Híján van a sikerélménynek? Böjtöljön!

Olvasási idő kb. 3 perc

Változtasson egy kicsit az életén idén tavasszal! Adjon az egészségének, szerezzen sikerélményt és tanuljon önfegyelmet a böjttel.

Itt a március, kezdődik a tavasz, szerdán meg a nagyböjt, tehát ha szeretne a nyár előtt egy kis önmegtartóztatást gyakorolni, akkor most időszerű belevágnia. Persze, senki sem mond le könnyen valamiről mindössze azért, mert most van március, úgyhogy megpróbálunk egy kis többletmotivációt nyújtani összefoglalónkkal, amiből megtudhatja, miért jó önnek, ha néha böjtöl egy kicsit. Öt pont jött össze, menjünk végig rajtuk sorban!

1. Egészség – A böjtben nem feltétlenül csak az étkezés terén tartóztathatja meg magát az ember, de ez az egyik legkézenfekvőbb és legalapvetőbb böjttípus. A 21. században is töretlen népszerűségét részben annak köszönheti, hogy egy kis fogyókúra valószínűleg a többségnek kifejezetten jót tesz egészségügyi szempontból. Segít a szervezetének, ha egy időre teljesen leáll az alkohol, az édességek vagy a vörös húsok fogyasztásával, de nagyon sok káros szokás van még az étkezésen kívül is, amiről remek ötlet lemondani a böjtben – például rögtön ott a dohányzás. Szóval böjtöljön úgy, hogy egészségesebb legyen tőle, de  azért tartsa fejben azt is, hogy az igazán jó böjt többet nyújt, mint egy egyszerű fogyókúra.

2. Távolság – A böjtnek akkor van igazán értelme, ha olyasmikről mond le, amik nem feltétlenül károsak, csak örömet okoznak önnek. Válasszon ki valamit és tartsa magát távol tőle, ezáltal máris kiléphet a megszokott életéből, otthagyhatja a szokásos kerékvágást, és rögtön másképp láthatja a mindennapjait, sőt, még új tapasztalatokat is nyerhet! Mondjon le például az alkoholról, a partikról, a csokiról, a kávéról, a zenéről vagy a tévézésről, és máris egy kicsit másképp látja majd önmagát, illetve szokásait. Így megismerheti saját magát, hogy milyen ön, amikor nem használja a szokásos eszközöket, amikkel általában jókedvűen, frissen vagy izgalmi állapotban tartja magát. Csináljon a böjttel csöndet maga körül, és hallgasson befelé! Rengeteg buli lesz még a nyáron, nem tragédia, ha néhányból most kimarad.

Fotó: Nick Obank / Barcroft Media

3. Új örömök – Aki a böjt során az élet szokásos apró örömeit kiiktatja az életéből, annak elsőre nyilván minden szürkének és élvezhetetlennek fog tűnni. Aztán, ahogy a hirtelen sötétben lassanként elkezdenek derengeni a tárgyak körvonalai, úgy böjt közben is feltűnnek és felértékelődnek majd azok a dolgok, amik egyébként mindig ott vannak, csak nem szokott rájuk figyelni. Tegye le azt, ami normálisan kitölti az életét, és hagyja, hogy az így keletkezett űrt egy időre valami más töltse be! Lehet, hogy meglepi majd, mi minden van még önben belül, amire azelőtt nem számított.

4. Önfegyelem – Az életben rengetegszer van szüksége az embernek önfegyelemre, és mi lehetne jobb edzés ezen a téren, mint egy kis böjt. Tanulja meg kontrollálni önmagát, legyőzni vágyait – nem kell folyton mindent uralni, de ha egyszer szükség lenne rá az életben, legyen rá képes! Ne csak sporttal eddze az akaraterejét, hanem lemondással is! Sőt, passzív lemondás helyett aktívan is lehet böjtölni: például amikor az ember elhatározza, úgy viselkedik, hogy szeretteinek jobb legyen. Erről néhány tippet itt olvashat

5. Sikerélmény – Amikor a böjtölés mellett dönt, figyeljen arra, hogy miként határozza meg a célt. Fontos ugyanis, hogy se túl könnyű, se túl nehéz ne legyen. Olyasmit nincs értelme elhatározni, amit már rögtön másnap megszegünk: a böjt legyen nehéz, de teljesíthető. Így amint véget ér, ön sikerélménnyel gazdagodik, és ez rengeteg erőt adhat több más esetben, amikor belső erőre van szükség.

Írjon nekünk ön is!

Új sorozatunkban igyekszünk segíteni önnek, hogy kicsit rendbe rázza az életét. Legyen szó párkapcsolati parákról, általános céltalanságról, karrier tanács(talanság)okról, írhat nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, sorozatunkban, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve.

Steiner Kristóf a fenti témákon kívül örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. A life coach csapat tagja továbbá Kuna Gábor pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó, aki munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban szintén szívesen válaszol. Vagy a poszt szerzőjének, Gyulai Bencének is írhatnak, ő jogi egyetemet végzett és ügyvédi szakvizsgával rendelkezik, de várja a kérdéseket a kivándorlással, párkapcsolatokkal, hittel, kereszténységgel kapcsolatban is.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gyulai Bence
Gyulai Bence
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.