Ha a durva erőszakot nem számítjuk, kevés dologgal árthatunk többet egy gyereknek, mint ha nem dicsérjük meg rendszeresen, vagy kizárólag tökéletes teljesítményét ismerjük el. Mutatjuk, miért van ez így, és mit lehet tenni az ilyen méreg hatástalanításáért felnőttként.
A kamaszkor tele van érzelmi, értelmi és szociális megpróbáltatásokkal, amihez szükséges némi stabilitás. Szülőként ebben az időszakban már nem tölthetünk be nagy szerepet, de a korábbi években megalapozhatjuk a segítséget, ami a gyerekeinknek a megküzdéshez kell. A pozitív énképük megalkotása, ami védheti őket, rajtunk is múlik.
Vajon milyen csatornákon szeretünk leginkább visszajelzést adni? Mi mindent veszünk figyelembe, amikor véleményt alkotunk? Kinek a legnehezebb visszajelezni, és kik azok, akiknek gondolkodás nélkül megmondjuk a véleményünket? És miért fontos mindez?
A pozitív visszajelzés nélkülözhetetlen a tanítás és tanulás folyamatában. Ám ennek kivitelezése nagyobb jelentőséggel bír, mint azt gondolnánk. Minél hatékonyabb változást szeretnénk elérni, annál nagyobb figyelmet kell tulajdonítani annak, miképpen dicsérünk. Szülőként különösen!
Sokan robotpilóta-üzemmódra kapcsolva töltjük a hétköznapjainkat, így evickélünk át az életen. Közben nem is mindig értjük, hogy miért sikerültek éppen jól vagy rosszul a dolgaink, sodródunk az eseményekkel. Amikor valami nagy baj ér minket, kicsit elgondolkodunk, de a boldogság okait sosem kutatjuk. Hogyan érhetjük el, hogy mi alakítsuk a sorsunkat?
Tele vagyunk teljesítményszorongó gyerekekkel. És szülőkkel. Aggódunk, hogy teljesít a gyerek a suliban, aztán meg azért, mert modern szülőként sem tudjuk – divatos és a végletekig elkoptatott szóval – elengedni ezt az egészet. A félévi bizonyítvány viszont jön, akármit is csinálunk, és hiába halljuk egyre több helyről, hogy a jegyek nem számítanak, egyáltalán nem könnyű félvállról venni őket.
Aki dolgozott már egy-két helyen életében, annak van arról tapasztalata, hogy milyen a jó főnök és milyen a rossz. Mitől lesz valaki "jó" főnök? Leginkább attól, hogy milyen a kapcsolata a beosztottaival, hitelesnek, korrektnek és emberinek tartják-e. A vezető-beosztottak viszonylatban azonban egészen mást jelent a jó kapcsolat, mint a hétköznapi értelemben.
Kimutatták, hogy a munkahelyi megjelenésnek, ápoltságnak köze van az előmenetelhez, és még a fizetés nagyságához is. Szomorú, hogy ilyen világi hívságok határozzák meg valaki munkájának megítélését, de ez van. Akiknek fontos a kinézetük, vagy akik már jó néhány év munkatapasztalattal bírnak, tudják, hogy így van. Azután találkoznak olyan kollégákkal, beosztottakkal, akik nem érzik a súlyát a megjelenésük fontosságának, és úgy jönnek be dolgozni, mintha a sarki boltba szaladtak volna le egy augusztusi vasárnapon. Szólni kellene nekik, hogy ez így nem lesz jó. De hogyan?
