5 tipp, amivel megelőzhető a kiégés

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Cserélje ki a székét, beszéljen a gondjairól, változtasson a hozzáállásán, és több esélye van megúszni a burnout szindrómát, azaz a kiégést. Life coach 2.

Megesett már önnel is, hogy a munka puszta gondolatától is ólmos fáradtság kínozta? Esetleg kollégái, az ön környezetében élők/dolgozók haragot, cinizmust váltanak ki önből? Gyakran érzi magát túlterheltnek, tehetetlennek, vagy sikertelennek? A legkevésbé sem tud már együttérezni másokkal? Ha ezek a tünetek tartósan fennállnak, és a pihenés sem segít rajtunk, akkor érdemes szakértő segítségét kérni. Mert ha ezen az úton marad, a teljes kimerülés, munkakedvének elvesztése, lelki és testi betegségek várják. Ez az alattomosan kialakuló állapot ugyanis a kiégés, vagy burnout szindróma

Önnek mi fáj? Írja meg a Dívány Life Coach csapatának!

Új sorozatunkban igyekszünk segíteni önnek, hogy kicsit rendbe rázza az életét. Legyen szó párkapcsolati parákról, általános céltalanságról, karrier tanács(talanság)okról, írhat nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, sorozatunkban, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve.

A cikk szerzője, Kuna Gábor pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó szívesen válaszol munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban is. Steiner Kristófnak is írhatnak: ő általános bizonytalanságokkal küzdők, új életet kezdők, spirituális útkeresők,étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk,származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseit várja. 

A burnout kialakulásának okai részben a munkakörülményekben és a munka mennyiségében keresendők. A túlzott, és tartós megterhelés, a nagy személyes felelősség, az egyedül végzett munka, az elismerés hiánya is kiválthatja a kiégést. Súlyosbítja a helyzetet, ha nincs kivel megosztani a gondjainkat, ha korlátozottak a karrierlehetőségeink, vagy ha úgy érezzük, nem kapunk támogatást a főnökeinktől. Mindannyian ki vagyunk téve a kiégés veszélyének, de különösen fenyegetettek a segítő foglalkozásban dolgozók. A munkában elszenvedett kudarc vagy tehetetlenség itt fájdalomban, emberi sorsok kisiklásában mérhető, és ez nagyon nehezen elviselhető annak, aki mások segítését, életének jobbítását tekinti hivatásának. Na de mit tehetünk, hogy megakadályozzuk a kiégésünket?

1. Változtasson a hozzáállásán!

A legfontosabb terület, ahol segíthetünk, a saját gondolkodásunk. Kezdjük azzal, hogy változtatunk saját hozzáállásunkon, munkához való viszonyunkon. Gondoljuk át, és bíráljuk felül irreális céljainkat, idealisztikus elképzeléseinket! Gondoljuk végig, a munkánk során mi múlik rajtunk, mi az, amin képesek vagyunk változtatni, és mi a külső körülmények szerepe a sikereinkben és kudarcainkban! Legyünk lelkiismeretesek, de kerüljük a túlzott felelősségvállalást és a maximalizmust.

2. Beszéljen a gondjairól!

Ha tehetjük, és van kivel, osszuk meg a gondjainkat, és beszéljünk róluk! Nem kell, hogy szakértő legyen, hogy okos tanácsot tudjon adni, a puszta elmesélés is gyógyító erejű.

3. Kerüljön magával jó viszonyba!

Ha másokkal, a ránk bízottakkal, vagy a feladatainkkal lelkiismeretesen bánunk, ezt meg kell tudni tennünk magunkkal is. A saját magunkra fordított idő és törődés minden másnál többet segíthet. Néha egy-egy szünet a munkában, a napirendünk átgondolása, megtervezése, egy kis szabadidő, egy hobbi, néhány szerethető ember és állat megóvhatja a testi és lelki egészségünket.

4. Iktassa ki a zavaró apróságokat!

Ha elkezdünk figyelni magunkra, és a szükségleteinkre, feltűnhet, mennyi apró, de zavaró dolgot viselünk el magunk körül, sokszor fölöslegesen. Ha a székünket kicseréljük egy kényelmesebbre, ha javítunk az asztalunk megvilágításán, vagy, ha átülünk az irodában máshova (mondjuk kicsit távolabb a hangos kollégától vagy a légkonditól), máris könnyebb lehet az életünk.

5. Így segíthet a főnöke

 A munkahelyek számos eszközzel rendelkeznek, hogy megóvják a dolgozóikat a stressz és terhelés káros hatásaitól: a munka átmeneti vagy tartós átszervezése, a feladatok újraelosztása, a munkaidő rugalmasabbá tétele, és még néhány egyszerű, és olcsó munkaszervezési eszköz is csodát tehet. Ezen túl a munkahely és a vezető feladata, hogy biztosítsa a rendszeres esetmegbeszélő, tapasztalat- és problémamegosztó, szupervíziós célú csoportos találkozási lehetőségeket a munkavállalók számára. De a tapasztalatok szerint egy-egy csapatépítő alkalom, egy közös sörözés, a születés- és névnapok megünneplése, néhány közös szokás és rituálé kialakítása a munkahelyi közösségben is hatékonyan erősíti a szolidaritás és összetartozás érzését, és ezzel megóvja a közösségben dolgozókat a kiégéstől.

Ezekre a tünetekre figyeljen!

A kiégés a test, az érzelmi élet, és az intellektus területén számos különböző tünettel járhat, ezért néha nehéz is más betegségektől megkülönböztetni. Ha az alább felsorolt jelenségek bármelyikét, vagy akár többet tapasztal magán, annak számos oka lehet, ezért egy alapos orvosi kivizsgálás ebben a helyzetben elkerülhetetlen.

Testi tünetek: a testsúly gyors ingadozása, táplálkozási zavarok, alvászavarok, az immunrendszer legyengülése, és a szokásosnál gyakoribb megbetegedések, fokozódó baleseti hajlam, magas vérnyomás, gyakori, vagy állandósult hát- és fejfájás.

Az érzelmi élet zavarai: depresszió, és tartós lehangoltság, ingerlékenység, fásultság, és az együttérző képesség kimerülése, társas kapcsolataink leépülése, krónikus szorongás és kényszerképzetek, kényszeres gondolatok, saját igényeink háttérbe szorítása, és a saját belső világunktól való elidegenedés, csökkenő önértékelés.

A gondolkodás és az intellektuális tevékenységek zavarai: döntésképtelenség, koncentrációs zavarok, memóriavesztés, az érdeklődés elvesztése, és mindezek következményeként a munkateljesítmény csökkenése.

Számos különböző testi vagy lelki ok állhat tehát a fenti tünetek hátterében, de ma egyre gyakrabban fordul elő, hogy mindezeket a munkánk során elszenvedett túl nagy menyiségű megterhelésnek köszönhetjük.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kuna Gábor
Kuna Gábor
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.