„Anya, tényleg nincs Mikulás?” – ez egy a sok olyan, decemberi ünnepek előtt felmerülő gyermeki kérdések közül, amelyre felnőtt legyen a talpán, aki jól tud válaszolni. Arról, hogy vajon hogyan készülhetünk fel és miként adhatunk megnyugtató feleletet csemeténk számára a Mikulással kapcsolatos érdeklődésére, Rosta Ági pszichológust, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai munkatársát kérdeztük.
Úgy tudom, hogy kisiskoláskorban már felmerülhetnek a Mikulás létezésével kapcsolatos kételyek a gyermekekben. Mit válaszolhatunk nekik, ha arról érdeklődnek, tényleg van-e Mikulás?
A szokások, ünnepek és az ezek köré formálódó rituálék családonként és kultúránként eltérőek lehetnek. Ha mi szeretnénk tartani ezt a hagyományt, akkor érdemes a Mikulás alakját megtartani a gyermek fantáziájában, ameddig csak lehetséges. Sok szülő aggódik azon, hogy vajon ez nem minősül-e hazugságnak, de a gyermeki látásmód eltér a felnőttekétől.
Abban az értelemben, ahogy a hazugságot definiáljuk, a Mikulás nem hazugság.
A gyerekek varázslatos világában a valóság és a mese, a fantázia nem különül el élesen egymástól, itt a mágikus és a racionális gondolkodás remekül megfér egymás mellett. Iskoláskor előtt nem is nagyon szokott felmerülni e kérdés, ha tartjuk a hagyományt. 6-7 éves kortól kezdve fokozatosan kezd teret nyerni a racionális, ok-okozati gondolkodás, itt felmerülhet már egyre több kérdés a Mikulás körül.
Hogyan válaszolhatunk jól a Mikulással kapcsolatos kérdésekre?
Ez függ az életkortól is, de amikor egyre több konkrét kérdés merül fel, akkor nem érdemes bonyolult magyarázatokba keverednünk. Sőt, kisebb korban sokszor a gyerek még magának is megválaszolja, megoldja ezeket a helyzeteket a mágikus gondolkodásával, hiszen szeretné fenntartani a varázslatot.
Ebben az életkorban jó, ha szülőként mi is bele tudunk helyezkedni a mesevilágba, és ebből a nézőpontból megválaszolni azt.
Például, ha egy 3-4 éves gyerek megkérdezi tőlünk, hogy tud minden gyerekhez eljutni a Mikulás egyetlen este alatt, mondhatjuk, hogy az ügyes rénszarvasai nagyon gyorsan húzzák a szánját, hogy mindenhová odaérjen. De az is megoldás lehet, hogy eláruljuk, hogy nem tudjuk a választ.
Hogyan tudjuk fenntartani a varázst?
Szerintem ebben az a legjobb, hogy a varázs fenntartásához nem kell gyereknek lenni, de felnőttként sokat tehetünk azért, hogy a gyermekünk felnőve majd egy belső erőforrássá alakítsa azokat a családi szokásokat, amelyeket a Mikulás, a szülinap vagy más ünnep köré fontunk.
Ha már tudja, hogy nem létezik a Mikulás, akkor is megtarthatjuk a szokásokat, az ajándékozás öröme, a családi együttlét varázsa ugyanúgy megmarad.
Az apró szokások, a családon belüli kis rituálék, a várakozás, a beszélgetés az, amellyel varázslatos lesz ez az időszak.
Miért olyan fontos számukra ez a varázslat?
A rituálék és hagyományok erősítik a biztonságérzetünket, stabilitást jelentenek a változó világban. Kifejezik a közösséghez tartozásunkat, érzékeltetik az idő múlását, a folytonosságot, és segítik a családi összetartozást is. Minden ünnep kiemel egy kicsit a hétköznapokból, amelyekből sok erőt meríthetünk. Ezenkívül minden ünnepnek van egy jelentése szimbolikus síkon is, amelyet nagyon hasznos akár tudatosítani is magunkban, és ennek külön figyelmet szentelni.
Mit tegyünk akkor, ha a gyermekünk még hisz, de az osztálytársak már tudják az igazságot?
Ha a gyerek még hisz a Mikulásban, akkor semmit sem kell tennünk. Ahogy nő, érik, iskoláskorban úgy fog egyre inkább teret nyerni a realista gondolkodásmód az életében. Ha ő még hisz, vagy hinni szeretne, akkor ezt tartsuk tiszteletben, továbbra is legyen meg a rituálé az ünnep körül – például tegyük ki a tiszta csizmát az ablakba, legyen benne meglepetés. Ha látjuk, hogy már kezd nőni benne a kételkedés, akkor próbáljunk figyelni rá, amikor úgy érezzük, hogy eljött az idő, elmondhatjuk neki a Mikulás történetét, de mindenképp találjuk meg az egyensúlyt:
segítsük őrizni a mesevilágot, de ne vonjuk kétségbe az ő valóságát, tapasztalatait.
Válaszoljunk a kérdéseire, beszélgessünk sokat!
Hogyan reagáljunk, ha kész tények elé állít bennünket, felnőtteket, hogy márpedig ő tudja, mi a valóság?
Ha úgy látjuk a gyerekünkön, hogy megérett rá – leginkább kisiskoláskorban –, akkor át lehet keretezni a Mikulás történetét, beszélni az ünnep eredetéről, a hagyományainkról, Szent Miklósról. Nagyon jó alkalom bevonni őt az ünnepi előkészületekbe, akár egy kicsit másképpen, mint ahogy eddig tettük. A szokások megmaradhatnak ezután is, sőt ilyenkor akár már az ajándékozás, a közös Mikulás öröme új érzésként jelenik meg.
Mit tegyünk, ha kiderül az igazság, és úgy érzi, évekig becsaptuk?
Ha a gyermekünk tényleg csalódott, nehezen veszi az igazságot, akkor nagyon fontos, hogy elismerjük az érzéseit, semmiképp ne bagatellizáljuk el azt! Kádár Annamária pszichológus nagyszerűen megfogalmazta ezt:
Amikor a gyermek megérik rá, akkor elfogadja az igazságot, nem okoz neki traumát, és nem felnőtthazugságként fogja ezt kezelni.
„A mágikus gondolkodás, a minden lehetséges érzése olyan belső erőforrásokkal ruházza fel, amelyekre nagy szüksége van a személyiségfejlődése során.”
