Kire jó még a tíz vagy akár húsz évvel ezelőtt viselt nadrág? Ha a mérete megfelelő, már akkor is kiment a divatból. Kinek van szüksége CD-kre, amit már nem tud lejátszani? Egyáltalán, miért ragaszkodunk olyan tárgyakhoz, amelyekre nincs szükségünk? Az angliai pszichoterapeuta, Helen Sanderson szerint ennek lelki okai vannak.
A régi ruhák halmaza
Idetartoznak azok a pólók, farmerek, cipők, amiket egykor boldogan megvásároltunk, hordtuk is egy darabig, majd elkezdtük rakosgatni egyik helyről a másikra, ugyanis már nem akartuk felvenni, viszont kidobni is sajnáltuk. A szakember szerint azért nem tudunk megszabadulni az ilyen ruháktól, mert ezek a darabok jelképezik azt, akivé válni akartunk, de soha nem tettük meg. Éppen ezért olyan fontos, hogy rászánjuk magunkat a nagy lépésre, és adományozzuk oda a ruhát valakinek, aki szívesen viselné, így egy embertársunknak is örömet okozunk, és minket sem fog tovább kísérteni a be nem teljesült álom gondolata. Egyetlen féltve őrzött holmi sem képes megváltoztatni a múltat.

Gyermekkori játékok
„A legkockázatosabb tárgyi emlékek közé tartoznak a gyermekkor játékok. Szinte minden esetben összekapcsolhatók a traumatikus élményekkel” – magyarázza a pszichoterapeuta. Például, akik túlzottan ragaszkodtak szüleikhez, de nem kaptak annyi figyelmet, amennyire vágytak, hajlamosak lehettek rá, hogy érzelmeket tápláltak a játékok és plüssállatok iránt. Pedig ezek a tárgyak sem viszonozzák a szeretetet, vagyis tudattalanul újra megéljük a magányt. Ezért inkább adjuk tovább ezeket a holmikat egy olyan gyermeknek, aki örömét leli benne.
Iskolai füzetek és féltve őrzött kacatok
Idetartozik minden, ami régi, aminek már semmi keresnivalója a fiókban, viszont hallani sem akarunk a búcsúzásról. „Ezek a papírok, fecnik, írások, CD-k emlékeztetnek minket rá, hogy valamikor lemaradtunk egy feladatról. Mondjuk, gyerekként elveszítettük a házi feladatot, vagy egyszerűen elkevertünk egy fontos munkahelyi, esetleg jogi dokumentumot, amire szükségünk lett volna – akárcsak egykor gyermeki énünknek a házi feladatra.” Tehát ezek a tárgyak is megkötöznek minket, még akkor is, ha azzal áltatjuk magunkat, hogy „kedves emlékek”. Inkább ürítsük ki a felesleges papírokkal bélelt fiókokat, és adjunk helyet azoknak a nyomtatványoknak és füzeteknek, amik a jelenben valóban a segítségünkre vannak. A régi tárgyak múló emlékeket idéznek elő, de mi inkább előre tekintsünk!

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés