Miniházak Magyarországon: egy lehetőség, ha lemondasz a megszokásokról

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A miniotthonoknak számos előnye van, és ha tudatosan választjuk vagy tervezzük meg azokat, a legtöbb hátrány is jól kezelhető.

Amikor valaki szeretne elköltözni a szülői házból, több lehetőség közül választhat, ám a pénzhiány miatt gyakran csak egy bérelt lakás jöhet szóba, nem ritkán több lakótárssal. Egy ilyen környezet azonban nem igazán alkalmas családalapításra, a lakásvásárlás pedig még mindig sokak számára elérhetetlen – a családi házról már nem is beszélve. Ilyen helyzetben jelenthetnek megoldást a miniotthonok.

Apró tér, nagy lehetőség 

Egy fővárosközeli telek önmagában is több tízmillió forintba kerülhet, és ezen még nincs is épület. Jó esetben is 50–60 millió forinttal kell számolni, és akkor csak egy kisebb otthonra tettünk szert – ami persze az életkezdéshez, sőt, akár családalapításhoz is tökéletesen megfelelhet. 

A belső tér kicsi, de praktikus, élhető
Fotó: Mireya Acierto / Getty Images Hungary

Ma már egyre kevesebben keresik a hatalmas házakat, hiszen azok fenntartása sem olcsó, ráadásul a gyerekek kirepülése után tátongó üresség marad, amit egy 150–200 négyzetméteres ingatlanban betölteni nem egyszerű. 

Egy apró, 80 négyzetméter alatti otthon azonban már más lapra tartozik. Megépíttetni továbbra is drága, de ma már van lehetőség arra, hogy olyan otthont válasszunk magunknak, ami előre legyártható. A mobilházak és a tiny home-ok romantikus képe sokakat elcsábít, de velük kapcsolatban számos kérdés is felmerül – nemcsak az élettér méretével, hanem az engedélyezéssel és a közművekkel kapcsolatban is. 

Hova és hogyan? 

Ha van egy telek, amit sikerült megvásárolnunk, még nem vagyunk sokkal előrébb, hiszen arra épület is kell. A mérettől függően már az engedélyeztetése is hónapokig húzódhat, a kivitelezésről és az elszálló árakról nem is beszélve. Ha azonban az elképzeléseinkben egy apró, otthonos kis ház szerepel, a folyamat sokat egyszerűsödhet. 

„Az országos építési szabályzat szerint 35 négyzetméter hasznos alapterület alatt egyáltalán nem szükséges terv vagy építési engedély, ám ezt a helyi építési szabályzat különleges esetekben felülírhatja. Ilyenkor érdemes a helyi főépítésszel egyeztetni, hiszen az önkormányzatok csak olyan épületek megjelenését engedélyezik, amelyek illeszkednek a település arculatába. Az engedélyeztetési eljárás sok szemponttól függhet, ezért azt mindig az adott területhez kell igazítani” – mondja Petróczy Attila, az Újmobilház munkatársa.

Ennyibe kerül egy miniház 

Egy kulcsrakész ház nem olcsó, még akkor sem, ha aprócskára tervezzük. Az alapanyagok és a szakemberek díjai mindenképpen emelik az árakat, de ezek tekintetében is alternatívát jelenthet egy mobilház vagy tiny home. 

Az árakat illetően igen nagy a szórás. Többféle előregyártott, fémszerkezetű házat lehet találni, amelyek különböző felszereltséggel és belmagassággal rendelhetők. A 2,24 méteres belmagasságú modellek közül a 28 m²-es ház ára 4,9 millió forint, a 30 m²-es kulcsrakész változat 7,3 millió forint, a 35 m²-es kétszobás ház pedig 9,99 millió forint. Nagyobb, 56 és 72 m²-es házaink ára 13,49, illetve 15,9 millió forint. A 2,6 méteres belmagasságú modellek kb. 20%-kal drágábbak, viszont megfelelnek a lakóingatlanokra és üdülőkre vonatkozó előírásoknak – ez fontos lehet egyes településeken” – teszi hozzá a szakember. 

Fenntartás 

Egy kisebb otthont fenntartani értelemszerűen sokkal olcsóbb, mint egy nagyot. A fűtés, a világítás és az energiahasználat is kevesebbe kerül, ráadásul ezek praktikus, környezetbarát megoldásokkal tovább csökkenthetők. 

Sokan tartanak attól, hogy a mobilházak vékony falai és a tégla hiánya miatt nem elég jó a szigetelés, ám ez ma már nem igaz. A könnyűszerkezetes épületek is kiváló hőmegtartó képességgel rendelkeznek. 

„A falak 7,5 cm vastag szendvicspanelből készülnek, amelyek 45 cm téglafal hőszigetelésének felelnek meg, így a fenntartási költség minimális: egy 35 m²-es ház fűtése hőszivattyús klímával és infrapadlófűtéssel havonta körülbelül 12 ezer forint” – mondja Petróczy Attila. 

A tiny house és a miniház nem ugyan az
Fotó: Tony Anderson / Getty Images Hungary

Mobilház vagy tiny home? 

Fontos különbséget tenni a kettő között. A tiny home-ok mérete hasonló, és szigetelésük is megoldható, tehát akár négy évszakban is lakhatók. Ugyanakkor ezek kerekes utánfutóra épített szerkezetek rendszámmal, és nem köthetők a közművekre, ezért állandó lakhatásra kevésbé alkalmasak. 

Idézőjel ikon

A mobilház kifejezés viszont tágabb: az előre gyártott, a helyszínre szállított, akár néhány óra alatt felépíthető szerkezetek mind ebbe a kategóriába tartoznak.

Ezek a lehetőségek ma már nem számítanak különcségnek – inkább reális alternatívát jelentenek azoknak, akik az ár és az önállóság érdekében hajlandók kompromisszumot kötni a térben. A fenntartás szempontjából előnyösebbek, mint a hagyományos házak, rezsijük alacsony, és tökéletesen alkalmasak a négy évszakos lakhatásra. A kisebb élettér kevesebb tárgyat, de több élményt jelenthet – ez pedig talán a legnagyobb értékük. 

Ha tetszett ez a cikk, olvasd el, hol lehet egy panellakás drágább, mint egy családi ház.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.