Biolány az ökostrandon

okostrandNapóra, ősfák, lebomló vegyszerek és szélkerék az első ökostrandon – bár biobungaló is van, a változatosságra vágyó természeteskaja-hívők jó, ha visznek magukkal elemózsiás kosarat a Velencei-tóhoz.


Hát ezek?  –  kérdezte megrökönyödve a barátnőm, miután meglátta a konyhámban a három különböző színű szemeteskukát. Mostantól szelektíven gyűjtöm, mondtam, és meghökkenésére fittyet hányva megkérdeztem, hogy elhozta-e a fürdőruciját. Akkor indulhatunk is az ökostrandra.

Azt már csak a kocsiban árultam el, hogy még én sem jártam ott, csak azt tudom, hogy hazánkban az egyetlen, de arról fogalmam sincs, hogy mitől öko. Biztos tiszta meg nagyon zöld – okoskodtam, miközben Budáról a régi hetes úton alig negyven perc alatt leértünk a gárdonyi Sport Beachre. A helyes választ a jegypénztáros kisasszony adta meg: itt kizárólag környezetbarát vegyszerekkel takarítanak, van külön dohányfüstmentes sziget, ahol senki sem gyújthat rá, s az energiát szélforgó és napkollektorok segítségével termelik. A gyerekeket fából készült játékok és jurta várja. A szemetet ők is szelektíven gyűjtik, és a gyerekek legnagyobb örömére a palackpréselőt bárki használhatja.

A főbejáratnál napóra mutatja az időt, mindenhol ősfák és szépen gondozott gyep. Mi strandröplabdázni álltunk be, mások az aquafitneszt vagy a habpartit (a szappanhabban táncolást – vajon bioszappan?) választották. Legjobban a tó vizének tisztaságától voltunk oda. Meg hogy délután kényelmesen lehetett szunyókálni, nem ért össze kezünk-lábunk-pokrócunk a szomszédéval.

A csalódást a büfék kínálata okozta, mert mindössze egyetlen bungalóban találtunk biokaját. Itt bioitalokból és kemencés kenyérlángosból (400 forint, és finom!) –  amelyre hagymás-tejfölös öntet kerül, a nem vegáknak szalonnakockákkal megszórva – lehetett választani, illetve bébiételekből a családosoknak. Azt is megjegyeztük, hogy a mellékhelyiségeket illene már felújítani.

Jó volt, és egy hajszálnyit tettünk a környezetünként: belépőjegyünk szerénynek mondható árával (650 forint) hozzájárultunk ahhoz, hogy a Velencei-tó e parányi szeglete minél tovább védve maradjon.


Ezt is ajánljuk a témában:
Uszálystrand ingyen

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek