7 titokzatos piramist rejt ez a sziget: ősi idegenek építményeinek gondolják

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mauritius délkeleti részén, alig néhány percre az ország nemzetközi repülőterétől és a történelmi Mahebourg városától, hét különös, nagyjából 20 méter magas bazaltpiramis emelkedik ki a végtelen cukornádmezőből. Noha a tájidegen éptményeket lehetetlen nem észrevenni, úgy tűnik, mégsem annyira érdekesek, hogy a mellettük elautózók megálljanak és alaposabban szemügyre vegyék azokat.

Talán éppen ez a közöny az oka annak, hogy a Plaine Magnien piramisai az utóbbi években az internetes találgatások kedvelt témájává váltak. Egy olyan helyről van ugyanis szó, amely bár látványos, még sincs kiépített látogatóközpontja vagy épp a történetét ismertető, figyelemfelkeltő táblája – így maradt a fantázia.

Ősi civilizáció nyomai volnának?

Egyesek szerint a különleges építmények ősi, fejlett civilizáció nyomai, sőt, vannak, akik azt állítják, az sem véletlen, hogy Tenerifén is ezekhez hasonló piramisok állnak. Más felfogások szerint a mauritiusi „példányok” csakis az elsüllyedt indiai-óceáni kontinens, Kumari Kandam bizonyítékai lehetnek.

A valóság azonban ennél jóval földhözragadtabb. 

A sziget piramisait megannyi titok övezi
Fotó: Roberto Moiola / Sysaworld / Getty Images Hungary

Így formálódtak a sziget piramisai

Hasznos tudni, hogy a vulkanikus eredetű sziget talaja ideális a cukornád termesztéséhez; nem véletlen tehát az sem, hogy ez máig Mauritius egyik legfontosabb exportcikke. A bőséges termőföldnek azonban ára volt: a sziget geológiai múltja miatt a felszín sok helyen rendkívül sziklás, így amikor a 20. század közepén a Plain Magnien térségében ipari léptékű mezőgazdaságba kezdtek, a földek megtisztítása komoly emberi munkát igényelt. 

Ennek köszönhetők a különös építmények is, hiszen

Idézőjel ikon

az 1930-as évektől harminc éven át a mezőgazdasági munkások kézzel hordták össze a földből kiemelt köveket és sziklákat, ám azokat nem szétszórták, hanem szabályos, piramisszerű halmokba rendezték.

A gépesítés megállította az építkezést

Mauritius későbbi iparosodása alapjaiban változtatta meg ezt a gyakorlatot. A gépesített takarítás és a szigeten megjelenő kőzúzó üzemek fölöslegessé tették a kőhalmok emelését. Egyes források szerint egykor legalább húsz ilyen piramis állt a környéken, a legtöbbet azonban idővel szétdarabolták.

Így vagy úgy, a Plaine Magnien és New Grove között található hét építmény ma is áll, sőt a helyszínt végül védetté is nyilvánították.

Ennek ellenére a piramisoknak otthont adó, ma is működő cukornádültetvényt bárki szabadon látogathatja.

Ha tetszett a cikk, tudd meg azt is, hogy melyik az az ország, amelyikben még több a piramis, mint Egyiptomban!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.