15 jel, hogy mégis jó irányba tart az életed

GettyImages-540529776

Az illúzió abban áll, hogy létezik egy történet, amelynek te vagy a főszereplője. A legtöbben grandiózus cselekményt képzelünk el hozzá, ami mások számára is egyértelművé teszi, hogy mennyire különlegesek vagyunk. Aztán felnövünk: csordogálnak az évek, egyre gyűlnek a kifogások, a kötelességek, a kompromisszumok. Mi pedig azon merengünk, hogy mikor is kezdődik el a valódi életünk, az az emlékezetes, amiért igazából a világra jöttünk.

Talán mégsem vagy annyira elakadva, mint gondolnád. Még ha kerülőutakon is, de nagy valószínűséggel napról napra egyre közelebb kerülsz a céljaid megvalósításához. Tehetnél többet is? Abszolút. Néha kicsit fenéken kéne billenteni, hogy tovább haladj? Naná. De jó eséllyel mostanra már számos olyan erőforrásra és eszközre tettél szert, amikre támaszkodni tudsz. 

Ha az alábbi – eredetileg Ayodeji Awosika által összeállított – listából csupán pár dolgot a magadénak tudhatsz, biztosan nem futott még zátonyra az életed. Sőt, minden potenciál megvan benned ahhoz, hogy önmagad legjobb verziója legyél.

#1 Folyamatosan tanulsz valamit

A végzettségeid megszerzése után is törekszel arra, hogy bővítsd a tudásodat és fejleszd a készségeidet. Élvezed, ha valami újat tanulhatsz, szívesen eljársz workshopokra, részt veszel online kurzusokon vagy videókat nézel a neten. Szeretsz könyveket olvasni, és gyakran ámulatba ejt, mennyi mindent nem tudsz még a világról. Bár néha nem teljesen világos, hogy mire lesz majd jó az újonnan megszerzett ismerethalmaz, hiszel abban, hogy a tanulás előbb-utóbb mindig meghozza a gyümölcsét és biztosan lesz olyan helyzet az életedben, amikor pont ezekre az információkra lesz szükséged. 

#2 Még mindig kíváncsi vagy a világra

Bár már némileg megcincált az élet, nem váltál rezignálttá, nem húztad le a rolót, nem adtad át magad a tanult tehetetlenség kilátástalanságának. Hiszel a jövődben, érdekel, hogy mi zajlik körülötted, át tudod adni magad a felfedezés gyermeki örömének. A kis dolgokban is megtalálod a szépséget, úgy érzed, egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy minden izgalmas dolgot megtapasztalj. 

Meg tudtad őrizni a gyermeki kíváncsiságodat?
Meg tudtad őrizni a gyermeki kíváncsiságodat?ChristinLola / Getty Images Hungary

#3 Egészséges vagy

Talán már merevebbek az ízületek, időnként fáj a hátad, de alapvetően jó karban vagy, a komolyabb betegségek is szerencsére elkerültek, esetleg ügyesen kilábaltál belőlük. A bulizós évek után megtanultál odafigyelni magadra: eleget alszol, egészségesen táplálkozol, eljársz mozogni. Tisztában vagy azzal, hogy mindenféle siker alapfeltétele, hogy a tested megfelelő állapotban legyen, ezért hallgatsz a jelzéseire és egyre több mindent teszel azért, hogy vigyázz rá. 

#4 Szenvedélyesen szeretsz csinálni valamit

Talán még nem azzal foglalkozol, amivel a jövőben szeretnél. De egyre inkább kezd körvonalazódni előtted, hogy mi az a dolog, amit szenvedélyesen szeretni tudsz, aminek az értéke nem kérdőjeleződik meg. Ez a felismerés persze csupán az első lépés. Csak kemény munkával tudsz fejlődni az általad választott területen, ami hosszú évekbe, akár évtizedekbe is telhet. Ha viszont mindig csak fantáziálsz róla, de sosem kezded el, akkor biztosan nem fog megvalósulni. Ne halogasd, sosem lesz a mainál jobb nap a starthoz! 

Találd meg azt a tevékenységet, amitől szárnyalni tudsz!
Találd meg azt a tevékenységet, amitől szárnyalni tudsz!ti-ja / Getty Images Hungary

#5 Képes vagy felhasználni mások tapasztalatait

Sokan esnek abba a hibába, hogy akkor is fel akarják találni a spanyolviaszt, amikor nincs rá szükség. Bár lényeges lehet az egyedi megoldási módok kidolgozása, rengeteg időt és energiát spórolhatsz meg azzal, ha nem kezdesz mindent teljesen elölről, hanem hagyatkozni tudsz olyan emberek tapasztalataira, akikben megbízol. Ők előtted járnak abban, amit csinálni szeretnél, így érdemes az általuk kitaposott ösvényt időnként igénybe venni, hiszen így fogsz tudni eljutni azokhoz a területekhez, amik valóban felfedezésre várnak. Máskülönben idő előtt kimerülsz, és maximum a bejáratig jutsz. 

#6 Tudod, hogyan kell keményen dolgozni

Az évek során megtanultad, miként motiváld magad akár olyan feladatokra is, amiket eleinte semmi kedved elvégezni. Elfogadtad, hogy a legérdekesebb tevékenységeknek is rendszerint van monoton, elsőre kevésbé izgalmas része, amiben azért meg lehet látni a szépséget. Sokan azt gondolják, hogy először felfigyelnek a tehetségükre mások, és miután kvázi befutottak, nagyon termékeny időszak fog következni az életükben. Ez éppen fordítva van. Az sem baj, ha a választott hivatásodban a szamárlétra legaljáról indulsz: legalább lehetőséged lesz egészében megismerni azt a területet, ahol dolgozol. A posztmodern fogyasztói társadalmakban, amelyek gyors kielégülésre ösztönöznek, különösen fontos erény lehet a türelem, az alázat és a késleltetés képessége

Teljesen el tudsz merülni a legnehezebb kihívásokban is
Teljesen el tudsz merülni a legnehezebb kihívásokban isAlys Tomlinson / Getty Images Hungary

#7 Tisztában vagy az anyagi helyzeteddel

Könnyen előfordulhat, hogy nem állsz túl jól financiálisan. Magyarországon az albérleti díjak az egekbe szöktek, a saját lakás vásárlása sok fiatal számára tünékeny álom csupán, az egyetemet követően még hosszú évekig nyögni kell a diákhitel visszafizetésének terhét. Ugyanakkor ha homokba dugod a fejed, ignorálni próbálod a pénzügyi gondjaidat, az csak tovább fogja súlyosbítani a problémáidat, különösen ha tartozásokról van szó. Fontos felismerned azt is, hogy a most meghozott döntéseid éveken át meghatározhatják az anyagi helyzetedet. Érdemes gondolkozni azon, hogy miként tudnál többet keresni vagy spórolni. Reméljük, hogy az első opció fog megvalósulni. 

#8 Jól érzed magad a bőrödben

Amikor belenézel a tükörbe, egy tökéletlen, de mégis csodálatos emberi lény tekint vissza rád. Megbarátkoztál azzal, ahogy kinézel, és mára már pont az átlagostól eltérő testrészeidet kedveled a legjobban. Elfogadtad a saját DNS-koktélodat, megtanultad szeretni a furcsaságaidat. Rájöttél arra, hogy a testeddel kapcsolatos pozitivitás és az önazonosság nemcsak jó érzést kelt benned, de olyan kisugárzással is képes felruházni, ami mások szemében is vonzóvá tesz. 

Szeretjük a testünket!
Szeretjük a testünket!Plume Creative / Getty Images Hungary

#9 Már nem gyártod a kifogásokat

Bár a pszichológia többnyire az egyén boldogságkeresésére fókuszál, a jóllétünkre alapvető hatással van az a politikai-társadalmi kontextus, amelyben élünk. A csoporthovatartozásaink nagyban befolyásolják, hogy milyen lehetőségeink vannak, milyen megküzdési kapacitással rendelkezünk. Az évek során azonban megtanultad, hogy mik azok a dolgok, amiken te vagy képes változtatni. Abban is gyakorlatot szereztél, hogy miként érdemes a sikert definiálni. Néha a siker abból áll, hogy nyugodt lelkiismerettel tudsz lefeküdni aludni, mert aznap is mindent megtettél a saját és a többi ember boldogulásáért. Rájöttél arra, hogy a kifogások keresése nem visz előrébb. Az energiáidat olyan dolgokra összpontosítod, amik rajtad (is) múlnak.   

#10 Differenciáltan látod a világot

Felhagytál az emberek, eszmék, közösségek idealizálásával. Nem vagy kiábrándult, de elfogadtad, hogy a tökéletesség nem létezik. Össze tudsz kapcsolódni másokkal egyes érdeklődési területek, programok, célok mentén, de tudatában vagy annak, hogy ettől még lehet más területeken nézeteltérés közöttetek. Még hiszel az emberek jóságában, de már nem vagy annyira meglepődve, ha negatív viselkedéseket tapasztalsz. Abban is van tapasztalatod, hogy miként lépj ki olyan helyzetekből, amikben bántalmazás érhet. Nem látod sötét helynek a világot, de már tudod, hogy alapvetően nem igazságos, azaz inkább érdekek, mint értékek által vezérelt. 

Hisz abban, hogy az elfogadás és a sokszínűség érték
Hisz abban, hogy az elfogadás és a sokszínűség értékxavierarnau / Getty Images Hungary

#11 Megengeded magadnak a hibázást

Bár törekszel a precíz munkára, számolsz azzal, hogy nem kell mindig mindenben a maximumot hoznod. Az élet nem sprintverseny, hanem hosszútávfutás, ahol időnként spórolni kell az energiáiddal, hogy bírni tudd a távot. Ha időnként véletlenül el is rontasz dolgokat, becsúszik egy görbe este, kimarad egy edzés, meg tudsz bocsátani magadnak, illetve hamar tovább tudsz lépni. Felhagytál az önmarcangolással, mert beláttad, hogy milyen rosszat tesz neked. Mivel mersz elrontani dolgokat, sokkal ambiciózusabb vagy, mert már nem kötnek gúzsba a félelmeid és a kudarc ijesztő rémképe. 

#12 Jó emberekkel veszed körbe magad

Bármennyire is nehéz volt megtenni, megszüntetted a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik megmérgezték az életedet. Biztosan volt, aki önzőnek tartott, amiért nem beszélsz a szüleiddel, a testvéreiddel vagy a régi haverokkal. De csak egy életed van. Te vagy a felelős azért, hogy milyen energiákat engedsz be a mindennapjaidba. Nem kell eltűrnöd, hogy bárki bántalmazó módon viselkedjen veled, akkor sem, ha ez a személy a partnered vagy a rokonod. Az évek során megtanultad olyan emberek társaságával feltölteni az életed, akik pozitívak, a számodra fontos értékekben osztoznak veled, tisztelnek, szeretnek és inspirálnak téged. 

Ne legyél magányos harcos!
Ne legyél magányos harcos!molchanovdmitry / Getty Images Hungary

#13 Megtanultál etikusan lopni

„Egy embertől lopni plágium, kétszáztól eredetiség” – vallja Austin Kleon író. Különösen érvényes lehet ez a mondat napjainkban, amikor sok új dolog már nincs a nap alatt, két kattintással információk tömkelege érhető el az interneten. A hangsúly sokkal inkább a tudás szintetizálására, alkalmazására, kritikai megközelítésére helyeződött. Megtanultad, miként használd a világháló adta lehetőségeket, de azzal kapcsolatban is tudatos vagy, hogy miként védd meg a mentális egészségedet ezektől a technológiáktól

#14 Bár többször elbuktál, nem adtad fel a reményt

Ha időnként padlón is vagy, nem hagyod, hogy a kudarcaid demoralizáljanak. Noha szándékosan nem vágysz a bukásra, nem is idézed elő azt, megértetted, hogy a krízisekben mindig fejlődési lehetőség is rejlik. Megtapasztaltad azt is, hogy milyen furcsa érzés a megkönnyebbülés, miután bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottál. Egy nagy adag szorongás elpárolog, idővel azt is megéled, hogy azért ilyenkor sem esel teljesen szét, még ha újra is kell építened önmagad. 

#15 Már nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólad

A legkorábbi életkortól kezdve belsővé tesszük a szüleink, a tanáraink, a kortársaink rólunk hangoztatott véleményét, mígnem egy idő után nehezen különböztetjük meg az ő hangjukat a miénktől. Ezek a kívülről jövő tanítások persze alapvetően befolyásolják, hogy milyen pályát választunk, mire érezzük képesnek magunkat. Ha el tudsz vonatkoztatni tőlük, ha dolgozol az önismereted fejlesztésén, neked is megadathat, ami csak keveseknek: a saját életedet élheted.

Oszd meg másokkal is!
Mustra