13 dolog, amit az erős nők megtanultak elengedni

Olvasási idő kb. 5 perc

A lelkierő a fizikai teljesítőképességhez hasonlóan működik: nem születünk vele, de sokat tehetünk a mentális izmok fejlesztéséért. Az „edzésprogram” pedig nemcsak a jó szokások gyakorlásából áll, hanem a károsak azonosításából és elhagyásából. Akkor is, ha nőként gyermekkorunktól kezdve belénk ivódnak bizonyos gondolkodásbeli minták, amelyeket olykor már észre sem veszünk.

Amy Morin pszichoterapeuta szerint az eltérő nevelés és kulturális elvárások hatására más kognitív kihívásokkal fognak küzdeni általában a nők, mint a férfiak. Legújabb könyvében azt a 13 káros mentális szokást gyűjtötte össze, amit az erős nők tudatosan felszámoltak önmagukban, hogy kiegyensúlyozottabb életet élhessenek. Rád mennyi jellemző?

#1 Nem hasonlítgatják össze magukat másokkal

Ha körbenézel a közösségi médiában, azt látod, hogy mindenkinek fantasztikus élete van: lélegzetelállító helyekre utaznak, kimagasló munkahelyi sikereket érnek el, szerető emberek körében töltik a mindennapjaikat. Ne dőlj be mindennek! A boldog képek szirupossága mögött bizonyára hasonló konfliktusok, feszültségek, nehézségek adódnak időnként, mint a te életedben. Sok energiát megspórolsz, ha megtanulsz önmagadra fókuszálni, illetve arra, ami számodra örömet okoz.

#2 Nem ragaszkodnak a tökéletességhez

A perfekcionizmusnak komoly ára van: csak ritkán vagy elégedett önmagaddal és másokkal. Akkor is, ha sikert értél el, találsz valami kivetnivalót a teljesítményedben. Ez hosszú távon nem fog boldoggá tenni. Ha magas elvárásaid is vannak bizonyos területeken, lényeges, hogy ezek ne rugaszkodjanak el a realitás talajáról. Engedd meg magadnak, hogy időnként hibázz, ne mindenben te legyél a legjobb, legyen időd fejlődni dolgokban.

#3 Nem gyengeségnek látják a sérülékenységet

Ha sírsz mások előtt, az nem a gyengeség jele, hanem hogy kapcsolatban vagy az érzéseiddel, ki mered fejezni azokat. Ismerd el a nehézségeidet és azt, hogy vannak dolgok, amikre te sem tudod a választ! Nem kell egyedül viaskodnod az életben: fordulj másokhoz segítségért, támogatásért. 

Együtt minden könnyebb.
Fotó: Flashpop / Getty Images Hungary

#4 Nem hagyják, hogy úrrá legyen rajtuk a kishitűség

Előfordulhat, hogy azt tanultad meg, nem vagy elég jó, nem vagy elég okos, tehetséges, kitartó. Nem megy a matek, a sport, a programozás, az autóvezetés, mert lány vagy. Az utad során számtalan alkalommal fognak ilyesmiket mondani neked. Ha elhiszed ezeket az állításokat, akkor könnyen igazzá válhatnak. Az önbeteljesítő jóslatok helyett keresd a tanulási lehetőségeket, a beletörődés helyett válaszd az önfelfedezést!

#5 Nem agyalnak folyton

Ha újra és újra a múlt eseményein rágódsz, illetve arról fantáziálsz, hogy miként romolhat el ezerféleképpen a jövő, akkor nem marad időd, energiád átélni az itt és mostot. A folyamatos agyalás a pszichés jóllétedre is rendkívüli terheket ró. Időnként engedd el a múltat, a jövendőt, nézz körül, mi mindened van a jelenben!

#6 Nem bújnak el a nehéz kihívások elől

Feszültségek támadtak egy barátoddal, amit úgy gondoltál megoldani, hogy inkább hónapok óta nem beszélsz vele? Mindig a háttérben dolgozol, pedig a szakértelmed alapján vezető pozícióban kellene teljesítened a munkahelyeden? Ha mindig biztosra mész, a kényelem érdekében elkerülöd a kihívásokat, előbb-utóbb el fog akadni az életed. Teljesen természetes, hogy az új helyzetek és a megnövekedett felelősség szorongást kelt benned: mindig koncentrálj a következő lépésre, hogy végül elérd a céljaidat. 

#7 Nem félnek megszegni a szabályokat

A lányokat kis koruktól kezdve arra tanítják, hogy életük legfőbb célja a többi embernek való örömszerzés. A kedvességre történő nevelés gyakran együtt jár az alárendelődés iránti burkolt vagy egészen nyílt elvárásokkal. Azonban a te érzéseid, szükségleteid éppolyan jogosak, mint bárki máséi! Lázadj az egyenlőtlenségek ellen, változtasd meg a világot, legalábbis a rád eső szeletét!

#8 Nem nyomnak le másokat azért, hogy előrébb jussanak

Nőnek lenni a mai társadalomban kisebbségi létforma a nemek közti hatalmi különbségek miatt. Ez nem maradhat így. Azonban ne úgy akard növelni a státuszodat, hogy azokon taszítasz még egyet, akiknek szintén sokféle előítélettel, kirekesztéssel, hátránnyal kell sajnálatos módon szembesülniük. Ha szolidáris tudsz lenni roma, LMBTQIA, fogyatékossággal élő vagy hajléktalan emberekkel, akkor együttes erővel tudtok fellépni a számotokra fontos kérdésekben.   

#9 Nem hagyják, hogy mások korlátozzák őket

Megeshet, hogy megsemmisítő kritikát kaptál valakitől, nem vettek fel egy munkahelyre, vagy nem jelentették meg a könyvedet. Ne hagyd, hogy az első sikertelen próbálkozások elvegyék a kedvedet valami olyasmitől, ami igazán számít neked.

#10 Nem hibáztatják magukat, amikor rossz dolgok történnek

Sokszor könnyebb magunkat okolni valaminek a bekövetkeztéért, mint belátni, hogy nem mindig mi irányítunk az életben: akkor is megtörténnek balesetek, betegségek, szakítások, amikor nem rajtunk múltak a dolgok. A hibáidért persze vállalj felelősséget, de az önhibáztatás megeszi a lelkedet. 

Állj ki azért, amiben hiszel!
Fotó: Shutterstock

#11 Nem maradnak csendben

Üzleti találkozóktól kezdve társas összejövetelekig, kutatások szerint a nők sokkal kevesebbszer és kevesebb ideig jutnak szóhoz, mint a férfiak. Ezt az állítást te magad is letesztelheted a következő honlap segítségével. Ha legközelebb beülsz egy munkahelyi értekezletre, nyugodtan mérd meg, hogy mennyit beszélnek férfiak és mennyit nők. Lényeges, hogy a férfiak megtanuljanak teret adni a nőknek, a nők pedig előlépjenek, hallassák a hangjukat, adják át az üzeneteiket!

#12 Nem hezitálnak, hogy megújuljanak

Ahogy telnek az évek, óhatatlanul változnak az értékeid, a tulajdonságaid, a prioritásaid. Lehet, hogy 40 éves korodra teljesen belefásulsz abba, amivel eddig foglalkoztál. Vágj bele a karrierváltásba! Előfordulhat, hogy miután a gyerekek kirepültek, nem érted, hogy mit keresel egy számodra idegen ember oldalán. Változtass ezen! Megeshet, hogy 60 éves korodban fedezed fel a spiritualitásodat, vagy a benned rejlő művészi ambíciókat. Soha ne gondold, hogy már késő! Vállalj felelősséget magadért és a boldogságodért! Ne húzd le a rolót!

#13 Nem félnek maguknak tulajdonítani a sikert

Én magam is túl sokszor láttam olyan helyzeteket, amelyekben nők a szívüket-lelküket kitették, aztán jött egy férfi, aki viszonylag könnyedén learatta a babérokat. Ne hagyd, hogy más sikerének tulajdonítsák azt a munkát, aminek az oroszlánrészét te végezted el! Ne félj, hogy túl arrogánsnak vagy ambiciózusnak tűnsz majd mások szemében. Ha valamiben értékes hozzájárulást nyújtottál, megérdemled a dicséretet – tanuld meg elfogadni!

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.