Az edzés hatékonyon védi mentális egészségét

Tudjuk, hogy ha rendszeresen edzünk, jobban pörög az agyunk, rugalmasabb a gondolkodásunk, és azt is tudjuk, hogy mindegy mit mozgunk, idős korban az az agyunknak jó lesz. Meg persze tudjuk azt is rég, hogy a fizikai egészségünkön túl az edzés a hangulatunkra, a mentális egészségünkre is pozitív hatással van. Tudjuk, de most elmondjuk még egyszer. Van, amit nem lehet eleget ismételni. 

shutterstock 320349587

Egy friss kutatás szerint már a közepes fizikai aktivitás is ötven százalékkal egészségesebbé teszi a lelkünket. A Revista de Psycologia del Deporte nevű spanyol szaklapban megjelent kutatásban 1422 madridi felnőtt testi és lelki egészségét, valamint edzési szokásait elemezték a kutatók. A PsyBlog szerint az eredmények egyértelműek: minél többet edzünk, annál védettebbek vagyunk a mentális betegségekkel szemben. Amikor a kutatók az akár keveset, akár többet mozgó csoport mentális egészségét összevetették a tunyulókéval, kiderült, hogy az előbbiek ötven százalékkal kevésbé valószínűbben szenvedtek mentális betegségektől. 

shutterstock 321902618

A hír nem tér ki arra, hogy a kutatók mennyiben kontrollálták a mentális betegséget befolyásoló egyéb tényezőket, de a korábbi kutatási eredmények alapján valószínűsíthető, hogy valóban a mozgás tesz ennyire jót a pszichénknek. Szóval hajrá, gyerünk edzeni, gyalogolni, lépcsőt mászni, futni és táncolni, vagy bármit csinálni, amivel úgy érzi, megmozgatja a testét. Válasszon hozzá klassz zenét is, jó lesz.

Oszd meg másokkal is!
Mustra