A határérték tripláját esszük itthon sóból – így csökkentsd a bevitelét

A mértéktelen sófogyasztás igencsak káros tud lenni az egészségünkre. De hogyan érhetjük el, hogy minél kevesebb sót használjunk ételeinkhez?

A konyhasó (nátrium-klorid) fogyasztása elengedhetetlen létszükséglet az emberi szervezet számára, hiszen többek között az izomműködésben és a szervezet folyadékszabályozásában is kiemelt szerepet játszik. Elegendő csupán kis mennyiséget – naponta kb. 3-5 grammot – fogyasztanunk belőle, melynél azonban gyakran sokkal több sót viszünk be szervezetünkbe a különböző étkezések alkalmával. Ez pedig igencsak káros hatással lehet az egészségünkre.

Sóból is megárt a sok

A túlzott sófogyasztás következtében például megnő az erekben lévő víz térfogata – ugyanis a sóban lévő nátrium megköti a vizet –, így emelkedik vérnyomásunk, ami hosszú távon szív- és érrendszeri problémák kialakulásához vezethet. Szinte nem is sejtjük, mennyire hatalmas mennyiségben találkozunk a konyhasóval mindennapi étkezéseink során. Nem csupán a különböző leveseket és sült ételeket sózzuk agyon előszeretettel, de mindenféle készételek, illetve snackek – csipszek, sós mogyorók stb. –, sőt szószok és fűszerek, de még a kenyerek is túltengnek a konyhasótól.

Érdemes tehát megfogadni a Harvard Medical School alábbi tanácsait arra vonatkozóan, miként szoríthatjuk vissza a só fogyasztását mindennapi étkezéseinkben.

Sócsökkentő gyorstalpaló

Tegyük például só használata helyett más módon ízletesebbé ételeinket. Rengetegféle természetes ízesítő közül választhatunk, mint például a fokhagyma, a gyömbér, a citrusos öntetek, a balzsamecet, a fahéj, a bazsalikom, az erős paprika, a fekete bors, a citromlé és még sorolhatnánk. Ugyanígy a különböző növényi zsiradékok – például az olíva-, a szójabab-, a repce- vagy az avokádóolaj – is kiválóan gazdagíthatják ételeink ízét.

Csökkentsd a sót!
Csökkentsd a sót!Fotó: Shutterstock

Emellett már az étel készítésekor kicsalhatjuk a különböző húsok és zöldségek természetes zamatát anélkül, hogy plusz ízesítőket kellene hozzáadnunk. Ha például felforrósított serpenyőben gyorsan megpirítjuk a húst még sütés előtt, a hő hatására rajta keletkező réteg magába zárja az ízeket és nedveket. Ha mikrohullámú sütőben melegítjük a készételeket, érdemes egy kis olajat vagy citrusos öntetet permetezni rá a kellemesebb ízösszhatás érdekében.

Kevesen tudják, hogy a kenyér is rengeteg sót tartalmaz – mind tartósítószerként, mind ízfokozóként. Habár a teljes kiőrlésű pékáruk sótartalma jelentősen kisebb, mint a fehér kenyéré, ezekben is szép mennyiségben található nátrium-klorid, ezért érdemes inkább különféle magvak, zabpelyhek fogyasztásával helyettesítenünk napi kenyéradagunkat. Ha pedig előre elkészített ételek fogyasztása helyett mi magunk vásároljuk meg a különböző hozzávalókat ebédünkhöz, és ügyelünk rá, hogy jó minőségben (például a helyi piac őstermelőitől) szerezzük be azokat, alapvetően ízletesebb lesz a főztünk, amihez így kevesebb sót vagy fűszert kell hozzáadnunk.

Mustra