Ennyit változott a fitneszipar 80 év alatt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Óvatos tornamozdulatok, rugós gépek, fogyasztó-ágy és zsírdiéta volt a menő 60-80 évvel ezelőtt.

A 30-as években magyar fitneszguru tornáztatta az angolokat, a 40-es években furcsa szerkezetekkel pakolták tele az edzőtermet, aztán 66-ban jött a fogyasztó ágy. Régen sem volt hiány extrém módszerekből, melyek ma már ránézésre is totál hatástalannak tűnnek. Schobert Norbert parasztdiétája elbújhat az Egyél zsírt! című könyv mögött, és Carmen Electra rúdtánc-fitnesze is sokkal meggyőzőbb, mint a forgó rugókon való fetrengés.

A 40-es években már javában dübörgött a reklámipar, minden női lap tele volt azzal, hogyan lehet szépen fogyni, mit kell tenni, hogy a strandon is jól mutassunk. Persze tuti módszer nem létezett, ahogy most se létezik, azon kívül, hogy keveset kell enni és sportolni kell, de már akkor is jó üzlet volt a fogyókúra. Hogy mennyire, arról az angol Pathé híradófilmgyár archívumának kisfilmjei is tanúskodnak, melyekből hivatalos blogjuk készített egy vicces válogatást.

Küzdelem a hurkákkal - 1941

Erre emlékeztetnek az alábbi videók is, melyek közül az egyik legjobb az 1941-es, „küzdj meg a hurkákkal” című, 49 másodperces reklám, mely azzal nyit: „Lányok, azután, hogy segítettetek megnyerni a háborút, egy másik csatában is helyt kell állnotok: a hurkák elleni csatában!”. A kisfilm akkoriban különösen a katonáknak lehetett nagy öröm, nem valószínű, hogy nők ezrei szerelték volna fel otthonukat fém- és gumirugókat mozgató gépekkel, de tényleg elég jó látvány, ahogy a bikinis modellek mosolyogva állnak és fetrengenek a furcsa szerkezeteken.

Zsírevés - 1958

Egy másik, 1958-as könyvreklám a strandolással próbál hatni a kerekded fogyasztókra, akik kellemetlenül érzik magukat, ha fürdőruhában kell mutatkozniuk. „Milliók akarják visszakapni fiatalkori alakjukat, de a korra jellemző vonalak maradnak. A legfrissebb teóriák szerint zsírt kell enni!” – állítja ez az 50 éves reklám. Az Atkins- (és a Paraszt-) diéta előtt is volt tehát olyan fogyókúra, mely a nulla szénhidrát, sok zsír elvet hirdette. És ahogy a diéta is népszerű még mindig, az is máig jellemző, hogy: „minden újság és magazin, melyet megvesz, arról ír, hogy fogyhat!”

Mezey Edit tornáztat - 1931

Az egyik legaranyosabb videó 1931-ből származik, és azért is tetszik különösen, mert egy magyar torna-szakértő, Mezey Edit mutatja meg a briteknek, hogyan kell edzeni. A 2 perces, zenés fitneszvideón Mezey angolul mondja el, mit kell csinálni, majd meg is mutatja a gyakorlatokat, magas sarkú cipőben, fürdődressz-szerű ruhában és bárgyú mosollyal az arcán. A helyenként kicsit szabálytalanul, de nagy lendülettel végzett láblengetések előtt jól bemelegít, majd nyújtást is láthatunk, bár mai szemmel az egész torna nem tűnik megerőltetőnek. Azt azért tegyük hozzá, hogy a Mezey által mutatott gyakorlatok ma is jelen vannak a nőknek tartott különféle erősítő tornákon, csak gyorsabban és nagyobb ismétlésszámmal végzik őket most a fogyni vágyók, mint a 30-as években.

Mozgó ágy a jobb alakért - 1966

Ahogy a zsírevés, úgy Mezey gyakorlatai sem annyira távoliak, de a legismerősebb talán a 66-os fogyasztó-ágy reklám lehet. A tévés Topshop reklámokban simán ajánlgatnak még hasonló önkínzó eszközöket, például gravitációs állványt, vagy definiálhatatlan alakformáló izét. Fogyasztóágy pont nincs, de a fél perces reklámot elnézve nem is baj: ha nem hányjuk tőle össze magunkat, akkor valószínűleg a hátunkat húzzuk meg úgy, hogy egy hétig nem tudunk járni.

1965-ben egyébként már a plus size-nak is volt kultúrája: az angol „Miss Fat and Beautiful” című szépségversenyen a molett nőket díjazták, azzal a szöveggel: fogadd el önmagad, és hagyd abba az önsanyargatást, mert az élet túl rövid!

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.