Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Már szinte divat lett a boldogságot görcsösen hajkurászni, miközben a legtöbben egy Hogy vagy? kérdésre sem tudunk őszintén válaszolni.
Hála az önsegítő piac virágzásának, újabb és újabb kiadványok születnek arról, hogy hogyan iktassuk ki a negatív gondolatokat a mindennapjainkból, de tréningek százain is részt vehetünk, hogy megtanuljuk jól érezni magunkat a bőrünkben. Ráadásul a főnökünk is állandóan mosolygó, proaktív és lelkes munkaerőt látna bennünk. Mintha mindenki azt akarná, hogy mindig mindennel elégedettek legyünk. Nem csoda, hogy már szinte divat lett görcsösen hajkurászni a boldogságot, miközben a legtöbben egy Hogy vagy? kérdésre sem tudunk őszintén válaszolni; függetlenül valódi lelkiállapotunktól rendszerint csak rávágjuk: köszi, nagyszerűen/minden oké velem/megvagyok.
Többször írtunk már arról, hogy a túlzásba vitt pozitív gondolkodásnak bizony, árnyoldalai is vannak, ezért a negatív érzéseinket nem elnyomni, hanem inkább megélni kellene. Svend Brinkmann dán pszichológus is egyetért ezzel, aki Stand Firm: Resisting the Self-Improvement Craze című könyvében részletesen kifejti, hogy miért nem minden élethelyzetben a boldogság erőltetése a megfelelő reakció.
Mi a baj a megszállott boldogságkereséssel?
“Gondolatainknak és érzelmeinknek tükrözniük kellene a világot. Amikor valami rossz dolog történik velünk, nem szabadna elnyomnunk az azzal kapcsolatos negatív érzéseinket, hiszen azok fontos és egészséges szerepet játszanak abban, hogy hogyan értelmezzük és hogyan reagálunk a körülöttünk zajló eseményekre” - állítja Brinkmann.
Hol minden mesébe illő és csodálatos körülöttünk, hol végtelenül kilátástalannak, tragikusnak látjuk a helyzetünket. Ez az élet rendje. Szeretteinket előbb-utóbb elveszítjük, családi vagy munkahelyi gondokkal küzdhetünk, baleset érhet minket vagy komoly anyagi gondjaink adódhatnak, ilyenkor pedig nem egyszerű rózsaszínben látni a világot. Ám Brinkmann szerint nem is kell, sőt: “Ha ahhoz lennénk hozzászokva, hogy csak pozitív gondolkodhatunk, akkor az ilyen tragikus események még intenzívebben felkavarnának minket.” Márpedig mindenki életében bekövetkezhetnek szomorú és felkavaró események.
“Semmi gond azokkal, akik természetüknél fogva pozitívan állnak hozzá a dolgokhoz és mindig mosolyognak vagy igyekeznek a gyakorlatban is alkalmazni az önsegítő könyvekben olvasott okosságokat. Baj akkor van, ha a boldogság szükségessé válik” - magyarázza Brinkmann.
A T-mobile dolgozói elégedettséget célzó kampányának köszönhetően a választható boldogság az Egyesült Államokban egy hivatalos munkahelyi szabályozás tárgya lett: tavaly a kormányügynökség rendeletbe foglalta, hogy a munkáltatók nem kényszeríthetik a munkavállalókat arra, hogy mindig gondtalannak és boldognak látsszanak.
Mindeközben egy csomó vállalat egy rakás pénzt öl abba, hogy az alkalmazottak elégedettek legyenek a munkahelyi körülményekkel, ám ezt nyilván nem önzetlenségből teszik.
“Amikor együttműködsz másokkal, csapatban dolgozol, sokkal fontosabbá válnak a személyiségjegyek és a munkatársak hozzáállása. A munkáltatók azért fektetnek egyre nagyobb hangsúlyt a dolgozói elégedettségre, mert ki akarják használni az emberek érzelmeit. Ez a pozitivitás egyik sötét oldala. Érzelmeink árucikké válnak, így nagyon könnyen elidegenedünk saját érzéseinktől” - állítja Brinkmann. De a választható boldogság nem csak egy munkahelyen jelenthet problémát.
Az önsegítő őrület miatt lesz nyomás a boldogság
Sokaknak már szinte magától értetődő egy “kösz, jól vagyok”-ot elhinteni, amikor egy ismerős (nem feltétlenül őszintén) érdeklődik a hogylétük felől. Brinkmann szerint fennáll a veszélye, hogy a nyilvánosan, a környezetünk számára pozitívnak mutatott arcunk egyre nagyobb szerepet fog játszani a társas helyzetekben. “Tény, hogy a szellemes, vidám légkör mindenki számára élvezetes, az udvarias, álcázott pozitivitásnak azonban nem szabadna a krízishelyzetek vagy negatív élmények megvitatásának és megélésének útjában állnia” - figyelmeztet a szakember, aki szerint az önsegítő könyvek ugyan megtaníthatnak arra, hogy megtaláljuk a boldogságot, ugyanakkor egyfajta káros perspektívát is kialakíthatnak bennünk az érzelmekről. Az az alapgondolat ugyanis, hogy bárki képes megtanulni, hogy hogyan érezheti jól magát a bőrében, magába foglalja azt az áldozathibáztató üzenetet, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, így a nehéz sorsú, boldogtalan vagy krónikus betegséggel küzdő emberek maguknak köszönhetik helyzetüket, mert nem gondolkodnak pozitívan, nem vonzzák be a jó dolgokat az életükbe.
Sok más pszichológussal egyetértésben Brinkmann is azt vallja, hogy nincs értelme minden erőnkkel a negatív érzéseink ellen harcolni, inkább arra kellene törekednünk, hogy nyitottan álljunk hozzá a negatív érzelmekhez is és megtanuljunk azokkal együtt élni. A bűntudat és a szégyenérzet elengedhetetlen az erkölcsi érzékhez, a harag egy legitim válaszreakció az igazságtalanságra, a szomorúság pedig segít feldolgozni egy-egy tragikus eseményt. És persze a boldogság sem egy haszontalan dolog, sőt nagyon is csodálatos érzés. De nem mindig és nem minden áron.
