Várólista címmel jelent meg nemrég Rényi Ádám negyedik novelláskötete: az íróval a könyvkiadás jelenéről és jövőjéről is beszélgettünk.
Kommunikációs szakemberből lett egy könyvkiadó társtulajdonosa, valamit író Rényi Ádám: mára több színdarabját is bemutatták már, kettőhöz az alapot novellái szolgáltatták. Az aktuális és az örökérvényű kéz a kézben jár a néha abszurd humorral, néha pedig szívfacsaró érzelmekkel megtöltött novellákban: az írót arról is kérdeztük, vajon figyelemhiányos jelenünkben kitörhetnek-e a novellák a regények árnyékából?
Novelláid közül némelyik olyan, mint egy Örkény-egyperces, némelyik pedig igazán mélyre megy. Hogyan érkezik hozzád az ihlet?
Nagyon különböző módokon. Van, hogy egy beszélgetés egy mondata szüli az történetet, van, hogy a semmiből, csak úgy jön egy ötlet. Olykor egy meglévő irodalmi művet helyezek át más kontextusba Ilyen például a Matek című novellám az új kötetből, ami egy klasszikus Faust-történet. Az ötleteket felírom, aztán később megírom vagy elvetem őket – de olyan is van, hogy rájövök: mégis meg lehet csinálni, csak másképp. Mindenképp hasznos, ha az ember eljár otthonról, beszélget emberekkel.
Az sem ritka, hogy a saját élményeimet, szorongásaimat ültetem át novellákba.
A Várólista már a negyedik novellásköteted: a műfajban mi vonzott, amikor az első novelláid megszülettek?
A formával kezdtem el foglalkozni, az izgatott, hogyan lehet az embereket meghökkenteni azzal, hogy egy szövegben valami egészen mást kapnak, mint amire számítanak. Az évek során alakult ki az, hogy miközben
a meglepetés továbbra is fontos, a történeteknek egyre inkább van mélysége, a karaktereknek pedig kidolgozottsága.
Ez számomra tanulási folyamat, egyfajta érés.
Annyi területen nagyon magas már az ingerküszöbünk – könnyű még meghökkenteni az olvasót?
Szerintem igen, mert nagyon sablonok között élünk, rögzült elvárásaink vannak mindennel szemben. Ha ezt az ember egy kicsit megzavarja, az már tud működni.
Korábbi novellásköteteiddel szemben itt hangsúlyos a férfi nézőpont, de van az elbeszélő nemének jelentősége valójában?
Azt figyeltem meg a saját életemben és magam körül is, hogy általában a nők személyisége sokkal összetettebb, sokkal rétegzettebbek az érzelmeik, mint a férfiaknak.
Sokáig könnyebben ment női karaktereket ábrázolni, sok történet valahogy logikusabb volt nőkkel.
Most azt próbáltam ki, hogy ennek ellenére férfi nézőpontokat építek fel.
Ebben segít, hogy én is férfi vagyok, vállalom, hogy bemutassam, milyenek a férfiak. És az is benne van, hogy a férfigyarlóság tud érdekes is lenni. Az egyszerűség, a komplexitás hiánya is tud szórakoztató lenni.
Az első novelláidat még blogban közölted. Mikor volt az a pont, amikor már íróként gondoltál magadra?
Ilyen máig sem történt. Foglalkozom írással, de foglalkozom sok minden mással is. Az, hogy legyen a novelláimból könyv, is egy hosszú folyamat eredménye. Annak ellenére, hogy egy könyvkiadó társtulajdonosa vagyok, valahogy nem teremtettem meg azt az összefüggést, hogy ha én írok novellákat és van egy kiadó, akkor ezzel lehetne valamit kezdeni. Inkább külső nyomásra történt a dolog, viszont amikor meglett a könyv, már nagyon szerettem, hogy van. Ez motivált a további kötetek megírásakor is.
Fogalmazhatunk úgy, hogy a jelenkor a novelláknak kedvez? A figyelem fragmentálódik, sokan csak kis tartalmakat képesek vagy akarnak fogyasztani…
Szeretem ezt hinni. Egy figyelemzavaros világban, ahol a rövid tartalmakhoz vagyunk szokva, talán az irodalomban is megjelenik ez. Mondhatjuk persze, hogy ez nem jó jelenség, és tényleg nagyon nyomasztó, hogy sokkal több inger kell ahhoz, hogy úgy működjünk, mint korábban.
Ami régen izgalmas volt, az ma már unalmasnak tűnik.
Másfelől azt gondolom, ha az embereknek annyi ideje van, amennyi az én vagy hozzám hasonlók novelláira elég, akkor legalább annyi legyen.
A kiadódnál nemcsak neked, de Finy Petrának is jött ki nemrég novelláskötete, felkaroltátok a műfajt annak dacára, hogy a regénymegjelenések nagyobb port vernek itthon….
Én is így látom: mintha a regény lenne az SI-mértékegysége az irodalomnak. Van az emberekben egy beidegződés: a regény, az a valami. Én azt gondolom, hogy talán pont amiatt, amiről az előbb beszélgettünk, ez változhat. Petra is nagyszerű novellákat ír, és megjelenik más novelláskötetünk is idén.
Pedig korábban sokan mondták, hogy csak kortárs novelláskötetet ne adj ki soha, mert azt senki nem fogja megvenni.
Mi megpróbálunk ezzel dacolni, egyelőre nem tűnik úgy, hogy rossz ötlet lenne. Meglátjuk.
A novelláidnak van egy másik élete is a színpadon: több előadást is összeállítottál belőlük. Erről mesélsz egy kicsit?
Ez tulajdonképpen Lengyel Andor rendező barátommal közös ötletünk volt: belerángattam, és társam lett benne. Ki akartam próbálni, hogy működnek a novellák a színpadon. A színházban is él az a jelenség, hogy sokaknak ma már nagy vállalkozás beülni egy komoly háromórás előadásra, és figyelni. A novellaszínház mentesíti őket ettől a tehertől, de közben megadja a színház élményét.
Nagyon hálás a közönség ezért, nem mellesleg pedig egy ilyen darab jó lehetőség színészeknek arra, hogy megmutassák sok-sok arcukat, mivel minden jelenetben más és más karaktert játszanak.
Ezzel együtt most én már írtam egy hagyományosabb színdarabot is, nemrég mutattuk be a Kerülőút című egyfelvonásost Horgas Ádám rendezésében, Réti Adriennel és Kerekes Józseffel a főszerepben. Most már mennék efelé is a novella mellett, a színdarab foglalkoztatnak, a regény kevésbé.
Színházban nagyszerű alkotótársaid is vannak az említetteken túl is, a darabjaidban, Balla Eszter, Ecsedi Erzsébet, Lengyel Ferenc és a többiek….
Csodálatos színészek, igen! Egy szerző és egy színész között nem kellene, hogy legyen szoros kapcsolat, hiszen a szerző leteszi a művet, onnantól a rendező, a színészek, meg a dramaturg dolgoznak rajta. Én viszont úgy működöm, hogy nagyon segít az, ha közelről ismerem a színészt, beszélgetek vele, érzem őt – ez az átírásban is segít, mert a novellák nem egy az egyben vannak színpadra állítva, van, amin rövidítettünk, van, amit kibővítettünk, és van, amit át kellett alaposabban dolgozni, mert egy idős női szereplőből fiatal férfi lett.
A Kerülőutat már a színészekre írtam, akik nagyon inspiráltak.
Általában véve nagyon szeretem a színészeket, ezt a szakmát, tisztelettel és csodálattal tekintek rájuk. Amit csinálnak, az tele van lemondással, áldozattal, nagyon kemény munkával, kiszolgáltatottsággal. Nehéz élet az övék. Közben pedig mégis csak arról szól, hogy minket, a közönséget gyönyörködtetik, vagy éppen felrázzák; én ezért nagyon hálás vagyok.
Az értékek, amelyeket felsoroltál, nem tipikusan a 2026-os mainstream értékei. Szerepet játszhat ez abban, hogy nehezebben jut el a színház közönségéhez?
Az alapérzéseink évezredek alatt sem változnak, ugyanúgy vagyunk irigyek, féltékenyek, büszkék, ugyanúgy vannak a félelmeink, ezek zsigeri és ösztönös dolgok. Ugyanúgy lehet beszélni róluk ma, mint régen, és lehet majd beszélni később is. A stílus, a megközelítés, a karakterábrázolás más. A világ nagyon sokat változott, de közben semmit.
Viszont a villamoson tíz emberből nyolc azért mégsem könyvet olvas, hanem a telefonján pörget feedeket. Mennyire érzed veszélyben a könyveket?
A könyv örök túlélő. Már nagyon sokszor temették: amikor lett újság, televízió, internet vagy okostelefon, de a könyv megmaradt.
Az olvasási igényünk nem hogy nem csökken, hanem nagyon is sokat olvasunk, igaz, nem feltétlenül könyveket.
Ugyanakkor vannak fiatalok, különösen női olvasók, akik tinédzserként vagy huszonévesen kimondottan nagy barátai az olvasásnak és ez biztató a jövőre nézve. Mondhatjuk, hogy a közösségi média elviszi az olvasókat, de hoz is a bookstagram, a booktok által. A közösségi média olvasóközösségeket is épít.
Nem jó, de nem elkerülhető, hogy a könyvek ára folyamatosan emelkedik. Az előállítási költségek nőnek, az infláció, az energiaár, a KATA eltörlése és sok más tényező miatt egyre többe kerül egy kiadónak egy könyvet megjelentetni, amit kénytelen az olvasóra hárítani. Ez nehézség, de hogy az emberek elfordulnának a könyvolvasástól, azt nem gondolom.
Az sem gond, ha a fiatalok nem túl magas minőségű könyveken keresztül szeretik meg az olvasást?
Szerintem, ha az ember olvas, akkor belép egy világba, és előbb-utóbb eljut azokhoz is, amiket fontos elolvasni. Azt sem gondolom, hogy egyértelmű mércéje van annak, mi a fontos és mi a gyenge. A kultúra fogyasztásának, és ebben az olvasásnak is az az elsődleges élménye, hogy tágítjuk a világunkat.
Az AI előállította tartalmak sem veszélyeztetik a könyveket?
Nem olyan régóta használok AI-t, megdöbbent és lenyűgöz, de ilyen szempontból nem félek tőle.
A fikcióban ott a személyesség, a saját stílus, az érzelmek, ezt ma még sután csinálja az AI.
Lehet, hogy pár hónap múlva már ügyesebb lesz persze. Egyelőre lehetőségként tekintek rá számos munkafolyamatban, de bölcsesség kell a kezeléséhez.
A könyveid sikerét miben méred: egy második kiadás, meghívás egy középiskolába vagy egy jó vélemény, ami véletlenül szembejön az interneten?
Ezek mind nagyon jók. Nyilván mondhatnám, hogy a legegyszerűbb fokmérő az, hogy veszik-e, de minden visszajelzés, minden kritika, minden jólesik, és erőt ad, hogy foglalkozzak még ilyennel. Nem hagynám ki azt sem, hogy alapvetően nekem jó élmény írni.
Kinek a novelláit olvasod legszívesebben?
Nagyon szeretem Szvoren Edinát. Csodálatos író, rendkívüli képessége van a hangulatok felrajzolására.
A prágai tavasz évében játszódó, legutóbbi regényéről Finy Petrával is beszélgettünk.
