Nagy fogyás műtét nélkül? Így működik a gyomorballon

Sokkal egyszerűbb hízni, mint fogyni, sajnos ritkán van ez fordítva. Ha valaki nagy túlsúlytól szeretne megszabadulni, de nem találta meg azt a diétát vagy mozgásformát, amellyel tartós eredményt érhet el, megoldást jelenthet számára a gyomorballon behelyezése.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az eljárás után nem szükséges az életmódváltás. Dr. Fuszek Péter, a Duna Medical Center gasztroenterológus szakorvosa elmondja, hogyan működik a gyomorballon, és mire kell figyelni az alkalmazásánál.

Miről van szó? 

A terápia olyan túlsúlyos személyeknek javasolt, akiknek testtömegindexe (BMI) 30 és 40 kg/m2 között van, és már kipróbáltak több súlycsökkentő alternatívát is, de nem tudtak fogyni vagy megtartani a súlyveszteséget. Az endoszkópos, nem műtéti eljárás során egy gyomorballont juttatnak a gyomorba, amely korlátozza a táplálékfelvételt. A ballon a gyomor kapacitásának csökkentése révén szoktatja rá a pácienst arra, hogy adott időközönként kis adagokat fogyasszon, ez vezet fogyáshoz. A beavatkozás nem változtatja meg az anatómiai felépítést, és 6 vagy 12 hónap után eltávolítják.

Dr. Fuszek Péter hangsúlyozza, fontos, hogy a páciens vállalja, hogy a ballon behelyezése mellett hosszú távú diéta- és életmód-változtatási programot is folytat, amelynek célja a megfelelő mértékű fogyás, illetve annak fenntartása. Életmódváltás nélkül sajnos a fogyás nem garantálható, illetve nem tartható fenn.

Kinek lehet és kinek nem?

Életkor alapján a 18-65 év közötti embereknek helyezhető be ballon, testtömegindex alapján pedig a 30-40-es érték közötti betegeknél elfogadott a módszer. A gyomorballon-terápia előtt a fogyni szándékozó páciensnek teljes körű kivizsgáláson kell részt vennie, hogy kiderítsék, nincs-e olyan egészségügyi problémája, amely befolyásoló tényező lehet az eljárás szempontjából. A laborvizsgálatok mellett dietetikus, gasztroenterológus is foglalkozik a fogyni vágyókkal, de fontos, hogy lelkileg is készen álljanak a beavatkozásra, ezért pszichológus is részt vesz a folyamatban. Nem mindenkinek javasolt azonban a gyomorballon. Ha a kórtörténetben gyomor-bél műtét szerepel, ha a betegnek súlyos anatómiai eltérése van, ha terhes, vagy ha 1 éven belül terhességet tervez, akkor nem ez a megfelelő megoldás a fogyásra.

Ha már mindent próbáltál, lehet, hogy épp ez fog segíteni
Ha már mindent próbáltál, lehet, hogy épp ez fog segíteniFotó: Dimitri Otis / Getty Images Hungary

Hogyan kerül a gyomorba a ballon?

A beavatkozást altatásban végzik, nem sokban különbözik egy gyomortükrözéstől. Gasztrokóp segítségével a szilikonalapú ballont a gyomorba helyezik, majd fecskendővel feltöltik 400-700 ml megfestett fiziológiás sóoldattal. A ballonbehelyezés éhgyomorra történik, ezért a beavatkozás napján, a vizsgálat előtt sem szilárd, sem pedig folyékony étel nem fogyasztható.

Ha az előre megbeszélt és megtanult diétás változtatásokat betartja a páciens, valamint szedi az orvos utasításai alapján a savcsökkentőt, akkor rövid időn belül megszokja, hogy csak kisebb adag ételt tud fogyasztani – ettől indul el a fogyás, ami 1 éves gyomorballonnal akár 15-50 kilogramm mínuszt is jelenthet.

Élet a ballon után

A ballon után is van élet, természetesen akkor, ha az eltávolítását követően a beteg továbbra is tartja a diétát, illetve a rendszeres mozgást is folytatja. A testsúly így megtartható, sőt még csökkenthető is. A gyomorballonnal eltöltött hónapok alatt a páciensek általában könnyebben átállnak az új életmódra, megszokják, hogy többször esznek keveset, és az elért sikerek is megerősítik őket abban, hogy betartsák az egészséges életvitel szabályait.

A fogyástól a páciens vérnyomása, laborértékei, illetve ízületi panaszai is jelentősen javulhatnak, a leadott kilók számától függően. Az általános közérzet, a teljesítőképesség és az életminőség pozitív irányba változik, valamint nőhet az élettartam is. Az addig szedett gyógyszerek adagja idővel csökkenthető, vagy akár el is hagyható a fogyás következtében.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.