Ha ver a férjem, csak megnyomom a gombot, és jönnek a rendőrök

Olvasási idő kb. 3 perc

A mintaprogramban két budapesti kerület bántalmazott női érezhetik nagyobb biztonságban magukat.

2012 februárjában indult az a program, mely a párkapcsolati erőszakban élő nőknek kíván segítséget nyújtani. A Vodafone a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesülettel összefogva, a társadalmi felelősségvállalás jegyében indította el a Vodafone a Nők Biztonságáért programját, melynek lényege, hogy a célcsoportba sorolt nők egy kis készüléket kapnak, melyet megnyomva a rendőrség előzetes mérlegelés nélkül azonnal a helyszínre siet.

Fotó: Roger Lemoyne

Mivel Magyarországon a statisztikák szerint minden ötödik nőt élete során legalább egyszer bántalmaz a partnere, ezért a programra nagy igény van. A dolog szépségét azonban számos dolog árnyalja be. Egyrészt jelenleg mindössze 21 készüléket helyeztek ki, másrészt a program kizárólag a IX. és a XII. kerületben elérhető. Korábban a XI. kerület is részt vett a programban, de általunk nem ismert okok miatt kiszálltak.

A programban résztvevőkkel készült interjúkból kiderült, hogy bármennyire is jó a kezdeményezés, azért jó néhány nehézséggel meg kell küzdeni a használóknak. "Mielőtt megkaptam a segélyhívót, csak kísérettel mentem el otthonról. Most már néha egyedül teszem meg az utat" – vallja egyikük.

A készülék úgy kerülhet valakihez, ha igényt nyújt be rá. A IX. kerületi rendőröket kiképezték arra, hogy ha családon belüli erőszak miatt kapnak riasztást, akkor a bántalmazottnak ajánlják fel a lehetőséget arra, hogy a készülékhez hozzájusson. Az igény kitöltése után a NANE munkatársai elemzik a kockázatokat, és ennek megfelelően döntenek, hogy a kliens megkapja-e azt.

A gyufásskatulya méretű készülék GPS-szel van ellátva, hangfelvételt készít, így a rendőrök pontosan tudják, hová kell menni, és a bántalmazottnak akár meg sem kell szólalnia.



<object data="http://www.rtlklub.hu/items/flash/player/flv_player.swf" height="480" id="rtlklub_embedded_video_166675" type="application/x-shockwave-flash" width="640"><param name="movie" value="http://www.rtlklub.hu/items/flash/player/flv_player.swf"/><param name="menu" value="false"/><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="allowScriptAccess" value="always"/><param name="wmode" value="transparent"/><param name="flashvars" value="parameters=http://www.rtlklub.hu/getvideo/166675/embed&skin=http://www.rtlklub.hu/items/flash/player/skin/skin.xml?v=6&share=true"/><param name="share" value="true"/></object>

Fuxreiter Róbert, a IX. kerület rendőrkapitányságának vezetője szerint a program náluk jól működik, főleg mióta a végrehajtó állomány is részt vett egy továbbképzésen, ahol megtanulták, mit kell csinálni egy ilyen vészhívásnál.

Annak ellenére, hogy az alapötlet jó, számos megválaszolatlan kérdés maradt. A Vodafone segítségével jelenleg mindössze 21 készülék van kihelyezve (30 üzemeltetésére lenne lehetőség), két kerületben használják csak, február óta a valódi riasztások száma 8 volt. A cég azt szeretné elérni, hogy a program – akárcsak Spanyolországban és Nagy-Britanniában –, itt is állami támogatással tudjon tovább élni. Kérdéses viszont, hogy ha elterjedne a készülék használata, akkor lenne-e elég rendőr, hogy a helyszínre vonuljon?

Persze a készülékek birtoklása nem csak azért fontos, mert veszély esetén aktivizálhatóak, hanem azért is, mert csökkenti a szorongást, a tulajdonosa biztonságban érzi magát, ezáltal az általános lelkiállapota jobbá válik. Az azonban kérdés, mi történik a rendőrök távozása után, illetve ha a bántalmazott feljelentést tesz ugyan, de másnap "családi nyomásra" már visszavonja ezt, ahogy ez sok esetben megtörténik.

Hányan lehetnek érintettek?

A statisztikák szerint hetente egy nőt öl meg jelenlegi vagy expartnere. Emellett rendszeresen félmillió nő van kitéve Magyarországon családon belüli bántalmazásnak. A házasságon belüli nemi erőszak 1997-ben került be a Büntető Törvénykönyvbe, míg a családon belüli erőszak mint önálló büntetőjogi tényállást 2012 szeptemberében szavazta meg a parlament.

Ebben valószínűleg szerepet játszott  Varga István fideszes képviselő felszólalása, aki a női emancipáció ellen emelt szót. Kijelentése jókora botrányt kavart, a képviselő a CSBE megszavazásakor rózsával kért bocsánatot az érintettektől. A családon belüli erőszak látenciája igen nagy, az esetek nagy részében a bántalmazottak félelemből nem tesznek feljelentést, hanem inkább visszatérnek a bántalmazóhoz. Teszik ezt annak ellenére, hogy előrelépésként lehet elkönyvelni, a távoltartási törvényt, melyet 2009-ben fogadott el a parlament.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

LS
LS
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.