Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem vagyunk racionális lények. Mindennapi működésünk során közel 200 kognitív torzítás áll közénk és az objektív valóság közé. Az illogikus gondolkodás szisztematikusan megjelenő mintázatai minden embert érintenek. Okkal léteznek: elsősorban azért, hogy időt, energiát spóroljanak meg az agyunk számára egy ingerekkel teli világban.
Buster Benson marketingmenedzser gondolt egy nagyot, amikor újdonsült apukaként otthon maradt a kisfiával: sorra vette azokat a kognitív torzításokat, amelyekről valaki valaha írt az interneten, majd miközben a baba az igazak álmát aludta, ő szorgosan rendszerezni kezdte a jelenségeket. A végeredményről írt egy fantasztikus blogposztot, ami pillanatok alatt rendkívüli népszerűségre tett szert.
A cikkre John Manoogian III vizuális művész is felfigyelt, aki látványos illusztráción ábrázolta a Benson által összegyűjtött torzításokat. A kognitívtorzítás-kódexet nagyítható formátumban ezen a linken éred el, grandiózus ábra!
🗺 Mapping our cognitive biases, deluxe printed poster edition: 🔮 https://t.co/8uyJW2muS2 #remixculture #hackday 🤘 pic.twitter.com/lZ5uJbuuoo
— John Manoogian III (@jm3) 2016. szeptember 6.
Félelmetes belegondolni, hogy az elmélet szerint közel 200 előfeltevés és logikai tévedés befolyásolja mindennapi viselkedésünket, legfontosabb döntéseinket. Ez a tömérdek mentális csúsztatás Benson szerint mindössze 4 alapproblémára vezethető vissza. Az alábbiakban példákkal szemléltetve mutatjuk be őket.
#1 Túl sok az információ
A világ információk összessége, aminek észvesztő hatalmasságát egyszerűen képtelen volna kezelni a kognitív rendszerünk. Ahhoz, hogy ne robbanjon fel az információk özönétől, az agyunk hajlamos a gondolkodás jól bejáratott útjait használni, mintha vasúti sínek vezetnének a burjánzó vadonban. Elménk igyekszik megszűrni az ingereket, szimpla trükkök segítségével kiszedegetni a számunkra vélhetően hasznos tartalmakat. Néha azonban mellényúl, és túlbecsüli olyan információk jelentőségét, amik szembeszökőek ugyan, de az adott helyzetben kevésbé fontosak. Más információk pedig tévesen esnek ki a rostán, így el sem jutnak addig, hogy igazán mérlegeljük őket.
Figyelmi torzítás (attentional bias): egy adott időszakban jellemzően visszatérő gondolataink hatással vannak arra, hogy egyáltalán mit észlelünk a világból. Például, amikor cipőt szeretnél vásárolni magadnak, és egy idő után arra leszel figyelmes, hogy óhatatlanul minden szembejövő járókelőnek a lábbelijét nézegeted.
Hangulatkongruens emlékezés (mood-congruent memory bias): elménk hajlamos az aktuális hangulatunknak megfelelő emlékek felidézésére. Például, ha kudarc ér minket, eszünkbe juthat egy sor olyan történet az életünkből, amikor szintén kudarcot éltünk át, ezzel pillanatok alatt úgy érezhetjük: nekünk soha semmi nem sikerült. Ebben a lelkiállapotban nagyobb tudatosságra van szükségünk, hogy azok az élményeink se merüljenek feledésbe, amikor kompetensnek éltük meg magunkat.
Empátiaszakadék (empathy gap): amikor viselkedéseink, választásaink, attitűdjeink okáról gondolkodunk, nehezen lépünk ki abból az állapotból, amiben éppen vagyunk. Például amikor nagyon dühösnek érezzük magunkat, nehéz elképzelni, hogy miként viszonyulnánk az adott helyzethez nyugodtan. Ezért is mondja a népi bölcsesség, hogy minimum számolj el 10-ig, de inkább aludj rá egyet, mielőtt bármit is cselekednél. Amikor totál szerelmesek vagyunk, szintén nehéz belehelyezkedni abba, hogy előbb-utóbb óhatatlanul oszladozni fog a lila köd, és bizony veszekedések is lesznek. Ennek eredményeként meggondolatlan pénzügyi döntéseket hozhatunk, vagy lemondhatunk számunkra fontos dolgokról, amiket később megbánunk.
Fókuszálási hatás (focus effect): amikor egy dolog jól látható aspektusának akkora jelentőséget tulajdonítunk, hogy más tényezőket már meg sem vizsgálva, a kiugró különbség alapján hozunk döntést. Például azt hisszük, hogy a tengerparton élő emberek mind boldogabbak, pedig az adott társadalom nehézségeiről (munkanélküliség, szegénység, közbiztonság), illetve az egyén személyes életéről szinte semmit sem tudunk.
Megkülönböztetési torzítás (distinction bias): van egy olyan tendenciánk, hogy két opciót különbözőbbnek látunk, ha egyszerre értékeljük őket, mintha külön-külön. Az anekdotikus példa szerint képzeld el, hogy megkínálnak egy almával. Boldogan megeszed a gyümölcsöt. A másik helyzetben tegyük fel, hogy ugyanezt az almát ajánlják fel, meg egy másikat is, ami valamivel frissebbnek, lédúsabbnak tűnik. Boldogan megeszed a frissebb almát. Ha akkor megkérdezik tőled, hogy a másik almával boldog lettél volna, valószínűleg azt mondod, hogy nem. Pedig az első helyzetben örömmel elfogyasztottad. Kicsit absztraktnak tűnhet ez a példa, de gondolj bele, hogy a kapitalista társadalomban valakinek mindig újabb a mobilja, menőbb az autója, divatosabb a ruhája – meddig örülhetünk annak, amink van? Ráadásul a telefonunkon két koppintással párkereső emberek tömegeit mustrálhatjuk végig a Tinderen – honnan tudjuk, hogy nem lelünk jobb opcióra?
#2 Mindig lesznek hézagok
A világ meglehetősen zavaros hely, nekünk azonban valamilyen jelentést kell létrehoznunk benne a túléléshez. Narratívákat, történeteket, értelmezéseket gyártunk, de mivel nem tudunk minden lényeges információt megragadni, a hézagokat észrevétlenül kitölti az elménk. A rendkívül könnyen aktivizálódó sztereotípiáink, túláltalánosító hiedelmeink, forgatókönyveink alapján olyan részletekkel töltünk fel emlékeket, beszámolókat, vélekedéseket, amik a mi fejünkben léteznek ugyan, de a valóságban korántsem biztos, hogy megtörténtek.
Illuzórikus korreláció (illusory correlation): amikor együttesen előforduló jelenségek között kapcsolatot látunk, pedig azok egymástól teljesen függetlenül működnek. Tegyük fel, hogy egy reggel véletlenül felemás zoknit húzunk, majd aznap csodálatosan sikerül a prezentációnk a munkahelyünkön. Rögtön azt a következtetést vonjuk le, hogy a felemás zokni szerencsét hozott nekünk, ezért teljesítettünk olyan jól. Könnyen kialakulhat a babonás viselkedésünk, azaz a legközelebbi megmérettetésen már szándékosan így fogjuk viselni eme ruhadarabot. A különböző rituálék, szerencsehozó tárgyak célja, hogy csökkentsék a szorongást.
Alapvető attribúciós hiba (ultimate attribution error): az attribúció kifejezés oktulajdonítást jelent a pszichológiában. Önmagunk és mások viselkedésének okairól gyakran gondolkodunk, ám óhatatlanul torzításokat tartalmaz ez a folyamat. Például saját sikereinket hajlamosak vagyunk belső, globális és stabil okokkal magyarázni. Azért kaptam kitűnő értékelést, mert okos vagyok, általában tehetséges más dolgokban is, ráadásul mindig is ilyen voltam és ilyen is maradok. Ezzel szemben mondjuk, a riválisunk győzelméről tendenciózusan másképp vélekedünk. Csak azért nyert, mert szerencséje volt, más kihívásokban egyáltalán nem is ügyes, egyszeri alkalom volt, hogy felülkerekedett rajtam, de előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy sokkal jobb vagyok nála.
Csoportattribúciós hiba (group attribution error): noha az alapvető attribúciós hiba csoportok viselkedéseinek okairól elmélkedve is működik, ebben a torzításban inkább arról van szó, hogy az egyén és a csoport jellemzői miként viszonyulnak egymáshoz. Hajlamosak vagyunk egyrészt egyetlen csoporttag tulajdonságaiból, viselkedéséből következtetéseket levonni a csoport egészére, különösen, ha ez meg is erősíti a csoportról alkotott előzetes sztereotípiánkat. Ehhez a torzításhoz tartozik másrészt az a tendenciánk, hogy egy csoport döntéséről sokszor úgy vélekedünk, hogy az minden egyes benne szereplő egyén attitűdjét tükrözi. Például a kormány kommunikációjában rendszeresen visszatérő elem, hogy a magyar emberek a FIDESZ-KDNP pártokat választották. Közben több mint 2,6 millió ember nem rájuk szavazott.
Zenevonathatás (bandwagon effect): némileg szabadon fordítottam, az eredeti kifejezés azokra a zenekari kocsikra utal, amiken a felvonulásokon játszó rezesbanda szokott helyet kapni. Amikor azt észleljük, hogy egyre többen csatlakoztak egy adott dologhoz, mi is hajlamosak vagyunk velük tartani és felülni a zenevonatra. Egyrészt általában szeretünk illeszkedni a csoportba és konformista módon viselkedni, másrészt információforrásként „használjuk” a többieket, véleményük ismeretében hozunk döntéseket. A zenevonathatás figyelhető meg tulajdonképpen minden divat elterjedésekor: eleinte még csak páran hordják az extravagánsnak számító göncöket, majd egyre többen kapnak rá, végül minden „normális” ember ruhatárának alapvető darabjává válnak. Hasonló módon lesz népszerű például egy sportcsapat, de egy politikai párt is.
#3 Gyorsan kell cselekednünk
Mivel kognitív rendszerünk befogadóképessége korlátozott, szelektálnunk kell a világot felépítő elképesztő mennyiségű információból. Sem időnk, sem energiánk, sem pedig elménk működése nem teszi lehetővé, hogy minden egyes információegységet figyelembe vegyünk döntéseink meghozatalakor. Néha pedig olyan gyorsan kell cselekednünk, hogy hajlamosak vagyunk előfeltevéseink, zsigeri megérzéseink alapján választani különböző alternatívák között (míg más alternatívákat eleve nem is veszünk észre).
Dunning–Kruger-hatás (Dunning-Kruger effect): az a jelenség, amikor a lelkes amatőrök magabiztosabbak a profiknál, tehát minél kevesebbet tudunk egy adott dologról, annál inkább hajlamosak vagyunk felbecsülni a saját hozzáértésünket. Ilyenkor általában azt a minimális szakértelmet is nélkülözzük, ami ahhoz volna szükséges, hogy reálisan felmérjük a tudásunkat. Ehhez kapcsolódik az úgynevezett Lake Wobegon-hatás: az emberek többsége az átlagnál okosabbnak, vonzóbbnak, intelligensebbnek, jobb sofőrnek tartja magát. Csoportszinten is megfigyelhető ez a torzítás, ugyanis a nemzetek többsége hajlamos túlértékelni a világtörténelem eddigi alakulásában betöltött szerepét.
Illuzórikus optimizmus (optimism bias): az igazságos világba vetett hitünk miatt hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy rossz dolgok csak másokkal történhetnek, de minket el fog kerülni a bekövetkezésük. A legtöbb ember például úgy vélekedik, hogy az átlag embernél kevesebb eséllyel érheti őt magát valamilyen bűncselekmény élete során. Dohányzó személyek alábecsülik a megbetegedések kockázatát a saját esetükben, míg más dohányosokra rákérdezve körülbelül reálisan látják a rizikót. Ha először ugrunk bungee jumpinggal, tendenciózusan alulértékeljük a veszélyeket, hiszen „minket nem érhet baj”.
Fotelból kritizálni (armchair fallacy): a szó szerinti fordításban karosszéktévedésként is emlegetett torzítás hátterében az áll, hogy az emberek helytelenül gondolkodnak az elmélet és a gyakorlat kérdéseiről, mert azt hiszik, hogy csak az tudhatja igazán az elméletet, aki a gyakorlatban is képes megvalósítani valamit. Tehát hajlamosak vagyunk csak attól elfogadni validnak egy kritikát, aki maga jobbat tud létrehozni az adott területen. Ha ilyen okos vagy, csináld meg te magad – mondjuk ilyenkor. Bár a kispadról, lelátóról jövő kritika rendkívül idegesítő lehet miközben vért izzadunk a pályán loholva, érdemes minden meglátást nyitottan fogadni. Nem mindenki képes/akar végrehajtani olyan dolgokat, amiről rengeteg tudása vagy éppen értékes véleménye van.
#4 Mire emlékezzünk?
Néhány dologra fontos és szükséges emlékeznünk, tehát be kell táplálnunk a rendszerünkbe, el kell tudnunk raktározni és elő is kell tudni hívni az emléket. Kérdés, hogy egy olyan világban, amikor két kattintással tudunk információkat csekkolni az interneten, milyen tudást kell elsősorban a fejünkben, nem pedig a világhálón vagy a számítógépünkön tárolnunk. Az általános tudásunkon kívül a személyes történetünk minden részletére sem vagyunk képesek maradéktalanul emlékezni, ez túlságosan nagy megterhelést is jelentene az agyunk számára. A folyamatos szelekciók miatt azonban sokszor hézagok jönnek létre a memóriánkban, amiket túláltalánosításokkal igyekszünk palástolni, de ez sokszor kisebb-nagyobb hibákhoz vezet.
Hamis emlékezet (false memory): néha olyan eseményekről is van emlékünk, amik a valóságban nem történtek meg. Elizabeth Loftus híres vizsgálatában például minden harmadik személy részleteket tudott felidézni arról, hogy miként veszett el gyermekkorában egy bevásárlóközpontban, miközben igazából ez sosem fordult elő vele, csak a kutatók manipulációjára jött létre az emlék.
Recenciahatás (recency effect): amikor egy lista elemeire kell emlékeznünk, hajlamosak vagyunk a felidézést a lista végén szereplő elemekkel kezdeni. Ha például angol szavakat memorizál egy osztály, akkor a felsorolás elején és végén szereplő kifejezésekre fognak várhatóan jobban emlékezni a gyerekek, a köztes szavak nagyobb valószínűséggel vesznek homályba.
Google-hatás (Google effekt): hajlamosak vagyunk nem fáradni olyan dolgok megjegyzésével, amikről tudjuk, hogy bármikor elérjük őket a neten. Ennek a cikknek a tartalmára is bármikor újra rákereshetsz a böngésződben, a lényegi üzenetét pedig most összefoglalom neked.
Ha ennyit torzítunk, mit lehet tenni?
Soha nem fog olyan ember élni a földön, akinek a gondolkodása abszolút mentes lesz mindenféle torzítástól. Valószínűleg egy robotszerű lény lesz képes erre, egy mesterséges intelligencia. Mi annyit tudunk tenni, hogy számolunk a torzítások előfordulásának lehetőségével, és életünk kitüntetett pillanataiban igyekszünk azonosítani őket, illetve tudatosan megküzdeni velük. Például amikor nagyon negatívan gondolkodunk önmagunkról és másokról, érdemes felülvizsgálni, hogy mely mentális szokásaink tartják fenn ezeket a vélekedéseket. Ha pedig fontos döntést kell hoznunk, a gondolkodási folyamatainkról való gondolkodás (metakogníció) segíthet minket abban, hogy körültekintőbben járjunk el.
Ezekre az alapüzenetekre érdemes emlékezned
- Az információözönt nem képes kezelni az agyunk, ezért szűrnünk kell. Sokszor olyan információt is kiszűrünk, ami hasznos lenne.
- Az értelemnélküliség összezavar, negatív érzelmeket kelt. Ezért előfeltevésekkel, sztereotípiákkal töltjük fel az információhiányból adódó hézagokat, hogy jelentést gyártsunk.
- Relatíve gyorsan kell cselekednünk, így döntéseink során korlátozott információk mentén vonunk le következtetéseket. Később úgy szelektáljuk a bejövő ingereket, hogy igazoljuk választásaink helyességét.
- Ráadásul az emlékeinket is mindig a jelen pozíciójából hozzuk létre, így ezek is megerősíthetnek minket a döntéseinkben.
