Tisztázzuk végre: árt a tojás az egészségünknek, vagy nem?

Olvasási idő kb. 2 perc

Szegény tojás, úgy tűnik, tipikusan az az étel, amiről ahány tanulmány, annyiféle eredmény születik, egymásnak tökéletesen ellentmondók is. Próbáljuk meg helyretenni a dolgokat.

Sokáig az volt a nézet, hogy a tojás az egyik fő felelős a magas koleszterinszintért, és jelentős károkat okoz az érrendszernek is. Később a kutatások ezt cáfolták, de egy nemrég publikált tanulmány megint csak a szív- és érrendszeri betegségek rizikófaktoraként jelölte meg a tojást. A Harvard Medical School szerzője, Emily Gelsomin táplálkozástudományi szakértő utánajárt, mi az igazság.

Nem minden koleszterin forrása a tojás

A kutatásukban a szerzők úgy találták, hogy napi három-négy tojás elfogyasztása növeli a szív- és érrendszeri betegségek és a korai halál kockázatát. Érdemes azonban egy kicsit jobban a vizsgálat mélyére nézni.

Először is a kutatás – mint a legtöbb hasonló vizsgálat – pusztán megfigyelésen alapult, vagyis nem tudta objektíven bizonyítani, hogy a két jelenség, azaz a tojásfogyasztás és a szívproblémák nagyobb rizikója között valóban ok-okozati összefüggés áll fenn. A tudósok hat különböző, az Egyesült Államokban készült felméréssel nyert adatokat hasonlítottak össze, amelyek harminc éven keresztül kísérték végig alanyaik táplálkozási szokásait.

Tényleg árt a tojás?
Fotó: Flashpop / Getty Images Hungary

Továbbá a kutatásban a koleszterin mennyisége és jelenléte sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, mint kiváltó okként maga a tojás. A szakemberek nem kizárólag a tojásból származó, hanem a vizsgált személyek által fogyasztott összes koleszterin mennyiségét vették figyelembe, márpedig ennek a nagy része különböző húsokból származott. Nem mellékes, hogy a feltárt „összefüggés” erőteljesebb volt azoknál, akik nagyobb mennyiségben vittek be telített zsírsavakat, elsősorban disznó- és marhahús fogyasztása révén.

Ne a tojásevést fogd vissza, hanem zöldségből fogyassz többet

Egy tojás 180 mg koleszterint tartalmaz, ezzel szemben egy 170 gr-os marhahússzeletben, vagyis egy átlagos steak- vagy hamburgerhúsban 140 mg-nyi koleszterin, viszont hatszor annyi telített zsírsav található. Ha el akarjuk kerülni a szívbetegséget és a stroke-ot, nem elég pusztán a tojásfogyasztásból visszavenni. Sőt, a tojástól való félelem helyett sokkal jobb megoldás, ha inkább arra törekszünk, hogy minél több zöldséget-gyümölcsöt fogyasszunk: a növényi fehérjék ugyanis csökkentik a koleszterinszintet, és a telített zsírokat is kontroll alatt tartják.

Ami a tojást illeti, a szakértő hangsúlyozza számos, az egészségre gyakorolt pozitív hatását. A tojás az egyik legjobb természetes fehérjeforrás, rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaz, például D- és B12-vitamint, ami többek között az agy és a központi idegrendszer működésében játszik szerepet, és nem utolsósorban kiváló forrása a kolin nevű esszenciális tápanyagnak, ami például a magzat agyának fejlődéséhez fontos (és amiből a legtöbb várandós anya nem fogyaszt elegendő mennyiséget). Szóval ne legyen mumus a tojás, mert ha észszerű mennyiséget fogyasztunk belőle, akkor csak a hasznunkra válik.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.