Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A lassan negyedéve fennálló karanténhelyzetnek lehetett egy váratlan pozitív hatása bizonyos emberekre: a megkönnyebbülés. Miért is? Mert nem kell találkozniuk senkivel, és nem kell naponta többször is szembesülniük azzal, hogy valahogy ők másmilyenek, mint a többiek, nem passzolnak másokhoz. Nem kell a boltban és a munkahelyen azon törni a fejüket, hogy mit is mondjanak, amikor csevegniük kéne. Vagy a hátukon érezni a többiek furcsálló tekintetét, amikor mégis mondtak valamit, ami éppen pont helytelen volt. Nem kell azt érezniük, hogy kilógnak a sorból, mert otthon, szűk környezetükben teljesen okék lehetnek. Érezhető könnyebbséget hozhatott a járványhelyzet azoknak, akik mindig is furcsák, mások voltak.
Nagyon sok ember él azzal az életérzéssel, hogy ő furcsa, másmilyen. Ez a furcsaságérzés sokszor már kisgyerekkorban kezdődik. Van az embernek valami olyan jellemzője, amivel nagyon eltér a környezetétől, más élmények, más szokások, más célok vezérlik, mint a körülötte élő többi gyereket, fiatalt. Például az osztályában egyedül neki váltak el a szülei, és kezdve azon, hogy súlyos konfliktusokat, veszteséget élt át, amit kis lehetséges barátai nem is érthetnének, azt sem értik, milyen láthatásra menni, milyen a szülőkért aggódni. Nem beszélve a felnőttek sajnálkozó tekintetéről vagy a háta mögötti összesúgásokról. Vagy így járnak azok a gyerekek is, akik másik országba, más kultúrába költöznek, és úgy kell a gyerekközösségbe beilleszkedniük, hogy nem ismerik a szokásokat, néha még a nyelvet sem, és mivel nem az elvárt módon reagálnak, ezért hamar hülyének, zombinak lesznek bélyegezve. Vagy azok a gyerekek, akik nem a nemüknek megfelelő játékok, témák iránt érdeklődnek. Vagy, akik betegek, esetleg valamilyen fogyatékossággal élnek… Végtelen a lehetőség, ami miatt eltérhet valaki a nagy átlagtól. Mivel a személyiségünk a másoktól kapott reakciók tükrében épül, ezért a kilógás, a furcsaság az énképünk meghatározó elemévé válhat.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Nálam például már kisgyerekkoromban is voltak olyan családi körülmények, amik miatt eltérőnek érezhettem magam. Aztán kamaszkoromban, míg a barátaim, osztálytársaim délutánonként a városban lófráltak, koncertek és szerelmek iránt lelkesedtek, addig én a nap iskolán kívüli részét egy súlyos betegekkel teli kórházban töltöttem, mivel az édesanyám hónapokig, évekig volt ott. Szerencsére voltak jó barátaim, több közösség is, ahol kedvesen és empátiával hallgattak meg, ahova odatartozónak érezhettem magam, mégis a fő témáim és problémáim nagyon különböztek az övékétől. Az ilyen élmények később is hatnak, és azt is okozhatják, hogy az ember – még ha nem is introvertált – visszahúzódik a kapcsolódásoktól. Ha ezt nem is teszi, akkor is jelen lehet nála egyfajta szociális szorongás, az érzés, hogy most vajon megint kiderül-e, hogy nem jót mondok, nem vagyok olyan, mint mások.
Olga Khazant, a The Atlantic publicistáját annyira izgatta ennek a „furcsaságnak” a megélése és hatása, hogy még könyvet is írt róla, Furcsaság: kívülállónak lenni egy bennfentesekkel teli világban címmel. Ő szegény orosz emigránsok gyerekeként nőtt fel egy amerikai kisvárosban, ahol már amiatt kiröhögték a suliban, hogy másféle kaját csomagoltak neki uzsonnára. Szülei éppúgy nem tudtak barátokra lelni a nagyon más hátterű közösségben, mint ő – így nem is volt mintája arra, hogy lehet nem furán kilógni a sorból. Felnőttként és sikeres újságíróként elhatározta, hogy a végére jár ennek a „fura vagyok” jelenségnek, és kutatásba kezdett, hogy felleljen ugyanúgy más, a közösségüktől eltérő embereket, mint amilyennek magát is érzi, és megnézze, ők hogyan, mitől boldogulnak. Merthogy boldogulnak. Nagyon gyakran a „furcsa” emberek igen sikeresek lesznek a munkájukban, életükkel, tetteikkel értéket teremtenek. A furcsaságukat képesek a javukra fordítani. De mik a megküzdési mechanizmusaik?
Támogató mikroközösség
Általában a család vagy egy szűkebb baráti kör olyan helyszín lehet, ahol ezek a máshonnan kilógó emberek nyugalomra lelnek. Ahol nem meg- és elítélik őket, hanem támogatják. Ahol elfogadást kapnak. A könyvben bemutatja Jess Herbst, a közösségéből extrémen kilógó polgármester esetét. Herbst egy Trumpra szavazó, hagyományosan konzervatív texasi kisváros polgármestere, aki ötven felett, már polgármestersége idején kezdett bele a nemváltoztatásba, vállalta fel hároméves kora óta érzett, megélt (női) nemét. Felesége, lányai végig támogatták ebben, így lehetett képes végigcsinálni. Ha tehát távolabbra tekintve furcsának is érzed magad, ismerd fel és méltányold azokat a közeledben lévő embereket, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagy.
Kívülről nézz magadra
Persze nem biztos, hogy van támogató családod vagy baráti köröd. Khazan interjúalanyai – akár voltak támogatóik, akár nem – gyakran alkalmazták azt a módszert, hogy kívülről néztek rá az életükre, úgy igyekeztek megoldani a gondjaikat. A Salamon-paradoxon kifejezés arra utal, hogy az ember könnyebben látja más gondjainak a megoldását, mint a sajátjait. A Biblia Salamon király bölcsességét emeli ki, aki képes volt békességet és aranykort teremteni országában, mások konfliktusait megoldani, miközben a saját családi élete elég zűrös volt.
Pszichológiai kísérletsorozat is igazolja, hogy nemcsak Salamon király volt így ezzel. Az emberek bölcsebben oldják meg a problémáikat, ha nem egyes szám első személyben beszélnek róluk, hanem úgy, mintha egy barátjuk gondja, vagy valamilyen megoldandó tudományos kérdés lenne. Coachingban is gyakran alkalmazzuk ezt a módszert: azt kérdezzük a klienstől, hogy másnak mit tanácsolnál az adott helyzetben – és többnyire ez az apró nyelvtani változtatás új megoldásokat hozhat felszínre. Khazan interjúalanyai is éltek ezzel, és sokan olyan szakmát is választottak, ahol az életről egyfajta kívülállóként, intellektuális kontextusban tudnak elmélkedni. Ő magát újságíróként is ilyennek tartja, de ha körülnézünk a pszichológusok között, sok ilyennel találkozunk – e cikk szerzője sem kivétel.
Alkoss pozitív sztorit a furcsaságodról
A legtöbb ember, aki valamiért eltér a közössége tagjaitól, előbb-utóbb előáll önmaga számára egy olyan magyarázattal, történettel, amivel megindokolja, hogy a furcsasága miért nem baj. Ez, ha belegondolunk, nagyon előremutató, hatásos önvédelem. Életünk narratívája, története meghatározza, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, milyen az önbizalmunk, úgy gondolunk-e magunkra, mint sikeres, szerencsés emberekre, vagy mint lúzerekre. Akármi miatt is érzed magad néha furcsának, az adott dolognak biztosan van olyan vonatkozása, ami időnként előnyödre válik. Ha ebből az irányból kreálod meg a történetedet, akkor a furcsaságod erősíteni fog.
Egy barátnőm iskoláskorában kétszer is új országba költözött a családjával. Neki mindkétszer egy számára addig ismeretlen nyelven beszélő osztályban kellett kezdenie a tanévet. Össze sem lehet szedni, hányszor és hányféleképp csúfolták. Mostanra nemcsak hogy anyanyelvi szinten beszél jó sok nyelvet, de azt is rutinszerűen űzi, hogy bármilyen közösségbe, munkahelyre, új lakhelyre kerül, azonnal jóban lesz a helyiekkel. Olyan nehéz helyzetekben gyakorolta be, hogy hogyan lehet az elutasító emberek hozzáállását megfordítani, hogy bárhova könnyedén beilleszkedik.
Segíts másoknak
Aki önmagával kapcsolatban megtapasztalta, hogy nem magától értetődő, hogy befogadja a tágabb környezete, az érzékenyebb lesz mások ilyen jellegű nehézségeivel kapcsolatban. Felébred benne az együttérzés, és előbb-utóbb azon kaphatja magát, hogy igyekszik, és képes is segíteni nekik. Ezzel nemcsak velük tesz jót, és nemcsak a közösség értékesebb tagjává válik, de a saját maga helyzetén, önbizalmán is javít. Az élet számos területén válik az ember előnyére, ha önzetlen és együttérző. Így Khazan is azt tapasztalta, hogy a beilleszkedési nehézségekkel induló emberek gyakran találják meg hivatásukat és elégedettségüket abban, hogy másokért tesznek.
A felsorolt példák és gyakorlatok nem csupán elméletekből táplálkoznak, hanem igazi emberek bevált módszerei. Ha esetleg neked is mindig volt olyan érzésed, hogy valami miatt nem olyan vagy, mint a többiek, és akár ez a távolságtartó helyzet megmutatta, hogy mennyivel könnyebb az élet, ha nem kell emiatt aggódnod, hanem élhetsz önazonosan, akkor érdemes lehet tenned azért, hogy ez a könnyebbség megmaradjon a nyitás után is. Ebben (is) sokat segíthet egy szakember, akinek a támogatásával könnyebben átalakíthatod a sztoridat pozitív történetté, és megtalálhatod azokat a szempontokat, amik hátrányok helyett az erőforrásaid lehetnek.
