Szerkesztőségünk tagjait elkapta az ünnepi nosztalgiahullám, így homályos gyermekkori emlékeink közé túrtunk. Van, aki különös körülmények között volt kénytelen várakozni az ajándékbontásra, és olyan is, akinek egy Barbie cabrió volt a legnagyobb álma. Karácsonyi élményparádé a nyolcvanas-kilencvenes évekből.
Zeneakadémia és éjszakai buszozás
A karácsonyi készülődés egyik sarkalatos pontja szinte mindenhol a gyerekek lepasszolása volt a fa díszítésének idejére. A lúzerségi versenyben először Jutka ígérkezett befutónak, akit a testvérével együtt minden évben a Zeneakadémiára vittek a nagyszülei ilyenkor, ám végül Viki mindent vitt. Ő ugyanis édesapjának köszönhetően szürreálisan töltötte azt a bizonyos délutánt.
„Apánk minden 24-én este hattól-kilencig elvitt minket éjszakai buszozni. Nekünk egy álom lett volna a Zeneakadémia, mert ott legalább meleg van. Ehelyett a buszvezetőkkel beszélgetett a fater, persze ettől szociálisan érzékeny emberek lettünk, de akkor is borzasztó volt aznap hallgatni a nyomorukat, amikor minden rendes ember otthon a fűtött lakásban bejglit evett.”
Plafonig érő fa, agresszív Jézuskával
Verát a nagymamához passzolták le egészen kamaszkoráig, ám abban sem volt sok köszönet, amikor végre tanúja lehetett a karácsonyfa díszítésének, ugyanis mérnökember testvére levágta a karácsonyfa tetejét(!) hogy az beférjen a szobába, mondván így egyszerűbb.
Piriéknél ezt úgy oldották meg, hogy egyáltalán nem volt titkos a hadművelet. „A fát apám díszítette, mi pedig segítettünk neki, ami tök jó volt. Aztán szépen bent kucorogtunk a szobában, amíg jött a Jézuska és kipakolta az ajándékokat a fa alá. Gyakran hallottuk, amint a Jézuska kiabál anyuval, és összevesznek, amiért nem találják a gondosan elrejtett ajándékokat. Anyám ugyanis rendszerint úgy elrejtette a cuccokat, hogy néha csak hónapokkal később kerültek elő.”
A konyhai szemetes esett áldozatul
Az ajándékok elrejtésének és kikutatásának szertartása is igen széles rituális skálán mozgott a családokban. Imola édesanyja Piriéhez hasonló sportot űzött. „Kutattam persze, de sosem találtam semmit, mert az anyukám a világ legnagyobb pakolóművésze. Egyszer úgy elrakta valahova a csodálatos Snoopy-s gumimatracom, hogy 3 évvel később találtuk meg, amikor már kinőttem. A karácsonyi ajándékok soha nem tűntek el szerencsére, de csak abból következtethettem, hogy valahol már vannak, hogy a szekrényben, ahol a csomagolópapírokat tartottuk, feltűntek új mintás papírok."
Vikit a természet vezette tilos utakra. „Kilencéves koromig minden éjjel kimentem pisilni. Természetesen 23-án éjjel is, így mindig bementem abba a szobába, ahol anyám épp csomagolta az ajándékokat. Pár év volt, mire anyu rájött, hogy olyankor nem vagyok ébren, tehát nem rögzül, amit látok. Egyszer bezárta az egyik ajtót, így nem tudtam bejutni, ezért a konyhai szemetesbe pisiltem. Onnantól kezdve nem zárta be az ajtót, és beszélgetett is velem.”
Viki persze soha nem vallotta be anyukájának, hogy 23-ra rendszerint már régen kikutattak mindent a bátyjával.
Gonosz Cindy vs Jó Barbie
Az ajándékok között a Barbie-kellék vonal igen erősnek bizonyult generációnknál, igaz, különböző családok különböző szociális üzenetekkel bombázták utódaik tudatalattiját. Vera a bátyja miatt csak titokban rajongott ezért a babáért, és levehető rózsaszín patkós kis lováért.
Elkötelezettsége olyan mértéket öltött, hogy amikor egy óvatlan nagynéni a konkurencia Cindy babát ajándékozta neki, kénytelen volt hervadó mosollyal végignézni, amint a kis Vera ízekre szedi, persze szigorúan a tudományos kíváncsiságtól vezérelve. Lehet, ezt orrontották meg szülei, akik onnantól fogva igyekeztek a háziasszony szerepet erősíteni benne, így került a polcra Barbie konyha, Barbie mosogatógép és Barbie evőeszközkészlet.
A Barbie mangalicákat is szerettük volna
A Barbie ló Dóra életében is komoly szerepet töltött be. „Csodálatos, dekadens lény volt, rózsaszín patkókkal, boldog órákat töltöttünk együtt”- emlékszik vissza, pedig mielőtt kinyitotta volna a csomagot, már egy Barbie mangalicákkal telezsúfolt Barbie disznóólnak is tudott volna örülni.
Egyébként már akkor életkorán túlmutató érettségről tett tanúbizonyságot, ugyanis a ruhásszekrényből kikukázott rózsaszín dobozt direkt nem nézte meg, nehogy elrontsa saját, karácsony esti meglepetését. Titokban persze Barbie cabrióban reménykedett, a háztartási vonal eszébe sem jutott, hiszen „anyám lemondott rólam korán, azt gondolta, hogy nincs igényem/tehetségem a háziasszonyi teendőkhöz, nem sejtette, hogy a szívem mélyén egy stepfordi feleség vagyok.”
De kit pofoznak karácsony másnapján?
Dani, édesapja utasítására, azzal vezette le a karácsonyvárás feszültségét, hogy 600-ig számolt, ami 6 évesen még sajátosan inkább 2320, de legalább így biztosan kitartott Szentestéig. Vagy a következő reggelig.
„Párszor Angliában karácsonyoztunk rokonoknál, és ott reggel van ajándékbontás, ami sokkal jobb, mert egész nap lehet játszani az új játékokkal, és nem kell lefeküdni. Mert egy este egyszerűen nem elég egy Transformers autóra...” élte át újra párás szemmel élményeit Dani, aki azt is nagyon szerette, hogy az angolszász kultúrhagyomány 26-át 'Boxing Day'-nek nevezi. „Azt gondoltam, hogy milyen vagány, hogy közvetlen karácsony után a boksz napja van." (de persze nem: Boxing Day)
Meglepetés a zsömlék mellett
Jutka anyukája már a Mikulásnál lebukott. „Az ominózus reggelen (szerintem max 7-8 éves lehettem) hallottam besurranni a szobámba, és alig bírtam megvárni, hogy kimenjen és megnézhessem az ablakot. Ott volt a Mikulás-csomag, szóval elég hamar összeállt a kép, hogy nem kívülről került oda. Na persze karácsony előtt is sokszor megláttam egy-két meglepetést a bevásárlószatyorban, de nagyokat hallgattam.”
Koncepció, az kell
Juli szülei sokkal rutinosabbak voltak, ami nem is csoda három, átgondolt és megtervezett akciókat végrehajtó gyerek mellett. „Véletlenül sem indultunk neki koncepció nélkül, a kutatást megelőzően összeültünk, és a nővérem instrukcióit követve jártuk végig először fejben a házat. A bátyám és én minden évben elkövettük a hibát, hogy nem gondoltunk arra, hogy a tavalyi helyszín is esélyes lehet, ám a nővérem rafkósabb volt, és valóban nagyjából ugyanott (anyu szekrényében) voltak különböző helyeken. Egyszer tudtak csak átverni minket, amikor a mi szobánkban rejtették el, erre nem is gondoltunk. Én igazából jobban szerettem volna a meglepetést, magamtól nem kutattam volna, de akkor béna lettem volna a tesóim szemében, úgyhogy mentem utánuk, mint ahogy a kiserdőbe is bunkert építeni, pedig undorodtam a bogaraktól."
