"Belepirulnak, ha nevén kell nevezni a nemi szervüket"

Zanza!

A magyar férfiak legtöbbje még mindig a nők szoknyája mögül pislog, ha orvosi vizsgálatról van szó, és gyakran a párjuktól kérnek tanácsot, ha valami egészségügyi panaszuk van.  Az NRC legfrissebb kutatásából az is kiderült, hogy az érintettek csupán egyötöde fordul szakemberhez.

Annyira nem lepődtünk meg a lesújtó adatokon, hiszen egy férfi domináns társadalomban végül is evidens, hogy a nők gondoskodnak az egész család egészségéről (tehát nemcsak a kiskorúakéról, de a nagykorú, önállóan cselekvőképes felnőtt partnerükéről is), és az is normális, ha az átlagember még mindig úgy vélekedik, egy igazi férfi van annyira erős, hogy holmi betegség miatt nem megy orvoshoz. Akkor se, ha kellene.

Magáról ki gondoskodott, amikor beteg volt?

Ezt kérdezte tőlem egy idősebb orvos ismerősöm, amikor arról beszélgettünk, hogy miért kell a férfiak többségét valósággal elrugdosni az orvoshoz, ha valamilyen egészségügyi panaszuk van. Szerettem volna azt válaszolni, amit remélem az én gyerekem egyszer majd fog: hogy hol az anyu, hol az apu.

De akárhogy is kutattam az emlékek között, csak olyanokat találtam, hogy anya csokis keksszel próbál rádumálni, hogy bevegyem az orvosságot, anya hideg vizes borogatással próbálkozik, anya rohan velem az orvoshoz. Meg olyanokat, hogy nagymamám összetöri a túl nagy szemű gyógyszert, figyeli a lecsöpögő infúziót, és csokit lop be nekem a kórházba. Az emlékeimben persze ott van az aggódó apám is, de sohasem tevőlegesen, ami alapján nekem nagyon úgy tűnik, hogy a betegekről való gondoskodást nálunk is a nők feladatának tekintették – mint ahogy tekintik még ma is a legtöbb magyar családban.

Mi mást is várhatnánk, hiszen a legtöbbünk patriarchális elvek mentén nevelkedtünk, amelyek szerint  az anya és az apa szerepei különbözőek, kőbe vésettek és szigorúan felcserélhetetlenek. Ennek pedig, azon túl, hogy a nőkre plusz terhet ró, az is a hozadéka, hogy a mai magyar férfiak nagy részének az egészségtudatossága a nulla felé konvergál, és minden tizedik 30 év alatti férfi akár a (mozgásszervi megbetegedések gyógyítására szakosodott) ortopédusról, akár az (a filozófiai egy bizonyos irányzatát képviselő) fenomenológusokról is el tudja hinni, hogy az a férfigyógyász orvosi megnevezése.

Hogy a klasszikus értelemben vett női és férfi szerepek még mindig mennyire mélyen élnek a köztudatban, azt nagyszerűen példázzák azok a hazai gyógyszerreklámok is, amelyeknek fő célcsoportja még mindig a nők. Hiszen csak ők azok, akik képesek lázat mérni, orvosért szaladni, vagy éppen orvoshoz vinni a beteg családtagokat, és azok is ők, akik ellenőrzik, hogy nem a kukában, hanem a gyomorban végezte-e a rossz ízű gyógyszer – legyen bár szó az ötéves gyerekről, vagy az ötéves gyerekként viselkedő felnőtt férfiről. Az ilyen reklámok szerint a nőknek egy nap alatt le kell rázniuk maguktól a betegséget (hiszen ők a család motorja, akik nélkül megáll az élet), míg a férfiak a kanapén szenvednek és arra is képtelenek, hogy önállóan a szájukba tegyék az orvosságot. Ezek a reklámok, és az általuk közvetített üzenet nemcsak gyerekszintre degradálják a férfiakat (ami amúgy rájuk nézve is sértő), hanem egyúttal tovább erősítik azt a társadalmi beidegződést, hogy a család egészsége csakis a nők felelőssége.

Ez pedig kéz a kézben jár azzal a feladattal is, hogy a gyerekeket megismertessék a saját testükkel. Márpedig vannak olyan témák és szituációk, főleg fiúgyermek esetén, amikor egy férfi jelenléte sokat segítene, sőt, meghatározó is lehet a kisfiúk jövőjére nézve.

"Amikor fitymaszűkülettel vizsgálok egy kisfiút, általában megkérdezem, ki fürdeti a gyereket, és nagy általánosságban azt a választ kapom, hogy a nő. Vagyis még mindig az az elfogadott nézet, hogy a gyerek fürdetése nem a férfi dolga, mert ugye, az nem férfias tevékenység. Pedig egy ilyen esetben nagyon is fontos lenne, hogy az apa ott legyen, hiszen ki tudná a gyereknek jobban elmagyarázni, hogy mi történik a péniszével, hogy mire figyeljen, ha nem egy férfi" - mondja dr. Bánfalvi Péter proktológus, sebész adjunktus. A többi megkérdezett szakorvos is állítja, hogy a náluk megforduló páciensek zöménél azt látják, hogy a gondozásban, nevelésben, betegápolásban egyértelműen a nőkre hárul a nagyobb feladat. De elég, ha csak szétnézünk a környezetünkben: hány olyan apát látunk, akik nemcsak alkalomadtán veszik ki a részüket mondjuk a csecsemőgondozásból, hanem az anyával napi szinten megosztják a feladatokat. Az lenne végre az ideális, ha nem kéne tapsolni ahhoz, ha apa heti egyszer-kétszer "bevállalja" a gyerekfürdetést, néha megbüfiztet, vagy ne adj' isten otthon marad pár órára, míg az anya például elmegy egyet kocogni. Vagy akár azt sem, csak mondjuk végre pihen és nem ő csinál mindent.

"Általában a feleségek vagy az anyák jelentik be nálam a felnőtt férfiakat" – mondja a sokat látott urológus professzor, dr. Rurik Imre, de a többi szakorvos is helyesel. Dr. Rurik szerint az sem ritka, hogy amikor arról kérdezi a férfi betegeket, milyen gyógyszert szedtek eddig, olyan választ kap: "Mindjárt felhívom a feleségemet, az ilyesmiket ő tudja". Hiszen a feleségek és anyák azok, akik a gyerekek mellett gondoskodnak a férfiak egészségéről is.

Mert egy igazi férfi nem foglalkozik ilyen dolgokkal

Dr. Bánfalvi szerint az, hogy a férfiak nagy része nem jár orvoshoz, és bizonyos betegségekről mélyen hallgatnak, szorosan összefügg azzal, hogyan maguk a férfiak miként vélekednek a férfiasság fogalmáról. "Még ma is sokan próbálnak teljesen irracionális társadalmi elvárásoknak megfelelni, mint például hogy a férfinek tűrni kell a fájdalmat" - mondja a doktor. Ebben sajnos részben a nők is partnerek: ezt bizonyítja a legfrissebb kutatás is, miszerint a nők 12%-a úgy véli, egy férfi legyen olyan erős, hogy orvosi segítségnyújtás nélkül is kibírjon bizonyos egészségügyi problémákat. "Ahhoz, hogy ez a közgondolkozás puhuljon és hosszabb távon megváltozzon, a mai férfinak újra kell értelmezni, újra kell tanulni, mit jelent férfinek lenni. Hiszen a legtöbb otthonról hozott minta téves, ahogy a média is sokszor hibás üzenetet közvetít ezzel kapcsolatban" - véli Bánfalvi.

És kétségkívül nehéz helyzetben vannak a mai fiatal fiúk, hiszen nem nagyon találkoznak korrekt iránymutatással. A reklámokban olyan férfit látnak, aki egy kisebb náthától is embriópózban szenved és mástól várja a megoldást, míg ezzel egyidejűleg a társadalom nagy részétől olyan elvárás érkezik, hogy egy pasi csak ne "rinyáljon", ha fáj valamije. Az arany középutat, miszerint a nőnek és férfinak ugyanannyi szüksége lehet betegség esetén gondoskodásra; hogy mindenkinek a saját érdeke az egészségével törődni; hogy teljesen normális, ha a férfi nem titkolja el azokat a panaszokat, ami mondjuk a nemi szervével kapcsolatosak, alig ismerik: hiszen ilyen példákat nem is nagyon látnak sem a médiában, sem a szűk vagy tágabb környezetükben. Így egyáltalán nem meglepő, ha azok a férfiak, akiket gyerekkoruktól kezdve arra neveltek, hogy a fiúk nem sírnak, akár az egészségüket vagy akár az életüket is veszélyeztetve is csak akkor mennek el orvoshoz, ha már tényleg nagy a baj. Ha pedig kisfiúként azt tapasztalják, hogy minden egészségügyi problémával anyuhoz kell szaladni, akkor felnőttként ugyanezt a feleségüktől, élettársuktól fogják elvárni.

Egyes betegségekről pedig még beszélni is ciki, nemhogy orvoshoz menni vele

Vagyis még mindig tabunak számítanak az olyan férfiakat érintő betegségek, mint például a here- vagy a prosztatarák, de ennél is nagyobb hallgatás övezi a nemi betegségeket, a nemi szervi szemölcsöt vagy a gombás fertőzéseket. A szakértők szerint a jéghegy csúcsát mégiscsak a fitymaszűkület jelenti, amit a 18-29 éves férfiak kétharmada titkol, már amennyiben érintett. Pedig ez az – egyébként apró rutinműtéttel korrigálható – elváltozás komolyan befolyásolja, vagy akár ellehetetleníti  a nemi életet, és tönkreteheti a párkapcsolatokat. Ráadásul a fitymaszűkület pontosan az az elváltozás, amit már akár csecsemőkorban is észre lehet venni és orvosolni – főleg, ha mint már szó volt róla, apa beszáll a fürdetésbe.

A kimutatások szerint a nők jóval tudatosabbak a kellemetlen tüneteikkel és betegségeikkel kapcsolatban, és bár nyilván számukra sem örömteli hüvelypanaszokról értekezni párjukkal és az orvosukkal, a mihamarabbi gyógyulás érdekében többségük mégis hamarabb megteszi a szükséges lépéseket. Egy párkapcsolatban ez nem mindig elégséges, ugyanis vannak olyan esetek, amikor a férfinak is kezeltetni kellene magát megelőzendő ezzel a fertőzések oda-vissza passzolgatását egymás közt. Ennek ellenére a férfiak egy része még ma is kikéri magának, ha a párja noszogatja, hogy ugyan menjen már el ő is egy vizsgálatra. Ismerünk olyan történetet, amikor a férfi az orvos és a felesége kérése ellenére sem volt hajlandó elmenni szakorvoshoz, pedig a nő hosszútávú gyógyulásához erre lett volna szükség, és erre elegendőnek tartotta azt a magyarázatot, hogy ez a vizsgálat neki megalázó. Így már azon sem lepődünk meg, hogy a nők egy része csak nagyon óvatosan mer ilyesmit kérni a párjától, sőt akár bűntudatot is érez, amiért kínos vizsgálatra kényszeríti a szegény férfit. Mintha nekünk, nőknek csupa móka és kacagás lenne egy nőgyógyászati vagy urológiai vizsgálat.

"Tudja, "odalent" valami nincs rendben...!"

A szakorvosok egyetértenek abban is, hogy a férfi betegek egy része nemcsak nehezen fordul orvoshoz, de nehezen is fejezi ki magát, ha arról van szó, hogy az egészségügyi panaszaikról kell beszélni. A túlzott szégyenérzet miatt nem mernek használni olyan szavakat, mint a nemi szerv, vagy a végbélnyílás, helyette utalgatnak, mutogatnak, vagy épp trágár kifejezésekkel próbálnak kompenzálni.

„A legtöbb férfi szabályosan retteg az urológiai vagy proktológiai vizsgálatoktól, pedig egy egyszerű szűrés vagy időben felismert tünet életet menthet. De sokan ódzkodnak a kezelésektől is: a kenőcsöket és kúpokat sokan túl macerásnak érzik, és sokuknak elképzelése sincs, hogy ma már például az aranyérbetegségre is van szájon át bevehető gyógyszer” – mondta dr. Bánfalvi.

Dr. Csatári Éva sebész, belgyógyász és gasztroenterológus szerint pont emiatt egyáltalán nem mindegy, hogy az orvosok hogyan bánnak a betegekkel. Az első vizsgálat meghatározó, ugyanis egy megalázó, fájdalmas élmény nőknél és férfiaknál is elrettentő lehet. ,,Én általában igyekszem a betegeimet nem megalázó pózban vizsgálni: általában oldalra fektetem a férfi betegeimet, és a vizsgálat során igyekszem elmagyarázni, mit csinálok és mit látok. Sajnos sokszor szó szerint elfordítják a fejüket a monitortól és azt mondják, hogy ők semmit sem akarnak hallani vagy látni ezzel kapcsolatban, mert undorítónak találják" – mondja a doktornő. A szakorvosok tapasztalatai szerint viszont a férfiak között jóval egészségtudatosabbak a meleg férfiak csoportja: ők azok, akik rendszeresen járnak szűrővizsgálatokra, és panasz esetén időben orvoshoz fordulnak. 

A korai diagnózis életet menthet

A betegségek felismerése és kezelése óriási szereppel bír, nem lehet tudni ugyanis, hogy mi áll ténylegesen a háttérben.

Az aranyérbetegségnek tulajdonított tünetek, mint a vérzés, a váladékozás vagy a nehezített székletürítés vastagbéldaganatra is utalhatnak.

A szokatlan tüneteket sem veszik komolyan a férfiak: a húgycsőgyulladásra is utaló égő, viszkető vizelés esetén a férfiak ötöde egy hét után, minden tizedik megkérdezett pedig csak 2-3 hét után fordul orvoshoz.

A társadalmi beidegződéseken túl az iskolázottság és szociális háttér is meghatározza, hogy ki mennyire ügyel oda az egészségére, és milyen gyakran megy el orvoshoz. "Nem mindegy, hogy a beteg megengedheti-e magának, hogy betegállományba vonuljon, hogy ki tudja-e fizetni a gyógyszert vagy sem, és hogy van-e pénze orvosra, hiszen gyakran az állami egészségügyben is kell fizetni" - mondja dr. Csatári és hozzáteszi: "Egyszerűen van olyan, hogy a hatvanezres nyugdíjából nem engedheti meg magának, hogy elmenjen orvoshoz, hanem beletörődik az állapotába."  A szemérmesség mellett talán ennek is betudható az a több szakorvos által is leírt jelenség, hogy sok férfi betegük az internetről tájékozódik, és gyakran ott olvasott, kétes eredményű, vagy akár kifejezetten káros házipraktikákat alkalmaznak ahelyett, hogy időben szakemberhez fordulnának.

Ahhoz, hogy a férfiak is szégyenérzet nélkül tudjanak kommunikálni a különböző betegségeikről, elengedhetetlen lenne, hogy minél hamarabb, már gyerekkorban megtanulják, hogyan viszonyuljanak a saját testükhöz, hogyan beszéljenek róla, és kihez forduljanak, ha valami elváltozást tapasztalnak. Ebben pedig nemcsak a szülőknek lenne nagy szerepe, hanem az általános és középiskolai oktatásban tanító pedagógusoknak is, akik közül viszont sokan még mindig a fentebb említett minták mentén gondolkoznak. Így a változás előreláthatólag tovább fog tartani, mint azt gondolnánk. A fejlődés érdekében talán az is szerencsés volna, ha média nagyobb szerepet vállalna az ilyen parlagon hagyott, ellenben fontos témák feldolgozásában. 

Blogmustra