Szakember magyarázza meg, miért gondoljuk azt egy hosszú párkapcsolatban, hogy egyedül jobb lenne. A közösségi oldalak is tehetnek róla.
Ha már hosszú ideje vagyunk kapcsolatban, akkor már kellően ismerjük a párunk jó és rossz tulajdonságait, kialakult már egy részletes és illúzióktól mentes kép róla. És itt az illúzióktól mentesen van a hangsúly. A Huffington Poston bukkantunk rá a videóra, melyben egy viselkedési közgazdász, Dan Ariely magyarázza el, miért fordul elő rengeteg kapcsolatban, hogy a felek agya azon jár: jó lenne egyedülállónak lenni ismét, és pár gondolattal később már ott tartanak, hogy vonzónak tűnhet a szingliség és minden ami vele jár. De mi az oka annak, ha ilyen gondolatok törnek ránk?
Amikor valakivel megismerünk, mik azok a tulajdonságok, amikkel először találkozunk? Biztos nem azok, melyek csalódást okoznak. Azt a példát hozza a közgazdász, hogy ha messziről nézünk valakit, nem látszanak a részletek, első ránézésre sokkal vonzóbbnak tűnik az illető, mint amilyen valójában. Nincs ráírva senkire, hogy széthagyja a zokniját a lakásban, üvöltve telefonál vagy csak az anyja levesét hajlandó megenni.
Messziről mindenki szép
Ahogy egyre jobban, részleteiben megismerjük a másikat, egyre több jót és főképp rosszat látunk meg belőle. Ezért lehetséges, hogy a nagyvállalatok jobb szeretnek a cégen kívülről vezetőt toborozni: akit ismernek, annak már ismerik a hibáit is, az új ember viszont egy csodának tűnik! De csak tűnik, egészen addig, amíg ki nem derül, mik a gyengeségei. És ez nem csak nagyvállalati, hanem párkapcsolati kontextusban is jellemző.
A viselkedési közgazdász (Furcsán hangzik? Pedig van ilyen: A viselkedési közgazdaságtan az egyének gazdasági viselkedésével foglalkozik, az egyéni döntések és cselekvések mozgatórugóit kutatja. Mivel a döntések mögötti szabályok zöme pszichológiai jellegű, így ez a tudományterület „közgazdaságtan és pszichológia” néven is ismert – írja a Proz.com.) – szóval a viselkedési közgazdász azt javasolja, hogy képzeljünk el egy olyan világot, ahol messziről mindenki vonzónak és tökéletesnek tűnik – nem kell sokat fantáziálni, ebben élünk. Majd ezután képzeljük el, ahogy felkelünk a párunk mellett, akivel már régóta együtt vagyunk, és elgondolkodunk, hogy "Tényleg vele akarom leélni az egész életemet, amikor vannak más opciók is a világban?".
És itt a lényeg
Felmerülhet, hogy a válaszunk: nem, nem vele akarom leélni az életem. Jobb lenne egy menő szörfös, egy gazdag pubi vagy bármi, csak ne ő legyen, aki tegnap is felbosszantott. A Tinderen és Facebookon pedig az emberek mindig a tökéletes és hibátlan oldalukat mutatják. Itt beszélhetünk akár egy jól sikerült profilképről, vagy csak a pozitív tulajdonságok feltüntetéséről. Egy veszekedéssel teli hét után, vagy éppen egy rossz időszakban eltöltött idő után nem meglepő, ha kecsegtető az a gondolat, hogy egy kattintásra már mással is beszélgethetnék, és kiléphetnék ebből a közepesen szar kapcsolatból. De ezek csak csalfa álmok, amiknek nem szabad bedőlni!
Locsolgassa a saját kertjét!
A viselkedési közgazdász azzal a tanáccsal zárja a videót, hogy sokkal kifizetődőbb energiát fektetni a már meglévő, valós kapcsolatba, mivel a folyamatosan egy lábbal kilógás nem vezet semmi jóra hosszútávon, mert egyik és a másik sem fog működni: ki se lépünk az ellaposodó kapcsolatból, de nem is teszünk semmit azért, hogy felpezsdítsük. Ariely egy lakáshoz hasonlítja a párkapcsolatot: ha kezünkben lenne egy olyan szerződés, amit bármelyik reggel felbonthatja a főbérlő vagy mi magunk, akkor valószínűleg nem vennénk új bútort, de még egy virágot se a lakásba, hisz lehet, hogy másnap már nem is a miénk! Az az ember, aki egyfolytában a jobb opciókon agyal, pont ezt teszi a kapcsolatával: nem invesztál bele semmit, mert azon kattog inkább, hogy kit kéne felszedni. Ez pedig oda vezet, hogy a már meglévő kapcsolat egyre jobban tönkremegy.
Ha tud angolul, nézze meg a viselkedési közgazdász 3 perces kisfilmjét – ha nem tud, akkor is figyeljen jobban az ön körül élőkre és ápolja valós kapcsolatait felesleges önsorsrontó álmodozás helyett!
