A túlzott megfelelési kényszer nem csak a megfelelni vágyó saját életére van kihatással, hanem közvetve párjának is komoly problémát okozhat. A szorongó ember valódi önmagát nehezen viszi bele kapcsolataiba, hiszen úgy érzi, az semmiképpen nem lehet elég a másiknak. A fejében élő tökéletes képet próbálja nap-nap után fenntartani. Ez egy fal lesz kettejük között, hiszen a szorongó valódi énjéhez így nem jut el a szeretet. Egy kedves olvasónk leveléből bepillantást nyerhetünk abba, milyen párkapcsolati problémák fakadhatnak abból, ha párunk megfelelési kényszerrel küzd.
21 éves sikeresnek tűnő lány vagyok, de végtelenül boldogtalan. A párkapcsolataim sosem voltak boldogok, mindig elfogadtam azt, aki a legkisebb érdeklődést is mutatta felém. Elképesztően próbálok megfelelni, hogy szeretetet kapjak. A gond csak az, hogy kapok, de nem tudom befogadni és így sosem elég. Úgy érzem, minden és mindenki megköveteli. hogy megfeleljek, amit én kihívásként fogok fel, és vérrel-verítékkel meg is valósítok. De ez sem hoz örömet. Ragaszkodok a páromhoz, akit már régen útjára kellett volna engednem, hisz egyikünk sem boldog így. Hol megfelelek neki foggal-körömmel, mikor pedig úgy érzem, rajta lenne a sor, hogy viszonozza úgy, ahogy azt én megmondom, és ezt nem teszi meg, a legundorítóbb módon elvakult dühvel rátámadok. Ez egy tanult dolog, sokáig normálisnak hittem, de most már tudatában vagyok, hogy ez borzalmas, de nem tudom megállítani. Aztán persze sajnálom a dolgot. Mindent amit teszek, azzal a szándékkal teszem, hogy szeretetet és figyelmet kapjak az emberektől, hogy azt a mély hiányérzetet a szívemben, azt a hatalmas űrt kitöltse. Mindhiába. Kétségbeesett vagyok. Semmi önbizalmam, semmi gerincem (a tartásomon is meglátszik). Egyszer volt egy párom, aki pont ilyen „ragaszkodó” volt mint én. Irányítottam, teljesen uralkodtam rajta. Mindent megadott nekem, fürösztött a szeretetben. Unalmas volt, képtelen voltam tisztelni és férfiként tekinteni rá. Képtelen vagyok egyedül lenni. Folyton kell, hogy legyen valakim, mert úgy érzem, hogy teljesen értéktelen vagyok egyedül. Emiatt megalázó helyzetekbe hozom magam és rengeteget szenvedek. Nagyon hálás vagyok bármiféle segítségért, új látásmódért, fejlődési módszerért.
Kiss Blanka
A pszichológus válasza: A bennünk élő dühös gyerek képes felnőni
Kedves Blanka!
Levelét olvasva első gondolatom az volt, hogy fiatal kora ellenére milyen éretten, önismereti igénnyel áll szemben problémájával. Ha nem is mindig sikerül, de olykor-olykor ki tud lépni szorongásából, és rá tud nézni önmagára egy kívülálló szemével. „nem tudom befogadni és így sosem elég” Nem a világot okolja, nem a férfiakat veszi egy kalap alá, hanem gondolkozik a saját oldalán, és vannak felismerései saját működésével kapcsolatban. Ettől persze nem fog minden megoldódni egy csapásra, de jó lenne, ha ön is elismerné saját érdemeit önismereti útján.
Sokan küzdenek hasonló problémákkal. Történetét olvasva valamilyen koragyermekkori törést, kötődési problémát gondolok a legfőbb kiváltó okként a párkapcsolatokban megélt szorongásainak hátterében. A gyermekkori mintáknak az egész személyiséget érintő hosszú távú hatásai lehetnek, ha hagyjuk azokat öntudatlanul dolgozni önmagunkban. Sokszor nem tudatosan, mi magunk is generáljuk életünkben a trauma újraélését újra és újra és újra.
Az ön által leírt működésmód gyakori bántalmazott, vagy elhanyagoló családi háttérben felnőtt embereknél, de az is lehetséges, hogy szülei érzelmileg kevéssé voltak elérhetőek. Nem azért mert rossz emberek, vagy mert rosszat akartak volna, csupán azért, mert ők maguk sem voltak jól. A formálódó énképbe ilyenkor negatív üzenetek épülhetnek be, melyek később megkérdőjelezhetetlen, kőbe vésett igazságokként hatnak az emberi kapcsolatokra.
„Sose vagyok elég jó. Nem vagyok fontos. Buta vagyok. Ha kifejezem a vágyaimat, elhagynak.”
Ezek az alapsémák meghatározzák, hogy hogyan értékeljük később a világot, és önmagunkat. Érzelmeink többsége is innen fakad, amelyeket hajlamosak vagyunk napi szinten több tucat negatív helyzetértékeléssel megerősíteni. Ezeket nevezi a pszichológia Negatív Automatikus Gondolatoknak, NAG-oknak, melyeknek feltárása mindenképpen fontos ahhoz, hogy jelenlegi ismétlődő mintáin úrrá legyen, azokon változtatni tudjon. Ezekről bővebben itt és itt olvashat.
„Hol megfelelek neki foggal-körömmel, mikor pedig úgy érzem, rajta lenne a sor, hogy viszonozza úgy, ahogy azt én megmondom, és ezt nem teszi meg, a legundorítóbb módon elvakult dühvel rátámadok. Ez egy tanult dolog, sokáig normálisnak hittem, de most már tudatában vagyok, hogy borzalmas, de nem tudom megállítani.”
Ezekből a mondataiból is az tűnik ki számomra, hogy hozott mintái olykor eluralják teljesen, azokat az aktuális helyzetben semmilyen módon nem tudja uralni. Ennek is biztosan meg vannak az okai történetében, kicsit olyan ez, mintha lelke ott is bekapcsolná a vészjelző gombot, ahol valójában ön biztonságban van, így ön azt élheti meg, hogy életében önnel csak úgy történnek a dolgok, azokra semmilyen ráhatása nem lenne. Például: Én szorongok valamiért, a másik pedig épp nem ér rá velem lenni. „Nem vagyok elég fontos. Biztos megcsal. Már megint megbíztam valakiben, pedig minden férfi/nő ilyen…”Ehhez hasonlóan éljük át újra gyermekkori mintáinkat felnőtt kapcsolatainkban.
Érdemes lenne elsőként naplót írnia, hogy megismerje saját működését, hogy a vészjelző nyomógomb mögötti érzéseit megtanulja felismerni. Például: „Ha keveset alszom; egyszerre 10 dolgot csinálok; beszéltem valamelyik rokonommal…, akkor hajlamosabb vagyok a dühkitörésekre.” Természetesen ezek nemkívánatos érzelmi állapotok, de ne ítélje el magát. Ezek most vannak. Ismerje meg őket, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel fog találni olyan megoldásmódot, mellyel visszaszerezheti érzelmei felett a kontrollt.
Az is lehetséges, hogy a heves kitörések pont az amúgy túlkontrollált érzelmeinek, viselkedésmódjának a visszacsapásai. Lelkének jelei, hogy a hétköznapokban túlontúl háttérbe szorítja magát. „Elképesztően próbálok megfelelni, hogy szeretetet kapjak.” Soraiból az derül ki, hogy saját önbizalomhiányát túlkompenzálva gyakran megtesz olyan dolgokat is, melyekhez semmi kedve nincs. Később ez csap át dühös követelőzésbe.
Jó lenne, ha beszélgetne más emberekkel arról, ki mit vár el öntől. Biztosan rengeteg szempont él a fejében, de érdekes lenne meghallgatni mások valójában mit szeretnének, és mi az amit ön lát bele a fejükbe.
Keressen olyan tevékenységeket, mellyel szorongását tudja oldani. Ha jelenlegi párkapcsolatából még nem is akar, vagy tud kilépni, elsőként meg lehetne fogalmazni egy olyan pici célt, hogy heti egy vagy két órában ne ezekkel a gondolatokkal foglalkozzon. Hasznos tanácsokat itt bővebben olvashat.
Bármennyire is ellentmondásosnak tűnik, meg kel tanulnia jól lenni.
„Mindent megadott nekem, fürösztött a szeretetben. Unalmas volt, képtelen voltam tisztelni és férfiként tekinteni rá.”
Mi van akkor, ha minden rendben van? Mi érdekel az életben? Min gondolkoznék, ha nem ezen gondolkoznék? Ez a fajta működésmód melyről ír, kitölti a hétköznapokat, lefoglalja az ember minden energiáját, szépen lassan beszűkül a világ. Tudatosan próbáljon meg más, önt érdekélő dolgokat is beemelni mindennapjaiba. Ez hosszútávon önbizalmának növelésében is segítségére lesz, hiszen önértékelését elkezdi több alappillérre építeni. Már nem csak az lesz az egyetlen építőelem, hogy szeretnek-e, vagy nem szeretnek, lehet ön kiváló hobbi-sportoló, remek szakács, érdekes hangszeren játszó nő is. Mindemellett húzza ki magát! Ha még nem is tud magabiztos lenni, apró lépésekben kezdjen el úgy viselkedni, mint akivé válni szeretne.
Ön még nagyon fiatal, sokat tehet azért, hogy mindennapjait más hangulatban élje meg. Amennyiben hosszútávon nem sikerülne tartós, önnek megfelelő változást hozni életében, jó lenne, ha keresne egy hozzáértő vezetők által tartott csoportot, esetleg egy önnek hiteles szakembert.
A terápia védett közege sokat segíthet a története megírásában, abban, hogy tudatosítsa, megértse, miért is működik úgy, ahogy. Ennek lényege az, hogy a megtörtént dolgok tapasztalatokká, emlékekké váljanak, a mindennapokban azok ne legyenek jelen. Így válhat a bennünk élő dühös gyerek önmagáért felelősséget vállaló, életét aktívan irányító felnőtt emberré. Fontos tudatosítani, hogy ő szenvedte el a fájó dolgokat gyerekként, de a saját életének ő az írója. Felnőttként tőlünk függ, hogy ezeket az emlékeket milyen történtbe illesztjük be, milyen értelmet adunk azoknak.
