Ezért pirosodsz ki a piától

Az ázsiai országokban különösen gyakori jelenség sajnos hányingerrel, szédüléssel és a többi másnapos tünettel egyszerre jelentkezik.

Különösen a kínai, japán és koreai származású emberek esetében gyakori, hogy már 1-2 ital után lángra lobban az arcuk. Az ázsiaiak körében mindezt egy enzim, az aldehid-dehidrogenáz működésének zavara okozza, és bár főleg rájuk jellemző a jelenség, azért másoknál is előfordul, hogy valakit egyetlen sör a padló alá küld.

A Science Alert szerint nemcsak arról van szó, hogy a hibásan működő enzimek áldozatai kipirosodnak egy kicsit, egyfajta instans másnaposságként működik ugyanis a dolog. A hányingerrel, szédüléssel, izzadással és fejfájással együtt jelentkező tüneteket az alkohol lebontása során keletkező anyag, az acetaldehid okozza. Ez az a toxikus vegyület, ami a másnaposság jellegzetes tüneteit okozza. Az ázsiai származású emberek nagyjából harmada esetében egyáltalán nem, vagy alig termelődik ugyanakkor az acetaldehid lebontásáért felelős acetaldehid-dehidrogenáz nevű enzim, ami ecetsavvá képes alakítani azt.

shutterstock 175015388

Tulajdonképpen az sem segít sokat a vörösképű urakon és hölgyeken, ha csak az egyik szülő rendelkezik az enzim hiányát eredményező génnel, ebben az esetben ugyanis mindössze egy százaléka érhető el a normális esetben rendelkezésre álló enzimmennyiségnek.

Ez egyébként a nap végén kifejezetten jó hír, az egyetlen itallal kiüthető emberek többsége ugyanis gyorsan rájön, hogy így bizony nem éri meg alkoholizálni, és egyáltalán nem fogyaszt alkoholt.Az alkoholizmus és az alkoholfogyasztás okozta rákos megbetegedések éppen ezért sokkal ritkábbak arrafelé. Amennyiben viszont a néhány korty után máris felbukkanó „másnaposság” ellenére is iszik valaki, az sokat kockáztat, ebben az esetben ugyanis az átlagosnál gyakoribbak a rákos megbetegedések.

Néhány antihisztamin-teartalmú gyógyszer képes egyébként megakadályozni az elvörösödést, a többi, valóban veszélyes tünet ellen azonban nem védenek ezek a készítmények. Ha tehát valaki azt tapasztalja, hogy gyanúsan kevés bortól is rosszul érzi magát, jobb ha végleg lemond az italozgatásról.

Mustra