Az elmúlt héten nyereményjátékot hirdettünk, amiben arra kértük olvasóinkat, hogy a közelgő Valentin nap alkalmából írják meg saját lánykérős történetüket. Szép számmal érkeznek a kedves vagy épp szórakoztató írások, melyekből kiderült, a nagy napra senki sem készült, de titokban mindenki számított már rá.
Így volt ezzel Adrienn is. Barátja munkáját a cége egy külföldi úttal jutalmazta, New Yorkba repülhetett. Adrienn gyerekkora óta ide vágyott, s megbeszélték, amint tud, utána utazik. „A reptéren várt rám. Mikor megérkeztem, azt mondta, hogy az egyik ottani munkatárs ajánlott egy nagyon jó éttermet, és foglalt is helyet másnap estére. Mivel elegáns a hely, öltözzünk ki! Na ez már persze gyanús volt, hiszen nyakkendőt is kötött :). A hely pedig a Tavern on the Green volt, biztosan sokan ismerik filmekből, kicsit giccses, de borzasztóan romantikus hely a Central Parkban.
Szóval vacsoráztunk, beszélgettünk, borozgattunk, nagyon jól éreztük magunkat. Aztán hozták a számlát. Na jó, gondoltam, mégsem most lesz a nagy nap, elindultunk hát haza. A kijáratnál lovaskocsik álltak, és mintha teljesen spontán lenne a dolog, megkérdezte, nem megyünk-e egy kört? Dehogynem, naná! Amikor elindult a fogat, belekezdett... Nagyon aranyos bevezetés, aztán letérdelés, gyűrű. IGEN!!! Igazi romantikus filmbe illő lánykérés New Yorkban, a Central Parkban! Ez a mi történetünk.”
Női magazinból ismerte meg Szent Iván éjszakájának titkát
Ildikó későbbi férje első randijuk alkalmával Toszkánáról és borairól még csak mesélt, majd egy évvel később már odaszervezte a nyaralást. „Gyönyörű hegyi szállásunk volt, és bejártuk az egész környéket. Volt nálam egy női magazin, amelyből felolvastam a páromnak, eszerint Szent Iván éjszakája azért különleges a szerelmeseknek, mert ha a feljövő esthajnalcsillagra néznek, és kívánnak valamit, kívánságuk teljesül. Szent Iván napján San Gimignanóba, a tornyok városába látogattunk, ahol megvacsoráztunk, majd megnéztük a fenséges naplementét a város egyik tornyából. Mikor már eltűnt a Nap a horizonton, és a turisták is lassan elszállingóztak, a párom megkérdezte, hogy tudom-e, melyik az esthajnal csillag. Megmutattam neki, ő felnézett rá és azt mondta, akkor azt kívánom, hogy légy a feleségem! Zavaromban csak annyit tudtam mondani, hogy ha hinni lehet a babonának, a kívánságod teljesül. De ő nem érte be ezzel a válasszal, azt mondta, hogy talán nagyobb az esélye a babona valóságának, ha én is ugyanezt kívánom a csillagtól, így felnéztem az égre és azt kívántam, bárcsak a felesége lehetnék. Egy év múlva össze is házasodtunk.”
Valami furcsa, izgatott ragyogás volt az arcán
Gabriella egy női magazinban látta meg későbbi kedvesét. Sűrű levelezések, órákig tartó telefonálások, s az első találkozás. Egymásba szerettek. Két évre rá, a karneváli szezon idején Velencébe utaztak. „Élveztük minden pillanatát, bár hideg volt. Rendíthetetlenül jártuk a kis sikátorokat és rengeteget nevettünk. Egy gondolákkal övezett utcában betértünk egy kockás terítőjű, igazi mediterrán étterembe. Felolvadtunk, és elmentem egy pillanatra a mosdóba, lemosni az út porát. Mire visszaértem, valami furcsa, ámde annál izgatottabb ragyogást láttam párom arcán. Ültünk, beszélgettünk, és egyik pillanatban kinyújtotta a kezét az asztalon át, megfogta a kezeimet a kezeibe, és azt mondta: – Szeretnék valami nagyon fontosat kérdezni tőled. Azonnal izgatott lettem én is, majd elhangzott az a pár szó, amit az ember lánya kislánykora óta vár és tervez, hogyha eljő a lovag, megkéri a kezét. Így is lett! Azt kérdezte: leszel a feleségem egy életen át? Igent mondtam, a legeslegnagyobb örömmel és boldogsággal! Meghatódtam, könnyeztem a boldogságtól. Áthajolt az asztalon, megcsókolt, és az ujjamra húzta a gyűrűt! A világ legszebb gyűrűjét, a világ legszebb napján!”
A busz tetején térdelt le
Egy másik olvasónk, Katalin, mikor korán reggel felkelt, hogy párjával elinduljon Veszprémbe, ahova felvették egyetemre, még semmit sem sejtett. Kedvese taxival jött érte, s a végállomás is gyorsan megváltozott. „ A reptéren a párom feltette a kérdést: Na hová utazzunk? Párizs, London? Tenerife? London – vágtam rá. Remek. Oda van jegyünk – jelentette ki könnyedén, és nemsokára már repültünk is London felé. A romantikus vacsora és séta után még a gyanú szikrája sem merült fel, hogy lánykérés lesz ebből az útból. Másnap reggel ismét városnézés, sok-sok élmény. Aztán délben felszálltunk egy emeletes busz tetejére. Majd mikor a Trafalgar tér elejére értünk, a párom odaadta a fényképezőt egy utasnak, hogy fotózzon le minket a busz
tetején mögöttünk a várossal. Csakhogy ő nem mellém állt és átkarolt, hanem letérdepelt elém, és egy csodaszép gyűrűvel megkérte a kezem. Kimondtam az igent ugyan, de aztán megszólalni sem bírtam egy órán keresztül. Persze a buszon nagy tapsvihar és hasonlók. Mikor magamhoz tértem, az első mondatom egy nőhöz méltóan a következő volt:
– Ha ezt tudtam volna, hajat mosok.”
Százszor is elismételtem, hogy igen
Volt olyan is, akit a Niagara vízesés tövében egy hajó fedélzetén leptek meg a kérdéssel: „Befizettünk egy hajókirándulásra is. A hajó elindult, elég sok utassal, de szerencsére jó helyet fogtunk ki, pont a hajó orránál, hogy minél jobban tudjuk megörökíteni a vízesést. Mikor közeledtünk a vízeséshez, olyan volt, mintha szakadó esőben lennénk, úgy zúdult ránk a víz. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a párom, Bence letérdel – mellettünk volt a hajóegy kis kiálló fedett része, ezért az első gondoltatom az volt, hogy biztosan behúzódik alá – amikor is feltette a bűvös kérdést: –Hozzám jössz feleségül? Annyira meglepődtem, hogy hirtelen szerintem vagy százszor is elismételtem, hogy igenigenigen… nagyon meglepett, és csodálatos emlékké varázsolta a lánykérést, mintha csak egy tündérmesébe csöppentem volna bele."
Orrvérzés, fülcsengés, lánykérés kétszer
Egy másik, szintén Gabriella nevű olvasónkat Indiában érte utol a kérdés, ráadásul kétszer is, mert elsőre is nem hallotta tisztán. „Már napok óta 3500 méter felett élveztem a hegyi betegség és az oxigénszegény levegő tüneteit felváltva, amikor átkirándultunk a Nubra-völgybe. Mivel egy nappal előtte megjártuk a legmagasabb hágót is, a korábban szerzett diszkrét alkalmankénti orrvérzéshez onnantól fogva fülcsengés is párosult, így sok olyasmit hallottam, amit más nem is mondott, és fordítva, számos vicces helyzetbe keveredve ezzel.
Egy ilyen alkalmi mászás után, egy sziklán letelepedve Sumur felett élveztük a végtelen csendet és egy kis tó látványát, amikor elsőre egyszerűen nem is hallottam, amit a párom kérdezett. Néztem rá mosolyogva, hogy – Ugye de szép ez a táj? Ő meg valószínűleg azt gondolta, ugye de boldogok leszünk? Utólag már emlékszem, eltelt néhány perc, mire végtelen gyengédséggel megfogta a kezem, aztán a szemembe nézett, és megkérdezte még egyszer: – Leszel a feleségem? Még mindig nagyon elevenen él bennem ez a pillanat, ahogy a világ tetején, a számomra legkedvesebb ember szerelmet vall és a kezemet kéri. Azt hiszem, ennél közelebb nem lehetettem volna a mennyországhoz. Persze fülcsengve is azonnal igent mondtam.”
Alig tudott szóhoz jutni, de végül mégis kibökte
Olvasóink kezeit szerencsére itthon is megkérik. Ahogy Barbarával is megtörtént egy hideg februári napon: „Közeledett az ötéves évfordulónk a párommal. Leutaztam egy napra vidékre a szüleimhez, a párom pedig otthon maradt. Este érkeztem vissza. Mindig ki szokott jönni elém a vonathoz, most mégis gyomorfájásra panaszkodva távol maradt. Kicsit furcsállottam ezt, kicsit haragudtam is rá, mert egyedül kellett a szüleimtől kapott rengeteg ételt meg miegymást hazacipelnem, de nem volt mit tenni. Mikor beléptem a lakásba, elállt a lélegzetem. A padlón mindenhol mécsesek és vörös rózsaszirmok hevertek, jelölve az utat a hallon át a nappaliba, ahol a párom térden állva egy kis dobozkát tartott a kezében. Odamentem, a boldogságtól sírva átöleltem, így alig tudott szóhoz jutni szegény. Végül mégis kibökte, hogy leszek-e a felesége, merthogy velem szeretne élni örökké. Igent mondtam, miközben remegő ujjaimra húzta a gyűrűt.”
Kipottyant egy gömb egy katicabogaras gyűrűvel
Végül pedig következzen Vandáék története, akik szerint a helyszínt és a pillanatot sokkal jobb a spontán véletlenre bízni. Ők például épp vásárolni indultak: „Tesco bevásárlás, tolom a kocsit ki, amikor elém pattan, lefékez, odarohan az előtérben található mütyürkés-pénzbedobós automatához. Bedob egy százast, kiesik egy műanyag gömb, benne lánc. Nem jó! Még egy százas. Karkötő. Nem jó! Megint. Na ez egy neonzöld műanyag karika. Nem elég. Még egy százas. Még egy... Végre kipottyan egy gömb, ami egy katicabogaras gyűrűt rejt. Ekkor elém térdel ott helyben, és megkéri a kezem. Amint igent mondok, lehúz maga mellé, és kér, hogy húzzam a kezére a másikat. Végignevettem (sok emberrel együtt) az egészet. A műanyag gyűrűket 2 napig hordtuk, akkor elmentünk és vettünk igazit. Azóta is együtt vagyunk, talán nyáron meglesz az eski is.”
