Ugyanaz a kávéélmény a Balti-tengertől a Fekete-tengerig (videó)
„A Fresh Corner kávé ma már a minőségnek is a garanciája” – mondta Ratatics Péter, a MOL-csoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója a vállalat nemzetközi sajtótúráján novemberben. Nem alaptalanul, hiszen az idén 10 éves márka olyan számokkal büszkélkedhet, minthogy tavaly régiós szinten 65 millió adag kávét adtak el, tízéves távlatban pedig összesen több mint 550 millió csészével fogyasztottak a MOL kiskereskedelmi gasztronómiai egységeiben.
A jeles évforduló kapcsán a vállalat egy sajtókörutat szervezett kávépörkölő partnerénél, melynek keretében megtudhattuk, mi a titka a Fresh Cornerekben kapható kávénak.
![]()
Honnan érkezik a kávébab a Fresh Cornerekben kapható kávékhoz?
Milyen eljáráson megy keresztül?
Mit jelent pontosan a single origin és blend kifejezés?
A válaszokat fenti videóból megtudhatod!
A cikket a MOL támogatásával a Dialogue Creatives készítette, nem a Dívány szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.
A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.
Mára 4 vármegyében maradt a citromsárga figyelmeztetés. Jégeső, viharos szél és zivatar is érkezhet a hét utolsó munkanapján.
Az álláskereső oldalakon rengeteg olyan foglalkozással találkozhatunk, amelyek neve alapján nem mindig egyértelmű, mi a feladat. Ebből a kvízből kiderül, te tudod-e pontosan, melyik munkakör mivel jár.
Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.
Nem véletlenül kapta a hullavirág „becenevet” az Amorphophallus titanum, vagyis az itthon titánbuzogányként ismert növény, amely virágzásakor elviselhetetlen bűzt áraszt magából. Szerencsés azonban az, aki mindennek mégis részesévé válik.
Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.
A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.
Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.
A Holt-tengeri tekercseket az ókori zsidó világ egyik legfontosabb régészeti leletének tartják. A felfedezés kapcsán a mai napig éles vita folyik arról, kik is írhatták ezeket a több mint kétezer éves szövegeket.
Újabb veszélyes adathalász hullámra hívta fel a figyelmet a rendőrség. A csalók ezúttal a korábban megszokott SMS-ek helyett e-mailben próbálkoznak, és szabálysértési bírság megfizetésére felszólító üzenetekkel igyekeznek kicsalni a gyanútlan áldozatok bankkártyaadatait.
Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.
Az európai hatások összességében több mint 10 000 élelmiszerekkel összefüggő csalást és hamisítást tártak fel 2025-ben. Hazánkat ebből szerencsére jóval kevesebb érintette.
A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.
Nem ritka, hogy a történelem viharaiban egy-egy város neve megváltozik. Van, hogy politikai ideológiák, egy új nyelv vagy vallási okok állnak bizonyos települések nevének megváltoztatása mögött. Te vajon mennyire ismered a híres városok régebbi nevét?
Horvátországban 140 új traffiboxot állítottak fel, így az ellenőrzőpontok már közel 800 helyen figyelik a gyorshajtókat. Bár nem minden boxban van aktív mérőeszköz, nem érdemes kockáztatni, mert a bírság rossz esetben 1 millió forint körül is alakulhat.
Változik a pontgyűjtés rendszere a Lidl-nél: mostantól, amikor beszkenneli a Lidl Plus appot a fizetésnél a vásárló, kupon helyett pontokat gyűjthet.
Bár hivatalosan nem kérhetik, a határ mentén ellenőrző rendőrök gyakran mégis felszólítanak a zöldkártya felmutatására. Ha ez nem teljesül, komoly bírsággal is sújthatják a sofőrt, ezért indulás előtt ajánlott beszerezni.
Lengyelországból jelezték, hogy a Teicoplanin AptaPharma bizonyos tételeiben szabad szemmel is látható szennyeződést találtak. Mivel hazánkban is forgalomba került az antibiotikum, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kivonta a készítményt a forgalomból.
Ebben a hónapban a szokásosnál némiképp korábban érkezik a nyugdíj. Már július 10-én megkapják azok, akiknek átutalással érkezik a pénz.
Újbudán, Budapest XI. kerületében továbbra is lehet fizetni a parkolóautomatáknál. Az önkormányzat nem szereli le a berendezéseket, de persze a mobilparkolás lehetőségét is biztosítja. Emellett változik a díjszabás is.
A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.
Kártékony, kémkedő programot lehetett egy ideig letölteni a Chrome Webáruházból. A bővítmény a Perplexity AI hivatalos kiegészítőjéhez nagyon hasonló néven futott, ezzel tévesztette meg a felhasználókat.
Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.
A nyári hónapokban szinte elkerülhetetlenek a méh- és darázscsípések, amelyek többnyire csak átmeneti fájdalmat és duzzanatot okoznak. Bizonyos esetekben azonban a szervezet sokkal hevesebben reagálhat, és akár életveszélyes állapot is kialakulhat.