A főnökének is jobb, ha ön alszik délután

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy 20 perces délutáni alvással nem csak felfrissül, de jobban is fog teljesíteni a munkahelyén.

Mindenkinek ismerős az az érzés, amikor a nap közepén, a legnagyobb hajtásban majd lefejeli a klaviatúrát, és nem kíván semmit, csak egy fél óra alvást. Bár a munkáltatója nagy valószínűséggel nem díjazná, ha így is tenne, a szakemberek szerint a délutáni rövid szunyókálás aranyat ér, ráadásul egy rövid szieszta után a kipihent dolgozó produktivitása is megnő.

Bár a legtöbben úgy érzik, ha lefeküdnének a nap közepén, akkor az lustaságnak tűnne, ám gondoljon bele, az mennyivel jobb, ha véreres, egyre nehezedő szemekkel, zombiként a képernyőt bámulja és semmit nem csinál? Ellenben egy fél órás szundítás után nemcsak, hogy újult erőre kaphatna, de kreativitása, teljesítménye is megnőne, kevesebbet hibázna, ráadásul a stresszt is sokkal jobban kezelné!

„Ha nem orvosi kezelést igénylő alvászavarok állnak a kialvatlanság hátterében, hanem folyamatos időhiányban szenved, és emiatt rövidül meg az éjszakai alvásidő, akkor a napközbeni szunyókálás igazán hasznos lehet, így olykor érdemes lenne beiktatni a napjába – tanácsolja dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a JóAlvás Központ főorvosa.

Csak keveset

Persze ne gondolja azt, hogy ezzel azt mondjuk, hogy ha tud, akkor feküdjön le délben és keljen fel ötkor – ezt hétköznap úgyse tudná megtenni -, hanem azt, hogy ha lehetősége van rá, akkor aludjon, vagy legalább pihenjen kb. fél órát, hiszen már az is rengeteget számít! Amennyiben túl sokat bóbiskol, az egyrészt azért rossz, mert így elúszik majdnem az egész napja, másrészt pedig sokkal fáradtabban ébred majd fel, mint amilyen volt. Éppen ezért, hogy ne aludja túl magát, állítsa be a telefonját ébresztőre: így elkerülheti, hogy túlaludjon, ráadásul nem tudna  normálisan pihenni, ha folyton csak az óráját lesné.

A szakértő szerint teljesen egyénfüggő, ki mennyi délutáni alvást igényel. Az viszont általánosságban elmondható, hogy ha a tervezett szundítás másfél óránál továbbra nyúlik, szinte biztos, hogy még fáradtabb és nyúzottabb lesz utána. Egy alvási ciklus ugyanis nagyjából 90-120 percig tart, ez alatt 4 NREM és 1 REM (gyors szemmozgás) fázis különíthető el egymástól. Ilyen ciklusból egy éjszaka alatt négy-hat fordul elő, és felébredni legkönnyebben az REM fázisból lehet. A napközbeni alvás során ezt a rendszert könnyen felboríthatjuk azzal, ha az ébredés időpontja például a mélyalvás fázisába esik, de lehetnek egyéni eltérések is, tehát előfordulhat, hogy valaki hamarabb eljut addig a fázisig, amikor az ébredés nehézkes.

„Ezért javasoljuk, hogy a napközben beiktatott pihenő lehetőleg ne legyen 15-20 percnél hosszabb. Ezt töltse a székben hátradőlve, csukott szemmel, relaxációval, vagy akár csak egy kellemes, ebéd utáni rövid pihenővel a parkban. Akár ne is konkrétan alvásra gondoljon, inkább olyasfajta tevékenységre, amivel megszakíthatja a munka folyamatát és felfrissülhet" - tanácsolja a szakember.

Így javítja munkáját az alvás

Amennyiben mégis van ideje egy kicsit behunyni a szemét, akkor azzal a következőket érheti el:

  • 20 perc elteltével figyelme és a motoros képességei javulnak, melyeknek jó hasznát veheti például a gépelésben.
  • 30-60 perces alvással már a memória is felfrissül, és kreativitása is szárnyra kap.
  • 60-90 perc alatt pedig az alvás már a REM, vagy „gyors szemmozgás” fázisban zajlik. A vizsgálatok szerint ekkor az agynak azok a területei aktívak, amelyek a tanulásban, a gondolkodásban, a dolgok megszervezésében vesznek részt.

A szakértő hozzáteszi, hogy kutatások igazolják, hogy frissítő hatása mellett a napközbeni pihenés a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát és a stresszt is képes csökkenteni.

Teremtsen megfelelő környezetet

Ahhoz, hogy igazán pihentető legyen az alvás, érdemes kellemes környezet kialakítani maga körül! Először is fontos, hogy ne legyen túl meleg a szobában, és takarja be magát egy pléddel, mivel alváskor a test hőmérséklete valamennyire leesik. Ezen kívül sötétítsen be, és ha nagy a zaj maga körül, tegyen be egy füldugót!

„Bár az alvásigények egyénileg eltérőek lehetnek, a legtöbben akkor teljesítünk napközben jól, ha éjszaka 7-8 órát nyugodtan pihentünk. Éppen ezért ne vegye természetesnek a napközben jelentkező fáradtságot, mert az alváshiányra, vagy alvási apnoe betegségre utalhat!”- figyelmeztet dr. Vida Zsuzsanna.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.