
A pápa mindig is pap akart lenni: testvérei szerint gyerekkorától kezdve cukkolták azzal, hogy ő lesz egyszer a Szentatya.
Európa egyes országaiban kemény korlátozások vannak érvényben.
A gyerekkori szüntelen bírálat hatása felnőttkorban is kísért, rányomja a bélyegét az emberi kapcsolatokra. Hat probléma, ami téged is érinthet.
Meghitt emlékek, amik előcsalogatják azt a keserédes, de melengető érzést, hogy de jó is lenne visszacsöppeni néhány percre a ’80-as, ’90-es évekbe.
Képgalériával idézzük fel, hogy milyen volt a gyerekkor a szocialimusban.
Számos olyan gyermekkori rossz szokás van, aminek felnőttkorban isszuk meg a levét.
Sokan még ma is vágyunk a Knight Rider menő beszélő autójára.
Amikor 1981-ben úgy döntöttek Magyarországon is, hogy bevezetik az ötnapos munkahetet, még nem tudhatták, hogy pontosan milyen hatással lesz mindez a családok életére.
Emlékszel még, hogy melyik Weöres Sándor-vers pontosan hogyan is szól?
A kutatók felismerték, miért küzdenek alvászavarral azok a felnőttek, akiket gyermekkorukban bántalmaztak.
Pszichológust kérdeztünk arról, hogy hogyan készülhetünk fel és miként adhatunk megnyugtató feleletet a gyermek számára.
Még most is a nagyinál töltött napok jutnak eszedbe, ha megérzed az almás pite illatát? Kiderült, hogy miért hatnak ránk az illatokhoz kötődő emlékek.
Van, aki csak megszokásból, van, aki valamilyen súlyos lelki probléma miatt csinálja, pedig komoly egészségügyi panasz is lehet a vége.
Ha ijesztgetésről volt szó, nagyanyáinknak nem kellett a szomszédba menni válogatott praktikákért. Ezekkel rémisztgettek bennünket gyerekkorunkban.
Ha a lefolyót ellenőrizve mentél be a fürdőszobába, és csak felkapcsolt lámpánál voltál hajlandó aludni, akkor a '90-es évek bátor gyermeke vagy.
Mindenkinek van olyan tárgyi emléke, amitől nem tud megszabadulni. Most egy pszichológus válaszol, hogy miért nem akarjuk kidobni a régi holmikat.
Blaise Pascal több területen jeleskedett. Amilyen jól gondolkodott az eszével, olyan erősen szeretett a szívével.
A tejbegríz legtöbbünk számára az otthon, a kisgyermekkor egyik kedves íze, viszont remekül össze is tudunk rajta veszni, hogy össze lehet-e keverni.
A gyerekkori emlékek között talán mindannyiónknak megvan a karácsonyi ajándék kibontása előtti, végtelennek tűnő családi ebéd.
Maisie Williamset apja bántalmazta, 25 éves koráig nem beszélt erről.
Kávéillat a boltban, cekkerben hazacipelt zacskós tej, akcentussal beszélő katonafeleségek. Neked milyen emlékeid vannak a ´80-as évekből?
Az érzelmileg elhanyagolt felnőtté válásnak van egy jó oldala is. Megtanulnak néhány olyan módszert, amivel érzelmileg gondoskodni tudnak önmagukról.
Ijesztő tévéműsorok a kilencvenes évekből.
Agyunk máskor válik felnőtté, mint mi jogilag.
Az apáknak egyedülálló és pótolhatatlan szerepe lehet a lányok életében.
Régóta tudjuk, mennyit számítanak az első évek tapasztalatai.
Segít feloldani a belső feszültségeket és kompenzálni a való világban megélt kiszolgáltatottságot. Mindezt pedig a szülő biztonságos jelenlétében.
A gyerekeinket is számtalan feszültség éri a hétköznapokon. Ezeknek a megfelelő feldolgozását pedig néha jobban tudják nálunk.
Ha beleragadunk a saját múltunk fájdalmába, akkor hiába teszünk meg mindent a gyerekünkért, lehet, hogy akaratlanul is hasonlót teremtünk neki.
Sokan csak a sikert és a csillogást látják belőlük, pedig az árnyékban rendkívül nehéz gyerekkor húzódik – igen, sokszor a sztárok esetében is.
Valamit jelezni akar. Figyeljünk fel rá, de ne úgy, hogy a földbe döngöljük!
A gyerekek csak egyfajta távolságból tudják újra megélni és feldolgozni a félelemeiket. Ebben segít a játék.
A kutatók mai napig vizsgálják a kiváltó okokat, de egyes feltételezések egyre bizonyosabbak.
Néha éppen azzal segítjük, ha nem neveljük, hanem hagyjuk, hogy kibontakozzon a szabad tevékenységben.
A gyerekek leggyakrabban pontosan attól akadnak ki, amitől a felnőttek is. Csak náluk nehezebb észrevenni.
Minél később korrigáljuk, annál nagyobb lesz a kihívás.
Amikor a másik távolságtartó, könnyen azt hiheted, hogy veled van baj.
Nem kell másokkal példálózni, elég, ha segítjük nekik megérteni önmagukat.
Sötétség, ágy alatti szörnyek és egyebek. Mit kell tudnunk, hogy értsük a gyerekünk félelmeit?
Ez most a legtöbbet érő magyar papírpénz. Lehet, hogy nálad is van otthon, amiről eddig nem is tudtad, hogy ilyen értékes.
Egyes orvosok már „zöld receptként” írják fel.