Még van idő jelentkezni, ha te is olyan munkáról álmodsz, ami egyben kikapcsolódás is.
A munkabérelőleg kifizetése ráadásul azonnal megtörténik.
Kiemelkedő béreket érnek el azok a magyarok, akik ezekben a szektorokban helyezkednek el.
Itt vannak a számok: ennyit túlóráznak Magyarországon.
A nettó 500 ezer forintos fizetés mellé a dolgozók különféle juttatásokra is számíthatnak.
Csaknem kétszer annyi 65 évnél idősebb dolgozik most, mint 2018-ban.
Az átlagfizetés szakértők szerint is elég a megélhetésre.
Egyre többen félnek attól, hogy a robotok elveszik a munkájukat, összeszedtünk 9 olyan állást, amire a következő 10 évben még biztosan szükség lesz.
Van néhány munkahelyi szokás, ami, ha jellemező rád, akkor előfordulhat, hogy te is ADHD-val küzdesz.
Ezek a speciális műszakok segítik számukra a munkavégzést egyedi élethelyzetekben.
A munkáltató elrendelheti a túlórát, ám bizonyos szabályokat be kell tartania.
A munkába járást is támogatják, a dolgozók egészségprogram részesei is lehetnek a gáláns ajánlatban.
Nem fogod olcsón megúszni, ha szakemberre van szükséged – már, ha győzöd kivárni.
Ahol ebből élnek, ott nincs más megélhetési forma.
Vigyázni kell, hogy kinél jelentkezünk munkára, ugyanis csalók élnek vissza a legtapasztaltabb hazai HR-tanácsadó vállalat nevével.
Pár perc alatt kiderülhet, minden rendben van-e a munkahelyeden, nem történt-e szabálytalanság.
A bányászok több mint egy óra alatt érik el a munkaterületüket.
Ez a fizetés bárki számára vonzó lenne.
Két négynapos és egy ötnapos hosszú hétvége is lesz jövőre a munkaszüneti napokról szóló rendelet szerint.
Egyes szakmákban 2,5 millió forintnál is többet kereshetnek külföldi munkavállalók.
Perre sem érdemes menni ezekben az esetekben.
Sokkal többen vehetnék igénybe a táppénzt, ha tisztában lennének a szabályozással. Ebben segítünk.
Ebben a tekintetben sereghajtók vagyunk az uniós rangsorban.
Gyári munkával is lehet nagyon jól keresni: nettóban is álomszerű a fizetés.
A negyvenes korosztály tagjai komoly nehézségekkel szembesülnek, amelyek az anyagi helyzetüket is érintik.
Diploma nélkül is lehet nagyon jól keresni Magyarországon: mutatjuk, hol!
Emellé nagy összegű és változatos béren kívüli juttatások is járnak.
A dolgozók rengeteget túlóráznak, amelynek egészségkárosító hatásaival csak az utóbbi néhány évtizedben szembesült a japán társadalom.
Akár heti negyvenezeres kiesést is jelenthet, ha veled is ez történik.
Írógép helyett laptopok, tárcsás telefon helyett mobilok a zsebben: az irodai munka rengeteget változott a hatvanas évek óta.
A legnagyobb veszély a kézbesítőkre leselkedik.
Ha ilyen állást vállalsz, elég az általános iskolai végzettség.
Eddig jól működő rendszerük szűnik meg.
Házhoz jön most ez a különlegesen csábító, külföldi munkalehetőség.
Nem minden szektorban emelkednek ugyanolyan mértékben a 2024-es tervek szerint a fizetések: vannak, akik szerencsésebbek lesznek.
A béremelésre még idén számíthatnak az érintett munkavállalók.
A csalás lényege, hogy az SMS végén elhelyezett, veszélyes webhelyre navigálj: így ismerheted fel ezeket az üzeneteket!
Sokan elbukhatják állásukat az új szabályozás miatt, amely megköveteli, hogy a taxisofőrök legalább B1-es szinten beszéljenek németül.
Egy friss kutatás szerint jó otthon a munkavállalóknak – mármint dolgozni. Van viszont három dolog, amivel vissza lehetne őket édesgetni az irodába.
A munkafüggő a munkáltatójától gyakran még jutalmat is kap a tevékenységéért, csak épp azt nem veszi észre, hogy a szenvedélye megfojtja.
El tudod képzelni, hogy a metaverzumba jársz be dolgozni a fizikailag is jelen lévő munkahelyed helyett?
A munkával töltött szombatoknak meglesz az eredménye, karácsonykor majdnem egy hetet tölthetünk otthon!
A sikert, a karriert egészen másként értelmezte a régmúlt embere, mint a mai, modern társadalom: legújabb podcastadásunk ezt a témát járja körbe.
A gyerekek munkába kényszerítése kegyetlen körülményeket teremtett Magyarországon is.
A középkori városokban sokszor külön utcája volt egy-egy mesterség képviselőinek. De mit csinált az, aki nem fizikai munkára vágyott?
Ha nem tanulod meg, hogy állj le, annak te leszel a legnagyobb vesztese.
Nem csoda, hogy ezt a munkát gusztustalannak ítélte meg a középkor társadalma, ugyanakkor nagy szükség volt elvégzőire.
A kutatók kiderítették, a világ mely pontján alszanak a legjobban és a legrosszabbul az emberek.
Az éjszakai és a váltott műszakban dolgozók agyi kapacitását jelentősen befolyásolja, hogy a munkájuk miatt felborul az alvási ciklusuk.
Érdekes összefüggést találtak a nehéz fizikai munkák és az öregedéssel járó memóriaproblémák között. Ezek a munkakörök a legveszélyeztetettebbek.
Az unalmas meetingek sokak életét keserítik meg, de akadnak olyanok is, akiknek van megoldása a problémára!
Ez a munkavégzési gyakorlat komoly veszélyt jelenthet a kognitív funkciókra és az agyműködésre nézve.
Vajon mi lehetett a titka?
Különös kutatás látott napvilágot, amely arra kereste a választ, hogy munkakörülményeink mennyire befolyásolják az életkilátásainkat.
Kell a feminizmus, vagy már túlzásba esünk? Az Időutazók podcast következő része a nők helyzetét veszi górcső alá régen és most.
Egyszer már meglátta a jövőt, minek köszönhetően a világ leggazdagabb embere lett. Az új víziójának tétje a gyerekei jövője.
Csodával határos módon a századik életévét betöltött nő a mai napig dolgozik, és hallani sem akar a nyugdíjról.
Akik mindent megtesznek azért, hogy a lehető legkevesebb energiabefektetéssel a lehető legmagasabb fizetést kapják kézhez minden hónapban.
Ezekben az irodákban nehéz lehet a munkavégzés: meg is van az oka, hogy miért érzed így.
A szocializmus évtizedeiben még munkaruha-bemutatót is tartottak, de ez sem tudta elfedni a munkaruhákkal kapcsolatos problémákat.