Túl sokba került az albérletük, olyat találtak ki, amitől te is olcsóbban jutsz ma szálláshoz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ember valószínűleg akkor a legtalálékonyabb, amikor fiatal, vizsgázik, vagy fillérkből kell kijönnie. Esetünkben az utóbbiról van szó, és bár az ötlet végtelenül egyszerű, annál nagyszerűbb.

Brian Chesky és Joe Gebbia 2007-ben költöztek San Franciscóba. Egy albérletben laktak, hiszen korábban is egy iskolába jártak, és szobatársak is voltak. Ám a költözés és az új lakás bére igen soknak bizonyult.

Olcsó szállás reggelivel

A két barát kitalálta, hogy vesznek egy felfújható ágyat, (angolul air bed), beteszik a nappalijukba és meghirdetik, hogy amolyan „szoba kiadó” jelleggel, csak ők ágyat és házi készítésű reggelit (bed and breakfast) kínáltak 80 dollárért. Nem sokkal később Nathan Blecharczyk, Brian barátja is csatlakozott a duóhoz, és együtt készítették el az Airbedandbreakfast.com oldalt, ez 2008. augusztus 11-én indult. Az első foglalások az Ipari Design Konferencia résztvevői voltak, akiknek borzasztó nehezükre esett szállást találni az esemény idején a városban.

Az Airbnb egy nappaliból indult: olcsó szállást kínált reggelivel
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Paul Graham programozó, az Y Combinator tréning progam alapítója látott némi fantáziát a fiúk ötletében, de nem volt benne biztos, hogy sikerre tudják vinni a vállalkozást. Ennek ellenére, meghívta őket New Yorkba, hogy vegyenek részt a tréningen. A három barát arra használta az ott töltött három hónapot, hogy kapcsolatokat építsenek a felhasználóikkal

Segítettek nekik feltölteni a képeket a weboldalra, illetve elmondták, hogyan tegyék otthonosabbá a lakásokat vendégeik számára. 

Üzlet lett az ötletből

Graham végül 20 ezer dollárral szállt be az üzletbe, ami a néhány hónap alatt igencsak felfutott. 2009 márciusára az oldalnak tízezer felhasználója volt és 250 szobát, lakást kínáltak rövid távú kiadásra, ekkor rövidítették le a márkanevet is Airbnb-re. Egy nagy befektető először 600 ezer dollár kezdőtőkét, később 7,2 millió dollárt pumpált a vállalkozásba. 2011 februárjára az Airbnb egymillió éjszakát értékesített, ez a szám 2012 júniusára tízmillió felett járt, és többségüket nem az Egyesült Államokban foglalták. 

Az Airbnb története igazi sikersztori
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

És ez csak a kezdet volt. A számok tovább nőttek, a szolgáltatás ma már gyakorlitalag megkerülhetetlen az idegenforgalomban, és hatalmas versenytársa a hagyományos szállásoknak, hoteleknek és panzióknak.

Magyarországon az Airbnb folyamatos vita tárgya: a szigorú szabályozás, a lakóközösségek megosztása ellehetetleníti, hogy a szolgáltatást valóban professzionális szintre lehessen fejleszteni hazánkban is. 

Az mindenesetre biztos, hogy az ilyen, szükségből született ötletek az egyszerűségüknél fogva akár ilyen sikeresek is lehetnek. Mondhatnák azt is, hogy egy albérlet nappalijából indult, de a határ a csillagos ég.

Ha szeretnéd megnézni, hogy hogy néz ki Magyarország vélhetően lekisebb lakása, ne hagyd ki ezt a cikkünket

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.