Egészség? Család? Pénz? Mi a fontos az életben?

Többek között ez derült ki egy hazai kutatásból, mely 8600 ember élettapasztalatát vizsgálta. Meg az is, hogy azt bánjuk meg legjobban, hogy nem törődtünk eleget magunkkal.

Egészség, család, szeretet - egy hazai felmérés szerint ez a három legfontosabb dolog az életben. A megkérdezettek 72 százaléka felelte azt, hogy az egészség, 62 százalékuk azt, hogy a család, 42 százalékuk pedig azt, hogy a szeretet a legfontosabb.

shutterstock 208024081
Fotó: Shutterstock

Boldoggá azonban a jó kapcsolatok teszik az embert - derül ki az eredményekből. A válaszadók által leggyakrabban említett három tényező ugyanis a kapcsolatokkal függ össze: szeretetet adni és kapni, tartozni valakihez, valamint szerető család, gyerekek, unokák körében lenni.

A kapcsolatok mellett az egészség a válaszadók 26 százalékának befolyásolja a mindennapi boldogságát, 22 százalékuk szerint pedig az apró örömök jelentik a mindennapi boldogság titkát. És hogy hol marad a pénz a felsorolásból?

A válaszadók szerint a pénz, illetve a jólét az 5., a munka a 10. legfontosabb dolog az életben. Ezek az eredmények egyébként a válaszadók nemével és életkorával is összefüggésben vannak: a férfiak számára mind az anyagiak, mind pedig a munka többet nyom a latban, mint a nőknél.

Ennél meglepőbb eredmény, hogy minél idősebb valaki, az egészség és az anyagi dolgok egyre kevésbé számítanak, a békesség és a türelem jelentősége viszont egyre többet.

A legszebb pillanatok az életben

A gyermek születése a nők 40 százalékánál az élet legszebb pillanata, míg a férfiak 29 százaléka vélekedik így. Ezt követi a szeretteinkkel közösen megélt élmény, mint például egy közös karácsony, utazás, vagy egy jó eredmény megünneplése - ezt a megkérdezettek 14 százaléka ítélte a legszebb pillanatnak.

Mit jelent a boldogság? Az attól függ.

Az, hogy mit értenek az emberek boldogság alatt, összefügg az iskolai végzettséggel és a lakóhellyel. Minél magasabb a válaszadó iskolai végzettsége, annál inkább a harmónia jelenti a boldogságot. Ellenben ahogy csökken az iskolai végzettség, úgy egyre inkább az egészség lesz annak záloga.

A szeretet mindenkinek egyformán fontos, függetlenül az iskolai végzettségtől, az azonban érdekes eltérés, hogy az alapfokú végzettségű válaszadók kétszer annyian azonosították a boldogságot a családdal, mint a felsőfokú végzettségűek.

„Az is érdekes összefüggés, hogy az iskolai végzettség és a lakhely méretének a növekedésével együtt gyengül a család és a kapcsolatok szerepe. Ez egyrészt utal arra az ismert tényre, hogy a városokban nagyobb fokú az elidegenedés, másrészről, hogy az iskolai végzettséggel arányosan nő a személyiség autonómiája” - mondja Polgári Erika, a kutatást végző NaturComfort Kft. ügyvezetője.

Mit bánunk meg?

A válaszok alapján leginkább azt, hogy nem törődtünk eleget magunkkal és az egészségünkkel, hogy halogattunk, hogy bátortalanok voltunk, ezért elszalasztottuk a lehetőségeket, valamint azt, hogy nem tanultunk többet. (A megkérdezettek négyötöde egyébként az ötven év feletti korosztályba tartozik.)

A felmérés során azt is megkérdezték az alanyoktól, hogy mit tanácsolnának a mai fiataloknak. Íme 8600 ember 5 legfontosabb életbölcsessége:

1. Légy kitartó, bátor. Küzdj az álmaidért és ne félj a változástól, az ismeretlentől! Ragadd meg a lehetőségeidet!

2. Tölts több időt azzal, aki fontos számodra! Legyetek szeretettel, tisztelettel, türelemmel egymás iránt!

3. Gondolkodj pozitívan! Becsüld meg, amid van, és ne légy elégedetlen!

4. Figyelj az egészségedre!

5. Tanulj, olvass, tapasztalj!

Blogmustra