Szilvesztertől nyárig kövér, fáradt és depressziós vagyok

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nagyon utálja már magát? Akkor pont ideje kezdeni valamit ezzel az áldatlan, méltatlan, és baromi destruktív helyzettel. Life coach 1.

Régebben szentül állítottam, hogy az év valójában nem négy évszakból, hanem három egymást ismétlő periódusból áll. Az első a vidám, napfényes, időszak, ami nagyjából áprlistól szeptember végéig tart. Ilyenkor szép az élet, mindenki hepi, kirándulunk, fagyit eszünk, csajozunk-pasizunk, és testileg-lelkileg csúcsformában vagyunk.

Aztán érkeznek az ünnepek, amikor kissé ugyan ellustulunk, de ez beletartozik az időszak varázsába. Jön a rós hásáná, a halloween, a Mikulás, a karácsony, a hanuka, majd mindezt megfejeli a szilveszter. Az élet hónapokon át az ünneplésről (értsd: evésről és ivásról) szól, és mindent megengedünk magunknak, hiszen „elvégre karácsony van”. Ezután pedig beköszönt a harmadik időszak: a mélységes depresszió és önsajnálat periódusa. Ahogy leszedjük a karácsonyfát, és az ünnepi fényeket, sötét sivárság telepszik ránk, és három fő gondolat jár az eszünkben. 

  1. Kövér vagyok.
  2. Az életem romokban hever.
  3. Valami lappang bennem, fázom, és kimondhatatlanul fáradt vagyok.

Így megy ez évről évre, mintha az ünnepi periódus alatt az utolsó cseppig elfogyasztottuk volna a boldogság-üzemanyagunkat. És mintha ilyenkor – január, február, márciusban – esélyünk se lenne feltöltődni. Úgy várjuk a jóidőt, mint a messiást, mintha csak napelemekkel működne a boldogság-háztartásunk, közben pedig sikertelen diétákba, nagy változtatásokba kezdünk, amiknek a vége rendszerint az, hogy még nyomorultabbul érezzük magunkat. Mi több, nemrég olvastam egy vonatkozó kutatásról, amiben azt írták: a szakítások többsége is ilyenkor történik. Úgy fest, globális jelenségről van szó, amire még csak az sem igaz, hogy váratlanul ér bennünket, hiszen minden évben visszatér. És mi mégis minden évben elmerülünk benne, nyakig. Szóval ideje kezdeni valamit ezzel az áldatlan, méltatlan helyzettel, ami nemcsak ránk, hanem baráti, munkatársi, családi kapcsolatainkra is baromi káros. Jó, ez meg is van. De hogyan kezdjünk hozzá? 

Önnek mi fáj? Írja meg a Dívány Life Coach csapatának!

Új sorozatunkban igyekszünk segíteni önnek, hogy kicsit rendbe rázza az életét.

Legyen szó párkapcsolati parákról, általános céltalanságról, karrier tanács(talanság)okról, írhat nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre.



A cikk szerzője, Steiner Kristóf a fenti témákon kívül örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők,étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk,származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire.

Öröm kontra boldogság

Most jöhetnék azzal, hogy ha nem zabálnánk végig az egész decembert, legalább annyival beljebb lennénk, hogy ránk jönne a kedvenc farmerünk. Meg azzal, hogy ha a testmozgás nem annyiban merülne ki, hogy a kanapé és a hűtőszekrény között császkálunk ide-oda, most nem éreznénk magunkat amőbának. És bár tény és való, hogy a megelőzés a leghatékonyabb orvosság a depresszióra is, ez ezen a ponton már nem sokat segít. Annyit viszont kiderül belőle: bármennyire szenvedünk is, a pizzarendelés, na meg Girls- vagy Homeland-maraton nem orvosolja a problémát, ahogy egy gallon Chardonnay sem. Ellenkezőleg. Minél többször fordulunk ezekhez az instant boldogságforrásokhoz, annál nehezebb lesz ténylegesen kimozdulni a mentális és érzelmi katatóniából.

A Kabbala azt tanítja, hogy alapvető tévedésben élünk, amikor összekeverjük az örömöt a boldogsággal. Az öröm nem több mint az öt érzékszerv stimulálása, amely a környezetünkből, materiális dolgokból ered. A boldogság eléréséhez viszont egyetlen illúziót kell legyőznünk: azt, hogy külső forrásból ered. Senki sem lesz egyszeriben boldogabb attól, hogy lead öt kilót vagy új frizurát csináltat magának. Persze, ezzel sincs semmi gond, de apróság ahhoz képest, amikor felismerjük, hogy min is múlik a valódi boldogság. És hogy min? Azon, hogy értelmes, célkitűzésekkel teli életet teremtünk magunknak, aminek legfontosabb alapelve, hogy szeretettel gondoskodunk másokról és önmagunkról.

100% hepinesz – szerencsére nincs ilyen

Ahhoz, hogy eljussunk erre a pontra, először is tudatosítanunk kell magunkban néhány alapigazságot. Az első, hogy soha az életben nem lesz olyan, amikor minden klappolni fog. Mindig lesz valami, ami elválaszt minket a várva várt boldogságtól. Az ember rendkívül tehetséges abban, hogy folyton találjon olyasvalamit, amin aggódhat. A második az, hogy ez nem feltétlenül rossz dolog: ha nem vágyakoznánk folyton többre, szebbre, teljesebbre, akkor semmi sem motiválna minket. A világ egyik legnagyobb paradoxona, de éppen a maximális megelégedettség és kiteljesedés hiánya inspirál minket a jobbá válásra. A harmadik, hogy amikor úgy érezzünk, fényévekre vagyunk a kitűzött céloktól, érdemes megállni egy pillanatra, és megfigyelni, mennyi érték, mennyi csoda, mennyi szeretet, milyen elképesztő szerencse vesz körül minket. A Kabbala Központban azt tanuljuk, hogy nem is a nagy célok elérése az egyik legnagyobb kihívás az ember életében, hanem hogy az arrafelé vezető úton megtanulja értékelni a sok áldást ahelyett, hogy a hiányosságokra összpontosítaná a figyelmét.

Ha pedig mindez megvan, adjunk engedélyt magunknak a boldogságra – most. Nem majd akkor, ha jön a jóidő, vagy ha előléptetik, vagy amikor leadott még öt kilót. Hanem most azonnal. Ugye jó érzés? Ha pedig bármi zavarni kezdi a köreit, egyszerűen zárja ki az érzelmi világából azzal, hogy azt mondja magának: „Nem borulok ki semmi és senki miatt. A valóságban nem a rajtam kívülálló dolgok határozzák meg a kedvemet, hanem az, hogy hirtelen, meggondolatlanul reagálok rájuk.” Ez persze nem jelenti azt, hogy mostanról kezdve Buddha-állapotban lebeg majd egy lótuszvirág felett, akármilyen kihívással szembesül is. Továbbra is lesznek nehéz pillanatok, de ezekért inkább adjon hálát, hiszen nélkülük megállnánk a változásban.

Fotó: Shutterstock

Elbukás fél egészség

Az ünnepek és a nyár közötti depressziós időszak tehát mostantól kezdve új értelmet nyer: arra való, hogy „kigyomláljuk” az időtlen idők óta bennünket pusztító önsajnálatot, a körülmények hibáztatását, és általában véve az olyan viselkedésmintáinkat, amik nem ahhoz segítenek hozzá, hogy jobban szeressük magunkat, másokat és az életünket. Helyettük pedig olyan szokásokat veszünk fel, amik hozzásegítenek, hogy önmagunk jobb változatává érjünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy már három napja salátát eszünk vacsorára spagetti helyett, egyszeriben csak rádöbbenünk az élet értelmére, másnap reggelre pedig hirtelenjében tökéletesek leszünk. Továbbra is bukdácsolunk majd, de amikor elesünk, soha nem ugyanoda zuhanunk vissza, ahonnan elindultunk. Az elbukás csupán egy újabb ajándék – egy kihívás, ami próbára teszi az önértékelésünket. Ilyenkor a szokásos szorongás helyett legyen kedves önmagához.

Ahogy Yehuda Berg, a Kabbala Központ spirituális igazgatója írja: „Amikor beleharapsz egy almába, ami éretlen, a gond nem az almával vagy a fával volt, hanem azzal, hogy nem adtunk elég időt a fának, hogy eljusson arra a pontra, amikorra az almája beérik. Éppen így nem haragudhatunk magunkra, ha mérgesek vagyunk, szomorúak, depressziósak, vagy nem értük el a célkitűzéseinket. Kivágnál egy fát, mert éretlenek az almái? Nem. Türelmes lennél, és bíznál a változás folyamatában.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Steiner Kristóf
Steiner Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.