint a szertartás arra emlékeztette őket, milyen jó érzés birtokolni, és bűntudat, szégyenérzet nélkül szabadjára engedni az érzelmeket. Kéz a kézben sétáltak haza, boldogabbnak és könnyedebbnek érezve magukat, mint bármikor.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.