munka függő

Az első e-mail-váltásunk után azért elgondolkodtam, hogy jócskán munkaidőn túl beszéltük meg az interjú részleteit. Ez akkor már munkafüggőség?

Elsőként azt fontos tisztáznunk, hogy egyáltalán mi az a függőség. Legyen az drog, alkohol, dohányzás, párkapcsolat, munka vagy bármi, ha a szenvedéseink elől való menekülést jelentő, örömet okozó tevékenységek idővel kényszeressé válnak, miközben az élet egyéb területei sérülni kezdenek, akkor már addikcióról beszélhetünk. A határ a hétköznapi munkavégzés és a munkafüggőség között ott van, amikor a munka kárára sérül a pár- vagy a gyerekekkel való kapcsolat, a sport, a rekreáció.

Egy nemrégiben készült interjúban Bajzáth Sándor arról beszélt, hogy vannak olyan munkahelyek, amelyek támogatják az alkoholista munkavállalójukat a leszokásban. Gondolom, egy munkafüggő esetében ez nem pont így van, sőt, egy munkafüggő nagyon is jól jön a cégnek…

Nemcsak az egyénnél, hanem a munkahelyi kultúrában, főleg a multiknál tapasztalható vezetési stílus is támogatja ezt a társadalmilag elfogadott függőséget. A munkahelyeken túlzott elvárások vannak, pihenésre, szünetekre kevés idő jut – ezek alapján sokkal könnyebben alakul ki a függőség. Több olyan cégnél tartottam előadást, amely úgy fogalmazza meg magát, hogy „egy család, egy csapat vagyunk”, tehát te is e család része vagy. Ez a mondat engem megijeszt.

Miért?

Mert a munkavállalót közelebb hozza ahhoz az érzéshez, hogy te itt vagy otthon, neked ez az utad, a családod. Sokkal könnyebb például így a munkába és a túlórákba menekülni, ha valakinek a párkapcsolatában vagy a származási családjában konfliktusok vannak, hiszen a munkahelyén végre azt érezheti, hogy fontos, számít valakinek, és ér valamit, amit csinál.

Akkor azt kijelenthetjük, hogy a munkáltatók támogatják a munkafüggőséget?

Az ugyan nincs kimondva, hogy legyél munkafüggő, viszont a munkavállalóval szemben támasztott elvárások egyenes következménye lehet a munkafüggőség. Azt a mennyiségű feladatot nem tudom ugyanis nyolc órában megcsinálni, hanem haza kell vinnem befejezni, és még majd az e-mailekre is kell válaszolnom. Egyre kevesebb lesz az az idő, amit munka nélkül töltök, szűkül a terem. 

Ennek pedig a munkáltató nyilván örül, és nem fogja azt mondani, hogy ki vagy rúgva, mert függő vagy.

Persze, sőt, meg is dicsérik, jutalmazzák, és sokszor a „család” elé állítják, hogy ő a példás gyerek, „hát nézzétek meg, mennyit tesz”.

A mai társadalomban ez egyre inkább előtérbe kerül.

Az emberek például gyakran azonosítják magukat a munkájukkal. Van olyan kliensem, aki az első találkozásunkkor nem úgy mutatkozott be, hogy „Béla vagyok, drogfogyasztó, és kicsúszott a lábam alól a talaj”, hanem úgy, hogy „én egy ügyvéd vagyok”. 

Milyen jelek utalnak a munkafüggőségre?

Azzal egy időben, hogy a munkán kívüli életünk elkezd sérülni, és beszűkül az énidő, jönnek a visszajelzések a családtól is. Ezekre azért már érdemes odafigyelni. A legfőbb jele azonban már gyakran későn jön: ez a kiégés. 

Ez mennyi idő után következhet be?

Tulajdonképpen bármikor. Mondok egy példát: ha egy olyan ember megy nyugdíjba, akinek az egész élete csak a munkáról szólt, nagyon könnyen magára maradhat. Addigra a gyerekei már valószínűleg viszonozzák azt a figyelemhiányt, amelyben nekik volt részük, a feleség pedig akkorra már régen elhidegült, hiszen nem töltöttek egymással minőségi időt.

Ott áll egymaga a nyugdíjas-igazolványával a kezében, és azt kérdezi, „mit ér az én életem?”

Ilyenkor szokott bekövetkezni az, hogy egy-két éven belül meghal, vagy az alkoholhoz és egyéb szerekhez nyúl. Mi történt? Annyi, hogy kiállt mögüle a munkáltató. Egyébként nyugdíjba sem kell menni ehhez, a jelenséghez elég egy Covid-járvány vagy egy leépítés, amikor azt mondják, „most nem kellesz”.

Mennyire nehéz felismerni azt, hogy nyakig vagyunk a munkafüggőségben?

Nagyon nehéz. Nézzünk egy drogfüggőt! Amíg ő élvezi a kábítószer-fogyasztást, lehetetlen megállítani. Sokszor hozták már be a drogos gyereküket a szülők, hogy szoktassuk le.

Amíg ő imádja, addig nem fog menni. Ugyanez a munkafüggő: ő azt érzi, hogy a munkahelyén fontos és nélkülözhetetlen. Hiába fogyott már nyolc kilót vagy hízott húszat, és két hete nem beszélt a barátaival, amíg azt érzi, hogy végre ér valamit, addig nem fogja felismerni, hogy problémája van. 

Hogyan lehet megelőzni a kiégést?

Nagyon fontos, hogy tudok-e zsilipelni: kilépni úgy a munkahelyemről, hogy fejben fel is húzom a zsilipet, és várom, hogy jöjjön a következő rész, a családi életem, az én időm. Egy munkafüggő nem képes erre.

Vannak olyan emberek, akik hajlamosabbak a munkafüggőségre?

Azt mondanám, hogy az hajlamosabb a munkafüggőségre, aki egyébként is hajlamos a függőségekre, és akinek van valamilyen gyerekkori sérülése. A legdurvább munkafüggős esetek kapcsán a legtöbbször az apakép volt sérült:

volt egy elérhetetlen, nagyon sikeres, menő vállalkozó apa, aki mellett a gyerek folyamatosan azt érezte, hogy nem lesz elég jó, nem tudja azt hozni, amit elvárnak tőle, és nem tud megfelelni az apjának.

Felnőttként a munkahelyén találta meg azt az érzést és elismerést, amelyet gyerekkorában otthon kellett volna megkapnia. 

Ez a függőség mennyire kapcsolódik össze másfajta addikcióval?

Kéz a kézben járnak. A vezető beosztásban dolgozó klienseim 50 százaléka a munkához használt amfetamint és kokaint, hogy jobban teljesítsen, hogy a munka még jobban pörögjön.

Számtalan olyannal is találkoztam, aki azt mondta, az elején nem rekreációra, hanem azért használta a drogot, hogy a munkában jobban teljesítsen. Mondanom sem kell, hogy ők most súlyos kábítószerfüggők.

Vannak olyan szakmák, amelyekben jellemzőbben fordulnak elő munkaalkoholisták?

Egy munkafüggő bármilyen munkahelyen megtalálja a kielégülést. Az eddigi tapasztalataim szerint azonban a menedzserrétegre, vagyis a középvezetői poszttól fölfelé elhelyezkedő munkavállalókra sokkal inkább jellemző ez a fajta addikció. Kevés munkafüggőt láttam a gyártószalag mellett dolgozni.

Hogyan lehet a munkafüggőknek segíteni?

Az első és a legfontosabb a felismerés, az, hogy baj van. A függőt gyakran egy válás vagy az vezeti rá a problémára, hogy már nem beszél vele a gyereke. Általában ekkor döbben rá, hogy meg kellene állni. Még jobb lenne, ha objektívan tekintene a saját életére, és meghallaná más emberek hangját, akik azt mondják, „embertelen, amit csinálsz”. 

Sosem tagadtad, hogy te is felépülő függő vagy, sőt, a saját történeteddel sokaknak segítettél már. Végezetül mesélsz erről?

Nyolc éven át voltam szerhasználó, huszonhárom éve hagytam abba a drogozást. Fel merem vállalni, hogy most kőkeményen benne vagyok a munkafüggőségben. Miután leálltam, elkezdtem tanulni és segítőként dolgozni, majd azt vettem észre, hogy újra drogozom, csak már a munkával. Alig vártam, hogy beérjek a munkahelyemre, hogy kapjak a kliensektől visszajelzést, és megtartsak egy jó konzultációt.

Aztán azt vettem észre, hogy a munkahelyemen kívül nem tudok mit kezdeni magammal.

Alig vártam, hogy jöjjön egy e-mail, ha pedig nem érkezett, rögtön azt éreztem, hogy felesleges és haszontalan vagyok. Arra, hogy ezt a folyamatot valahogy meg kell állítanom, már csak évekkel később jöttem rá, amikor már a gyerekeimmel való kapcsolatom is sérült. 

Most hol tartasz?

Dolgozom rajta. Decemberben elmentem úgy tíz napra külföldre, hogy egy e-mailre se válaszoltam, és otthon hagytam a telefonomat, ha lementem sétálni.

De azért régen voltak intő jelek, megkaptam például a volt feleségemtől, hogy „többet foglalkozol a klienseiddel, mint a gyerekeiddel, többet vagy a munkahelyeden, mint itthon, amikor meg itthon vagy, akkor sem vagy jelen”.

Milyen volt hallani?

Érdekes, mert bár szakember vagyok, megsértődtem, nem voltam objektív, elbagatellizáltam. A sértődöttség után aztán elgondolkodtam, most pedig abban a fázisban vagyok, hogy változtatok rajta, különben felemészt. Én e példámon keresztül is szeretném megmutatni, hogy merjünk kevesebbek lenni és segítséget kérni, és legyünk bátrak felvállalni, ha problémánk van.