A barátai valószínűleg nem bírják a részletes élménybeszámolót, és mivel nem osztoznak az örömében, végül önnek is rossz kedve lesz.
Mindig utáltam mások nyaralós fényképeit nézegetni. Utálom az alapos, részletes élménybeszámolókat, a videókat, a 139. „én és az érdekes épület” témájú fotókat. Utálom, és egy kicsit mindig szégyellem magam miatta. Pontosan tudom ugyanis, hogy a másik azért mutogatja, meséli, magyarázza, mert számára szuper élmény az az utazás, mert olyan különleges dolgokat élt át, amiket nagyon szeretne átadni, megosztani valakivel, akit egyébként eléggé kedvel. Tudom, hogy a másikat ez hajtja, de ebből sajnos hozzám semmi nem ér el. Én az összes empátiámat bevetve sem érzem ugyanazt, amit ő, nem ájulok el a fényképeken visszaköszönő tájtól, nem ragad rám a tengerpartos-pálmafás hangulat a fotelban ücsörögve. Sokáig azt hittem, hogy másokhoz képest ebben egyszerűen rossz fej vagyok, de szerencsére most egy friss kutatás helyre tette ezt az egész ügyet. Most már biztosan tudom, hogy rossz fej vagyok, de legalább nem vagyok egyedül.
A Harvard pszichológusai ugyanis megállapították, hogy bármilyen menőnek is tűnnek a különleges élmények, a társas életben elég nagy árat kell fizetni értük. Amikor ugyanis dumálunk valakivel, a beszélgetéseink fókuszában közös dolgok állnak, olyanok, amikről mindkét félnek megvan a véleménye, amik mindenkiben sajátos érzéseket keltenek, és itt teljesen mindegy, hogy egy könyvről, egy közös ismerősről vagy éppen a vallásról van szó. Amikor viszont olyan dolgokról beszélünk, amihez csak az egyik fél tud hozzászólni, a felek között távolság kerekedik, elvész a közös pont. (Ez nyilván nem igaz azokra a helyzetekre, amikor a másik tanít nekünk valamit, amikor olyan dologról mesél, amitől többek leszünk. De a „milyen volt a turistabuszról Párizs" pont nem ilyen.) A kutatók szerint ráadásul a különleges élmények megosztása nemcsak távolságot, de irigységet is szülhet, ami meg aztán végképp elszigeteli a beszélőt társaitól.
A pszichológusok a Psychological Science című szaklapban publikált tanulmányukban azt is megállapították, hogy a közhiedelemmel megegyezően a különlegesnek megélt élmények tényleg vidámabbá, jobb kedvűbbé tették az embereket, de csak addig, amíg ezt megtartották maguknak. Onnantól kezdve ugyanis, hogy mások képtelenek voltak osztozni az örömben, főhőseink kedve is jelentősen romlott.
A tanulság tehát egyrészt az, hogy mindig érdemes valakivel együtt utazni, akivel aztán utólag is fel lehet eleveníteni a klassz történéseken, másrészt pedig, hogy az élmények nagy részét felesleges megosztani az otthon maradt pajtásokkal. Ha pedig ön kerül abba a helyzetbe, hogy végig kell hallgatnia egy úti beszámolót, próbálja meg legyűrni az ellenérzéseit, mert tudja, ha a másik azt megérzi, elveszi az örömét.
Ennek fényében így utólag elnézést kérek mindenkitől, akit érint.
