Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kimutatták, hogy a munkahelyi megjelenésnek, ápoltságnak köze van az előmenetelhez, és még a fizetés nagyságához is. Szomorú, hogy ilyen világi hívságok határozzák meg valaki munkájának megítélését, de ez van. Akiknek fontos a kinézetük, vagy akik már jó néhány év munkatapasztalattal bírnak, tudják, hogy így van. Azután találkoznak olyan kollégákkal, beosztottakkal, akik nem érzik a súlyát a megjelenésük fontosságának, és úgy jönnek be dolgozni, mintha a sarki boltba szaladtak volna le egy augusztusi vasárnapon. Szólni kellene nekik, hogy ez így nem lesz jó. De hogyan?
Oké, lehet azt mondani, hogy minek erről írni. De hát ez megint csak olyan dolog, amiről nem nagyon szokás beszélni, pedig sokkal többször okoz bonyodalmat, kellemetlen macerát az életben, mint ahogy azt hinni szeretnénk. Nemrég beszéltem Károllyal, aki tizenöt embernek a főnöke, és egyébként kifejezetten nagy felelősséggel járó, komoly munkát végez. - Most mondd meg, hogy milyen dolgokkal kell foglalkoznom! – meséli kétségbeesetten. – Odajött hozzám az igazgató, és azt mondta, hogy szedjem már rendbe Krisztát. Miért, mi a baj vele? – kérdeztem, hiszen tudomásom szerint Kriszta egy kedves, helyes lány, aki teljesen jól végzi a munkáját. Hát hogy túl rövid szoknyában jár be dolgozni, és elvonja a kollégák figyelmét a munkáról, derült ki. Most komolyan? Hát nem mindegy, hogy miben jár? Nekem fel nem tűnt, hogy milyen ruhákat vesz fel. Jó, persze, értem én, szólok is majd neki, de mit mondjak? Szörnyű kínos az egész. Meg fog sértődni. Olyan lesz, mintha leribancoznám. Semmi kedvem az egészhez. De muszáj szólnom neki…- dilemmázott tovább Károly hosszan, és lehetett érezni, hogy pillanatnyilag ez az a probléma a munkájában, amibe leginkább beletörik a bicskája.
Eszembe jutott egy Károllyal ellentétes példa, Orsi, aki a Nagy Átöltöztető a munkahelyemen. - Nem is! – tiltakozott először – csak Zsófit küldtem haza egyszer, mert kopott, fesztiválra való farmerben akart elmenni az ügyfelemhez.- Ahogy végigvettük az emlékeinket kiderült, hogy nem csak Zsófiról volt szó, legalább hat-nyolc példa eszünkbe jutott. - Hát igen, ismerte el végül, tényleg szoktam szólni. De még senki sem sértődött meg. Van olyan kollégám, aki már bejön és mutatja, hogy dicsérjem meg, ma milyen jól van felöltözve. Általában olyankor szólok, amikor valaki a saját ügyfelemhez akar nem eléggé professzionálisan öltözve menni. El szoktam mondani, hogy fontos nekem az ügyfél, meg az, hogy ő jó benyomást keltsen, és szerintem ez a ruha túl laza, nem fogják komolyan venni benne. Nem szeretném, ha a ruhája miatt utasítanák el, amikor közben meg tudom, hogy milyen jó a munkájában. Többnyire a fiatalabbaknak kell szólnom, akik most jöttek az egyetemről. Szerintem azért nem sértődnek meg, mert elmondom világosan, hogy nekem mi a problémám, és milyen ruhát vegyenek fel inkább. Asszertíven.- Szerintem van egy másik titka is Orsinak: az, hogy mindenféle rosszallás és minősítés nélkül tudja ezt elmondani. Nem azt érzi a lazán öltözött kolléga, hogy rendre van utasítva, vagy el van ítélve, hanem hogy segítőkészen és őszintén beszélnek vele.
Ugyanezt javasolja a Harvard Business Review is, ahol két, benyomáskeltésben járatos tanácsadót faggattak erről. Azt javasolják, ha úgy érzed, hogy muszáj lenne egy kollégádnak változtatni a megjelenésén, akkor a következő nyomvonalon haladj:
Kérdőjelezd meg a véleményed
Nagyon fontos különbség, hogy a te ízlésednek nem megfelelő ruházatról van szó, vagy olyanról, ami tényleg akadályozza azt, hogy a munkatársat komolyan vegyék, vagy profinak tartsák. Tarts önvizsgálatot ez ügyben, és őszintén valld be magadnak, hogy ha csak nagyon rondának találod a pink kosztümöt, de valójában nincs baj vele. Ha ez a helyzet, akkor engedd el! Ízlések és pofonok, valamint virágozzék minden virág.
Ha viszont van a cégnél dress code, és azt sérti a ruha, vagy tényleg elvonja a kollégák figyelmét, vagy feltehető, hogy az ügyfeleknek, vagy a felsővezetésnek kifogásolható lesz, akkor szólni kell.
Lépj túl a feszengésen
Ha már elhatároztad magad, hogy szólnod kell, akkor következhet az a tipródás, amit Károly produkált. Ezen nem árt túllendülni. Egyáltalán nem biztos, hogy kellemetlen lesz a beszélgetés. Lehet, hogy te arra készülsz, hogy majd kiabálni kezd, és kikéri magának, vagy összeomlik, aztán a valóságban semmi ilyesmi nem fog történni. Sokan kifejezetten örömmel vesznek iránymutatást ezen a téren. Vannak köztünk nem elenyésző számban, akik egyáltalán nem törődnek az öltözködésükkel. Ők sem fognak megsértődni, mert egyszerűen nem gondolkoznak ebben a dimenzióban – talán nekik is segít, ha jobban látják, hogy mit kellene viselniük.
Készülj föl a beszélgetésre
Ez egy általános tanács minden munkahelyi megbeszélésnél, ami többről szól, mint hogy megint elromlott a kávéfőző – de itt is igaz. Gondosan gyomláld ki előre a mondandódból az ítélkezést, még ha szádra is jönne, felejtsd el a „nem igaz, hogy nem tudod, hogy kell normálisan öltözni…” jellegű mondatokat. Inkább helyezd arra a hangsúlyt, hogy te, mint tapasztaltabb munkatárs/vezető felelősségednek érzed, hogy támogasd a munkahelyi boldogulását, és ez a megjelenés rontja az esélyeit, ennél a cégnél nem helyénvaló.
Legyél egyenes
Öngól, ha körülírva, becsomagolva, és megpuhítva próbálod átadni az üzenetet – bénán fog sikerülni, és lehet, hogy meg sem érti a másik, mit akarsz mondani. Sokkal világosabb, ha egyenesen elmondod, hogy „ez az öltözék egyáltalán nincs összhangban azzal a (jó színvonalú) munkával, amit végzel. Szeretném, hogy mások is lássák benned azokat a kvalitásokat, amiket én, és ehhez meg is kell jelenni.” Ugyanitt el kellene mondani azt is, hogy milyen jellegű öltözéket tartasz megfelelőnek. Ne azt mondd, hogy ilyen gatyában nem lehet bejárni egy irodába, hanem hogy sötét színű vászon vagy szövetnadrág a megfelelő (vagy éppen ami az adott cégnél szokás).
Ismerd el a saját szerepedet
Ha nincs egyértelmű öltözködési előírás, amit megsértett a kolléga, hanem csak íratlan szabályok, ki nem mondott szokásrend van, akkor ezt most említsd meg. Nem vonhatok senkit felelősségre az olyan elvárásaimért, amiket eddig még nem is mondtam, de most szólok, hogy szeretném, hogy az irodába ilyen és ilyen ruhában jönnél. Erre most jöttem rá, hogy még nem mondtam el, ez az én hibám.
Hallgasd meg a másik felet
Teljesen természetes (lenne), hogy ebben a helyzetben is párbeszédről, ne pedig főnöki kinyilatkoztatásról legyen szó. Mindenképp adj teret annak, hogy mit mond ő erre, biztosítsd, hogy őszintén meg tudjon nyilvánulni. Előfordulhat például, hogy valami komoly probléma áll a dolog hátterében, amiről fontos tudnod, különösen akkor, ha csak az utóbbi időben néz ki elhanyagoltabban a kolléga.
Engedd meg az önazonosságot
Mondd el, hogy nincs arról szó, hogy egyenruhába kellene bújnia, vagy azt várod, hogy mindenki egyformán öltözzön. De vannak bizonyos keretek, amin belül kellene maradni.
Ne csinálj nagyobb ügyet belőle, mint amekkora
A beszélgetés végén érdemes újra visszatérni az elején elmondott szándékaidhoz, nevezetesen, hogy nem akarod, hogy a munkatársak, ügyfelek ne a munkája minősége, hanem az öltözéke alapján értékeljék (le). Nem ez a fő témája a munkahelyi mindennapoknak, ez egy kisebb dolog, helyezzétek is a kisebb dolgok közé. Attól még lehet, hogy vissza kell térni rá, például úgy, hogy ha a következő időszakban pozitív változást tapasztalsz, akkor azt említsd is meg, mutasd meg, hogy észrevetted.
Nem az élet legfontosabb kérdése ez a munkahelyi öltözködés, de igenis előfordulhat, hogy foglalkozni kell vele, talán a fentiek segítenek, hogy kevésbé legyen kényelmetlen a téma.
