munka ruhák

A háború utáni áruhiányban sem divatlapokra, sem különösebben finom kelmékre nem tellett senkinek; a viseletet így leginkább az olcsóság és a praktikum határozta meg. Az új eszmény, a munkásférfi és munkásnő a legkevésbé sem törekedett elegáns megjelenésre, sem a munkában, sem azon kívül: a férfias munkakörökben dolgozó, a korszak ideálját megtestesítő munkásnők sokszor férfias munkaruhát viseltek.

A munkaruha, kiváltképp a köpeny funkciója – akárcsak a háztartási alkalmazottak által viselt kötény a háború előtt – leginkább az volt, hogy óvja, védje a ruházatot a bepiszkolódástól. Más színű köpenyt viseltek az élelmiszerbolti eladók, mint a „vasboltban” a férfi eladók. (Nem felejtem el azt a családi anekdotát sem, amikor élelmiszerboltban dolgozó rokonunk reggel gyanútlanul felvette az előző nap az öltözőben hagyott köpenyt, belenyúlt a zsebébe, és előhúzott egy – egeret.)

A varázslatos köpeny

Az orvosok között a sterilitást és tisztaságot sugalló fehér köpeny viselete a 19. században terjedt el. Tőlük vették át az első világháború idején a gyógyszerészek, s bizony megvolt a maga varázsa már a harmincas években is: „Ez a fehér köpeny határtalan hatást gyakorolt rám. Tudást, szakértelmet, tekintélyt, és nem utolsósorban gőgöt oltott belém. Az utóbbit tudta a legjobban oltani. Ha bejött néha egy alázatos fejkendős nénike, és áhítattal »patikus« úrnak titulált, kis híján lepattogtak mellényemről a gombok, s úgy néztem körül a vidéki kis patikának még kisebb officinájában, mint egy csatát nyert lovag” – emlékezett vissza egy gyógyszerész.

Akadt, aki még verset is írt róla:

Fehér köpeny, tarka köpeny,

Szép vagy mindenképpen.

De a fehér csupán néked

Illik, gyógyszerészem.

Míg a tarka, nemhiába

Olcsóbb is az ára,

Nem való az gyógyszerészre,

Csak a technikára.

De ha egyszer minden köpeny

Összeölelkezne,

Fehér színből, tarka színből

Kivirul az eszme.

Keresték a színes darabokat

A sokáig egyeduralkodó sötét (sötétkék vagy barna), illetve fehér színű köpenyeket és munkaruhákat a hetvenes évek közepén kezdték felváltani a színes darabok. Magyarországon a Munkaruházati Kereskedelmi Vállalat látta el a lakosságot munkaruhákkal: „Egyre többen keresik a színes, citromsárga, narancssárga, türkiz, barna ruhákat is” – számolt be 1976-ban a Képes Újság a változó igényekről. „Az eladott munkaruháknak körülbelül csupán 10 százaléka élénk színű, pedig a színes ruhák szabása is jobb, korszerűbb” – folytatja az újság, hozzátéve, hogy immár a köpenyek szabása is követi nem csupán a praktikum, hanem a divat követelményeit is: a köpenyek karcsúsítottak és színes gallérral díszítettek. Két év múlva, 1978-ban már 4,1 millió munkaruhát adtak el, de a köpenyekből így is hiány mutatkozott, ezért Kubából, Albániából, Vietnámból és Bulgáriából importálták a hiányzó darabokat.

Divatbemutató, másképp

A Munkaruházati Vállalat évente 8-10 új modellt hozott ki, amelyeket előtte teszteltek a SZOT Munkavédelmi Kutatóintézetében. Munkaruházati boltokban lehetett beszerezni ezeket a legtöbbször csinosnak még karcsúsítás után sem mondható darabokat, pedig, mint a témával foglalkozó egyik újságíró megjegyezte, „a munkahely nem korzó, de azért ott sem kell feltétlenül rosszul öltözöttnek lenni”. A vállalat divatbemutatókat is tartott, amelyre meghívták a szakszervezeti vezetőit, női megbízottjait és munkavédelmi szakembereit. Sőt, még kártyanaptárat is megjelentettek – bár nem voltak olyan kreatívak a grafikában, mint az alábbi videó szereplői:

Munkaruha-problémák

A csinosságon túl akadtak azért más problémák is a munkaruhák körül. Visszatérő reklamáció volt például, hogy a munkaruhák magasabb hőfokon történő mosás során összemennek. „A Munkaruha Kereskedelmi Vállalat is keresi a megoldást. Egyelőre pedig azt ajánlják, hogy néhány számmal nagyobb ruhát vásároljunk, számítva a zsugorodásra” – javasolta a Képes Újság. Sajnos ez sem feltétlenül oldotta meg a problémát, amint azt a Népszabadságnak 1979-ben nyilatkozó fizikai munkások panaszolták: „Két mosás után annyira összement, hogy feleségem a régi ruha maradványaiból tíz-tizenöt centis darabokkal toldotta meg. Már mindent megpróbáltunk, ugyanúgy mossuk, mint a többi ruhát, s ez mégis összemegy, kifakul.”

„Az a baj, hogy hiába vételezek két számmal nagyobbat, hosszában akkor is összemegy, bőségben pedig, mint a zászló, leng, lötyög rajtam.”

Hiányzó méretek és balesetveszély

A dolgozók nem szívesen hordták a műszálas anyagból készült munkaruhákat például a nyomdában: „Nincs megfelelő kínálat minőségben, viselhetőségben. Ami viselhető, az drága. Már korábban a vezérigazgató is szóvá tette, hogy tiszta pamut munkaruha kellene. Ezt alig kapni, és drága.” Mások arról panaszkodtak, hogy nincs munkásnőblúz: miért kell nőként férfigombolású ingeket viselniük? A silány minőség azonban időnként balesetveszélyes is volt: a miskolci Lenin Kohászati Művek dolgozói például olyan „hőálló” bakancsot kaptak, hogy elolvadt a talpa, a szintetikus anyagból készült munkaruha ráolvadt a viselőjére, komoly égési sérüléseket okozva.

Pedig 1978-ban a Szegedi Ruhagyár vezetője büszkén mesélte az Ez a Divat lapnak, hogy átszervezték a munkaruhák gyártását: „Korábban teljes óra kellett egy munkaruha elkészítéséhez, ma viszont harminchét perc alatt készítünk el egy darabot.” Talán érdemes lett volna több időt rászánni, arról nem beszélve, hogy a csinosabb, színesebb darabok és a nagyobb méretek szinte mindig hiánycikknek számítottak.

A rendszerváltás után egyre többen ismerték fel, hogy a színes, praktikus és kényelmes munkaruhának fontos szerepe lehet egy-egy üzlet vagy áruház arculatának megjelenítésében. Manapság már leginkább csak az egészségügyben dolgozók hordanak köpenyt, a munkaruha viszont reneszánszát éli: sokszor arra is szolgál, hogy az alkalmazottak a ruházatukon is hirdessék az adott cég színvilágát vagy logóját, megkönnyítve ezzel a vásárlók dolgát. Éppen ezért érdemes átgondolni, hová milyen öltözékben indulunk útnak: mindenkit lebeszélnék arról, hogy kék-sárga összeállításban menjen a svéd áruházba vásárolni. (Borítókép: Fortepan / Főfotó)