Ettől a veszélyes betegségtől hízott 18 kilót a nő, aki azt hitte, csak idősödik

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nincs is annál rosszabb, mint amikor hirtelen szaladnak fel a kilók, ráadásul látszólag minden ok nélkül. Ilyenkor könnyen lehet, hogy a súlygyarapodással üzenni akar valamit a szervezet. Mai történetünk főszereplője azt hitte, szervezete a közel húszkilós hízással a korosodást „üzeni”, ám valami egészen más, egy veszélyes betegség volt a háttérben.

A hízás nem feltétlenül a lustaság egyik bizonyítéka, sokszor komoly betegségek kísérő tünete is lehet. A legtöbb esetben persze nem erről van szó, de ha biztos vagy benne, hogy nem lehet a túlzott kalóriabevitel vagy a csökkent mozgásmennyiség az ok, akkor érdemes a problémával mielőbb szakemberhez fordulnod.

Egy nő azt hitte, hogy közel húszkilós súlygyarapodása az öregedésnek köszönhető, de a folyadék felhalmozódása valójában szívelégtelenség miatt jelentkezett. Története jó eséllyel nem egyedi, azért fontos, hogy tudjunk a hasonló esetekről és arról, mikor érdemes orvoshoz fordulni az egyszerűnek gondolt elhízással. 

Másoknál is előfordulhat a betegség

Tannie Coward úgy gondolta, hogy súlygyarapodása és savas refluxa az öregedés sajnálatos jele. Valójában a nőnek pangásos szívelégtelensége volt, közel 20 kiló folyadék gyengítette a szívét. Most kezelik állapotát, és arra biztat mindenkit, hogy vegye kézbe szíve egészségét.

Coward később elmondta: 50-es évei elején járt, amikor minden látható ok nélkül hízni kezdett. A houstoni nő aktív életmódot folytatott, három gyereket nevelt fel, egy esküvőszervező céget vezetett, és gyakran golfozott. Néhány év alatt vékony testalkata ellenére közel 20 kilóval nőtt a súlya, és savas refluxa is minden addiginál erősebb volt.

Coward elárulta, ő és az orvosok azt gondolták, hogy ez az öregedés sajnálatos velejárója, de tünetei egyre fokozódtak. A golfpályán kifulladt, és egyre több párnára kellett támaszkodnia az ágyban, hogy megakadályozza a refluxot.

Van, amikor a mozgás sem segít, de sohasem árt
Fotó: adamkaz / Getty Images Hungary

Nem a hízás volt az egyetlen tünet: éjszaka levegő után kapkodva ébredt

„Szó szerint fulladoztam álmomban” – fogalmazott később a nő.

Felhívta akkori vőlegényét, jelenlegi férjét, hogy vigye sürgősségi ellátásra. Miután egyszer megnézték a röntgenfelvételeit, az orvosok azt mondták a házaspárnak, hogy menjenek el egy nagyobb kórházba. 

Ott pangásos szívelégtelenséget diagnosztizáltak nála, amelynek egyik tünete a szív körül felgyülemlett folyadék. Az orvosa azt mondta neki, hogy a szíve csak 12 százalékosan működik.

Az apja 45 évesen szívrohamban meghalt, a bátyja pangásos szívelégtelenséggel élt, de túlsúlyos volt – mondta el később a nő, aki ennek ellenére nem gyanakodott, hogy nála is kialakulhat valami hasonló. 

Idézőjel ikon

„De hát én vagyok az , aki napi több kilométert gyalogol, és hetente egy-két golfkört játszik. Biztos benne, hogy rólam beszél?”

– kérdezte orvosától.

„A diagnózis nem jelenti a történeted végét” – emelte ki később a nő. „Számomra ez egy ébresztő volt. Azt jelenti, hogy mozognom kell, és jobban vigyáznom kell a testemre. Bátorítani akarok más nőket, hogy menjenek orvoshoz, és kapják meg ezt a támogatást és elegendő információt mellé” – hangsúlyozta.

„Nem akarom, hogy más nő egyedül élje át ugyanezt”

Coward később azt is elmondta, hogy ő és az orvosok nem aggódtak túl sokat a súlygyarapodása miatt a diagnózis felállítása előtt, mivel az egyenletesen oszlott el a testén, és a tengerentúl mércéjével számolva is csak 12-es méretűvé tette, ami még mindig kisebb, mint egy átlagos amerikai nő.

Miután az orvosok felfedezték az okot, vízhajtó tablettákat adtak neki, amivel 18 kiló folyadék ürült ki a testéből.

Idézőjel ikon

„Szó szerint két napig ültem a WC-n”

– árulta el később a nő, akinek a folyadék távozásával a savas refluxa is alábbhagyott.

Előfordulhat, hogy betegség áll a súlygyarapodás mögött
Fotó: Emilija Manevska / Getty Images Hungary

Hosszabb távú gondozása miatt Cowardot gyógyszeres kezelésben részesítették, egy évre külső defibrillátor mellényt kapott hirtelen szívleállás esetén, és pacemakert is beültettek neki, hogy szabályozza a szívverését.

Mivel állapota miatt nagyobb a kockázata a fertőző betegségek szövődményeinek, Coward visszavonult a munkahelyétől, bezárta esküvőszervező cégét, hogy tovább csökkentse a stresszt

„Amikor először diagnosztizálták nálam a betegséget nálam, folyton sírtam” – mondta a most 60 éves nő. „Azt gondoltam, ez az én életem? Nagyon depressziós voltam, de senki sem látta rajtam” – tette hozzá a nő, aki egészen új célt talált életének.

Most a nők szívének egészségéért kampányol

„Amikor diagnosztizáltak, nem találtam támogató csoportokat, és lényegében senkit, akihez fordulhattam volna és hasonló cipőben járt volna. Nem szeretném, ha más nő egyedül élné át ezt” – foglalta össze motivációját.

A Harvard Health szerint a „szívelégtelenség"” egy általános kifejezés, amely a szív vérpumpáló és keringető képességének fokozatos csökkenését írja le. A „pangásos szívelégtelenség” azt a szakaszt jelenti, amelyben a folyadék felhalmozódása gátolja a szív munkáját.

A szívelégtelenség a 65 év feletti nők kórházi kezelésének egyik vezető oka, és a leggyakoribb halálok. Gyakran más, a szívet gyengítő állapotok következtében lép fel, mint például a koszorúér-betegség, magas vérnyomás, vagy veleszületett szívelégtelenség. A tünetek, mint például a fáradtság és a légszomj, enyhék lehetnek, és csak lassan erősödhetnek, így a diagnózis felállítása nem egyszerű.

Az állapot gyógyíthatatlan, de gyógyszerekkel, alacsony nátriumtartalmú diétával és testmozgással kezelhető. A nő hozzátette: minden érintett számára nagyon fontos a jó kommunikáció egy megbízható orvossal.

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.